#Külföld
A belügyminiszter szerint a biztonsági szolgálatok már korábban figyelemmel kísérték a támadót, akit az eddigi információk alapján az Iszlám Állam terrorszervezethez kötnek.
Netanjahu és Ejzenkot sem áll úgy, hogy biztosítani tudják a többséget.
+6 hasonló
Ismét kereskedelmi-hajót ért dróntalálat a Fekete-tengere, ezúttal bolgár felségvizekben, Sabla településtől mintegy 21 tengeri mérföldre történt az incidens.
Az oroszok által folyamatosan lőtt Herszonnal szemben, a folyó túlpartján ragadt az a néhány ezer civil, akiket most egy helyi, humanitárius tűzszünettel próbálnak kimenteni a megszállt Oleskiből. Az oroszok a first ladynek gesztust téve próbáltak kedveskedni az amerikaiaknak, de az nem valószínű, hogy átengednék a lakosokat az ukránok által ellenőrzött területre.
A szlovák fegyveres erők átvették szövetséges partnereiktől szerdán az ország légterének védelmét - jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter a kormány pozsonyi ülése utáni sajtótájékoztatóján.
Az amerikai elnök a szélerőművekről is elmondta markáns véleményét.
+2 hasonló
Körülbelül 200 utas rekedt Kambodzsában.
Az ukrán parlament nem támogatta azt a módosító javaslatot, amely havi 80 ezer hrivnyában maximálta volna az állami és önkormányzati tisztviselők, valamint a költségvetési intézmények dolgozóinak fizetését. Október 28-án az ukrán parlament első olvasatban tárgyalta a 2027-es állami költségvetés tervezetét, amelyhez több mint ötezer módosító javaslat érkezett – számolt be a PMG.ua. Az 1003-as számú […]
Az ügyészség súlyos vádakat fogalmazott meg.
A nemzetközi és emberi jogokat az országnak tiszteletbe kell tartania.
Egyelőre sem Benjamin Netanjahu kormányfő szövetségeseinek, sem a Gadi Eizenkot vezette ellenzéki tömbnek nincs meg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többsége az izraeli választás részeredményei alapján. A Likud maradhat a legnagyobb párt, az arab pártok pedig történelmi eredmény felé tartanak, támogatásukat azonban az ellenzék több vezetője már a kampányban elutasította. A szavazatokat még számolják, a mandátumeloszlás változhat.
A baloldali pártok Európa-szerte nyíltan felvállalják kapcsolataikat az antifasiszta szervezetekkel, amelyeket még akkor sem tagadnak meg, mikor pártfogoltjaik lángba borítják az országot, amelyben élnek.
Nem lopás, ha ezeket elvisszük.
A törvényjavaslat várhatóan az év végéig kerül a horvát kormány elé.
+1 hasonló
Aleksandar Vucic szerint a Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba.
+3 hasonló
Világ
Anami
2026. 10. 28., sze - 12:00
Egyik politikai tömb sem szerzett egyértelmű többséget a keddi izraeli parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll felmérések szerint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök és legfőbb kihívója, Gadi Ejzenkot pártszövetsége között rendkívül szoros a…
A 2016-os Párizsi Megállapodás és 2023 között a klímaváltozás világszerte csaknem 3 millió, hőséggel összefüggő halálesetet okozott.
1999 óta soha ennyien nem szavaztak az izraeli választásokon, az arab pártok történelmi eredményekre számíthatnak.
+4 hasonló
Allah akbar, kiabálta a feltehetően kiskorú elkövető.
Pedro Sánchez miniszterelnök alapos vizsgálatot és a mulasztások feltárását ígérte a vonatbaleset ügyében.