#Külföld
Rövidesen Belgrádban találkozhatnak.
A Likud egyelőre 28 mandátumot szerzett meg a parlamentben. A jelenlegi becslések szerint a Netanjahu miniszterelnökségét támogató pártoknak együttesen 56, ellenzékének pedig 64 mandátuma lesz.
+4 hasonló
Ukrajna idén átlagosan mindössze egy tucat Patriot-rakétát kapott az Egyesült Államoktól, így folyamatosan kutatniuk kell az utánpótlást, segélycsomagokat kénytelenek kérni innen-onnan.
Óscar Puente szerint a Renfe vonatának a piros jelzés ellenére engedélyezték a továbbhaladást, 25 kilométert tett meg körülbelül 200 kilométer/órás sebességgel mielőtt ütközött Iryo-vonattal.
+2 hasonló
A politikus egy energetikai konferencián emlékeztetett, hogy az egyik reaktort július végén, a másikat augusztus 13-án állították le, ami szerinte az őszi-téli energiaárakra is hatással lesz.
A volt államtitkár szerint
a jelenlegi információk alapján az egyik reaktor november elején ismét üzembe állhat.
Hangsúlyozta azt is, hogy ez önmagában nem eredményez árcsökkenést, mert a romániai villamosenergia-árakat jelentősen befolyásolja a regionális és az európai piac.
Bușoi arra is felhívta a…
Még napokig elhúzódhat a szavazatok számlálása, és patthelyzet körvonalazódik.
+2 hasonló
A FIS szeptemberben engedélyezte, hogy az orosz és fehérorosz síelők semlegesként induljanak.
A spanyol vonatbalesetben legalább 68-an meghaltak.
+1 hasonló
ATV
Terrortámadás történt Belgrádban, az izraeli nagykövetségnél. Lelőtték a támadót.
A balesethez a forgalomirányító központból érkező téves utasítások vezethettek.
A politikus szerint az Egyetemista Lista támogatóinak egy része megbánja majd a döntését.
Mentőhelikopter vitte el a gyermeket.
Erről azután beszélt, hogy bejelentette, meg fogja szüntetni a környezetvédelmi szabályt, ami az olaj- és földgáztermelés közben légkörbe szivárgó metán csökkentését írja elő.
A balesetben szerda kora délutáni adatok szerint 64-en haltak meg, de a halottak száma még tovább emelkedhet.
A keddi szavazásról még nincsenek végleges számok, de az látszik, hogy nagyon szoros lesz a végeredmény. Szakértőket kérdeztünk ennek hátteréről és a lehetséges forgatókönyvekről.
Donald Trump amerikai elnök arra számít, hogy hamarosan találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz vezetővel. Az amerikai elnök szerint jelentős előrelépés történt Washington és Moszkva kapcsolatában az ukrajnai háború rendezésével összefüggésben. Trump erről október 28-án, szerda reggel beszélt újságíróknak. „Jelentős előrelépést értünk el Oroszországgal fenntartott kapcsolatainkban, Oroszország és Ukrajna vonatkozásában. Hamarosan sor […]
Megjöttek a friss izraeli választási adatok.
+2 hasonló
Politika
Anami
2026. 10. 28., sze - 10:00
A szavazóhelyek túlnyomó többségében pozitívan értékelték a vasárnapi szerbiai parlamenti választások lebonyolítását a nemzetközi megfigyelők. Erről Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Marta Kos bővítésért felelős…
A volt szerb elnök szerint a választásokon győztes Egyetemista Lista támogatói hamar ki fognak ábrándulni az új kormányból.
Az Európai Bizottság elnöke szeptemberben javasolta, hogy az észak-amerikai ország legyen az EU társult tagja, de sajtóhírek szerint a tagállamok között nincs erről egyetértés.