#Külföld
Donald Tusk jelentette be.
+3 hasonló
Az egyik helikopter a hegyen bajba jutott túrázókat szállította, amikor leszálláskor összeütközött a másik géppel.
Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott hétfőn bejelentette, hogy Abu-Dzabiban november 10-én és 11-én amerikai közvetítéssel tárgyalásokat tartanak Oroszország és Ukrajna között.
A megbeszélések a háború utáni biztonsági intézkedésekre, a feszültségcsökkentésre, és a béke felé vezető következő lépésekre fognak összpontosítani.
+4 hasonló
Fennáll a veszélye, hogy Oroszország, az Egyesült Államok és Kína között születik megállapodás.
Több mint 220 beteget evakuáltak az épületből.
Az ukrán elnök szeretné a háborút "legalább diplomáciai szakaszba" juttatni.
Davor Macura bankjának visszavonták a működési engedélyét is.
Az eddigi ideiglenes elnök az elnökválasztás második fordulójában a szavazatok 57,58 százalékát szerezte meg, ezzel Bulgária első megválasztott női államfője lett.
Az Alta Bank bezárása különösen érzékenyen érinti az orosz ügyfeleket.
A forgalomban lévő autók fedélzeti kamerái rögzítették a pillanatot, amikor a kilenc embert szállító magánrepülőgép nyílként zuhant a föld felé, majd becsapódott.
Amerika más hangnemet ütne meg Iránnal, Netanjahu azonban történelmi lehetőségnek nevezte az iráni fenyegetés felszámolását.
A lengyel férfi az apja autójával érkezett a helyszínre, a kocsiban több fegyvert és katonai felszerelést is találtak.
+2 hasonló
A Külügyminisztériumnak egyelőre nincs tudomása arról, hogy magyar sérültje vagy halálos áldozata lenne a szombati krakkói lövöldözésnek.
+2 hasonló
Továbbra is pont nélkül a Bajnokok Ligájában az újonc Blomberg-Lippe.
+2 hasonló
A Lengyelországban történt támadásban többen meghaltak és sokan megsérültek.
+2 hasonló
BL-újonc a 16 tagú mezőnyben egyedüliként még pont nélkül áll – de vezeti a német bajnokságot!
+2 hasonló
Egy begördülő villamos mentette meg a menekülők életét.
+2 hasonló
Az RMDSZ szerint ne bukaresti irodákban döntsenek a magyar településekről.
+2 hasonló
A tárcavezető a támadást Olaszország Ukrajnának nyújtott támogatásával hozta összefüggésbe.
+2 hasonló