#Külföld

0 komment

Régi kedvencek húznak újra futballcipőt

Egykori csapattársai és barátai idén is a futballpályán emlékeznek Dumitru Burescura. A 2021 augusztusában, mindössze 51 évesen váratlanul elhunyt labdarúgó tiszteletére november 14-én, szombaton 12 órától rendeznek emléktornát a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban. A Bihar FC Old Boys és a piros-kék klub közös rendezvényén a házigazdák mellett az Aradi UTA öregfiúcsapata is részt vesz, hiszen a „Buri” becenéven ismert futballista pályafutása során mindkét klubban játszott. Hozzájuk csatlakozik…
0 komment

Háromnapos gyászt rendeltek el a spanyol vonatbaleset miatt, már legalább 64 halálos áldozat van

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.
+4 hasonló
0 komment

„Olyan, mint egy videójáték” – a gázai civilek megöléséről vallottak a Naza című film forrásai

A nemzetközi visszhangot kiváltó Naza filmben névtelenséget kérő izraeli tisztek megrázó beszámolóikból derül ki, hogyan segített nekik a mesterséges intelligencia a célpontok azonosításában, akiket gyakran otthonukban, családjukkal együtt likvidáltak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemcsak őket, hanem a film készítőit is árulással vádolja.
0 komment

Oroszország éjjel 112 különböző típusú pilóta nélküli repülőeszközzel támadta Ukrajnát

Október 29-re virradó éjszaka Oroszország 112 különböző típusú pilóta nélküli repülőeszközzel támadta Ukrajnát. Az Ukrán Fegyveres Erők Légierejének tájékoztatása szerint az ukrán légvédelem reggel 8 óráig 97 ellenséges drónt lőtt le vagy hatástalanított. A támadás során az orosz erők Sahíd típusú drónokat, köztük 40 sugárhajtású változatot, valamint Gerbera típusú pilóta nélküli repülőeszközöket és támadó drónokat […]
0 komment

Baj van: falba ütközött Donald Trump mesterterve - Máris lőttek a hatalmas orosz biznisznek?

Zárt ajtók mögött arra ösztönzik a Trump-adminisztráció tisztviselői az amerikai vállalatokat, hogy vegyék át az Atlanti-óceánon jelenleg az Egyesült Államok felé tartó orosz gázolajszállítmányokat. Az érintett cégek azonban a súlyos jogi következményektől és a reputációs kockázatoktól tartva elzárkóznak az üzlettől - tudta meg a Washington Sun.
0 komment

Hatalmas repülőgép-hordozót épít az ázsiai szuperhatalom: ez már vetekedhet Amerika legnagyobb hadihajóival

Amerikai elemzők szerint már jövőre, 2027-ben vízre bocsáthatják Kína negyedik repülőgép-hordozóját, amely a feltételezések szerint az ország első nukleáris meghajtású ilyen típusú hadihajója lesz. A legfrissebb műholdfelvételek alapján az építés gyors ütemben halad, a jövő évi debütálás pedig egybeesne a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) alapításának századik évfordulójával.
0 komment

November 1-jén 53 szavazóhelyen megismétlik a parlamenti választást Szerbiában

Politika Anami 2026. 10. 29., cs - 06:59 A Köztársasági Választási Bizottság tájékoztatása szerint az érintett szavazóhelyeken az október 25-i voksolás eredményét nem lehetett megállapítani, vagy a szavazást érvénytelenítették. A megismételt választás Vajdaság több települését, köztük Szabadkát,…
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció