#Külföld
Jogellenesnek nevezte Karol Nawrocki lengyel elnök az alkotmánybíróságot érintő kormányzati lépéseket, köztük a testület eddigi elnökének felfüggesztését, és a nemzetbiztonsági tanács keddi ülésén arra szólította fel Donald Tusk kormányfőt, hogy állítsa ezeket a lépéseit.
+1 hasonló
Nagyapja emlékére futotta volna le első maratonját.
+1 hasonló
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére.
+1 hasonló
Nagy-Britannia és Franciaország vezetésével hadgyakorlatot tartanak, amelynek célja annak tesztelése, hogy egy multinacionális erő képes-e Ukrajnába települni, amennyiben békemegállapodás jön létre.
+1 hasonló
Azt nem tudni, a bukott szerb elnök később is felszólal-e a konzervatív politikusokat felvonultató eseményen.
+1 hasonló
+1 hasonló
Néhány másodperccel korábban egy másik biciklis még átjutott a síneken.
+1 hasonló
Részben az iráni háború és annak hatásai miatt süllyedt új mélypontra az amerikai elnök népszerűsége.
Szakértői bizottság létrehozását kezdeményezi a kolozsvári székhelyű szervezet, hogy átláthatóvá és elszámoltathatóvá tegyék a romániai magyar közösségnek szánt anyaországi támogatásokat.
+1 hasonló
Ha a keddi választás Trump egyértelmű elutasítását hozza, akkor sokan úgy emlékezhetnek majd vissza erre a momentumra, mint ahol megtört a Trump-varázs, egyszerűen unalmassá vált a show. De azért ne felejtsük azt se el, hogy ilyen jóslatok már voltak korábban is. Ami mégis más most, hogy valódi politikai visszatérést innen nehéz elképzelni.
+1 hasonló
Ezentúl már nem lehet Viber-chatboton keresztül továbbítani a gázóraállást.
+1 hasonló
Egy erdész riasztotta a hatóságokat.
+1 hasonló
Ugyanakkor az ukrán hatóságok is megerősítették, hogy több pilóta nélküli repülőgépet észleltek a térségben, többek között Vilkove település közelében. A helyzet megfigyelésére felszállt a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontról a spanyol légierő két F-18-as vadászgépe, amelyek légtérrendészeti szolgálatot teljesítenek Romániában – írja az Agerpres.
A katonai parancsnokság értesítette a helyzetről a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 23.43-kor RO-ALERT-üzenetben figyelmeztette Tulcea…
+1 hasonló
Kudarcra készülnek a Republikánus Párt politikusai az időközi választáson – a várható vereségért pedig nem mást tesznek felelőssé, mint Donald Trump amerikai elnököt – írta meg a Politico, miután több republikánus vezetővel is diszkrét beszélgetéseket folytattak.
Ha Donald Trump elveszíti a félidős választásokat, nagyon nehezen fogja viselni a vereséget, de az amerikai bíróságok képesek lesznek korlátozni a hatalmát és megakadályozni, hogy beavatkozzon a választási folyamatba – mondta Norman Eisen, Barack Obama egykori etikai és korrupcióellenes tanácsadója a Klubrádiónak adott interjújában. Eisen szerint Trump jogi eszközökkel is támadja a választások tisztaságát, de ezeket a próbálkozásokat eddig sorra sikerült visszaverniük. A volt tanácsadó arról is…
+1 hasonló
Egy világhírű rocksztár neve is felmerült a szerencsétlenség kapcsán.
+1 hasonló
Így már összesen tíz európai ország engedélyezte, hogy a tulajdonosok használják a Tesla önvezető rendszerét.
+1 hasonló
Ungváron ma a 39 éves Dmitrij Himicstől vettek végső búcsút, értesített az Ungvári Városi Tanács honlapja. A háború újabb áldozata 1987. május 11-én született a Zaporizzsja megyei Enerhodarban. Tanulmányait Harkiv egyik felsőoktatási intézményében végezte. A teljes körű háború kitörésekor feleségét és gyermekeit Ungvárra költöztette, ő maga pedig még 2022-ben csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz. A […]
+1 hasonló
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
+1 hasonló
Egy európai vezető az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította a tervet.
+1 hasonló