#Kultúra
Szélsőliberális, feminista zenekar érkezik a budapesti Magyar Zene Házába
A szervezők szerint hatalmas műsor lesz, így ajánlatos minél hamarabb jegyet váltani.
A világ egyik leghíresebb, csalásról és sikkasztásról szóló filmjét elcsalt és elsikkasztott dollármilliókból finanszírozták
A Wall Street farkasa mögött álló produkciós iroda egy több milliárd dolláros malajziai korrupciós ügyből szerezte a pénzét. Leonardo DiCapriónak még egy Picassót és Marlon Brando Oscar-díját is vissza kellett adnia.
Akadozó filmek és lassú menük: egy apró beállítás mentheti meg az okostévét
Megmagyarázhatatlanul lassúnak tűnik a streaming, vagy a legizgalmasabb pillanatban fagy le a 4K-s film a nappaliban? A legtöbben azonnal a gyenge wifit vagy az internetszolgáltatót okolják, pedig a valós szűk keresztmetszet sokszor egy láthatatlan hálózati alapbeállításban bújik meg. Néhány egyszerű kattintással, a DNS-címek módosításával látványosan stabilabbá tehető a lejátszás.
A Hágár-jelenség
A Zentán 1975-ben született Bicskei Gabriella írónak, tanárnak, szerkesztőnek eddig három könyve jelent meg. 2013-ban a Forum, a JAK és a Prae Kiadó közös kiadásában a Puha kert című prózakötete, majd 2023-ban a Forum kiadásában a
Szerző: Jódal Rózsa
„Ijesztő ez a kapcsolat” – Pápai Joci egyre intimebb viszonyba kerül a Vattacukorral
Amikor a Vattacukor az Álarcos énekes színpadára lépett, Pápai Joci azonnal megfeledkezett róla, hogy a Sárkány’z is ott áll előttük. Minden figyelme a rózsaszín álarcosra terelődött. Amikor pedig már becenevekkel dobálta a titokzatos hírességet, Ráskó Eszterék döbbenten kapták fel a fejüket. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
Baán László a Gauguin-tárlatról: ha a Szépművészeti kopogtat be valahová képekért, annak súlya van
A Szépművészeti Múzeum alapításának 120. évfordulója alkalmából nyílik meg október 30-án a nagyszabású Paul Gauguin-kiállítás, amely mintegy 150 műalkotáson keresztül mutatja be a francia festő életművét. A tárlatról Baán László, a múzeum főigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Érkeznek a vágytól fűtött sárkánylovasok: tévéadaptáció készül a TikTokos könyvszenzációból
Puskás Peti retteg a Gerlétől – Mi van, ha Gáspár Laci ugrik elő alóla felesége helyett?
A Gerle egyre jobban összezavarja az Álarcos énekes Nyomozóit. Puskás Petiék eddig biztosak voltak benne, hogy egy vagány csaj lapul a maszk mögött, ennél is pontosabban Dallos Bogi. A legújabb produkciójával azonban mindenkit elbizonytalanított. Peti ráadásul rettegni kezdett, hogy Gáspár Laci titokban szívatásra készül. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
„Állítólag ő lesz a következő Nagy Ő!” – Sebestyén Balázs stílust váltott az Álarcos énekesben
Az Álarcos énekes legújabb részében a Nyomozók újra akcióba lendülnek, hogy leleplezzék a rejtőzködőket. Mielőtt azonban elmerültek volna a produkciók és az új nyomok elemzésében, Istenes Bence figyelme Sebestyén Balázs irányába kalandozott. Mi ez az új stílus? Kapuzárási pánik vagy valami egészen más? Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása
Nem onnan, nem akkor, nem azokon a repülőgépeken és nem is ugyanabban az összetételben indult el az olimpiai csapat.
A nagy korkülönbség miatt kért intimitás-koordinátort Emily Osment Az ifjú Sheldon forgatásán
Emily Osmentnek kellemetlen volt, hogy a nála tizenkét évvel fiatalabb Montana Jordannel kellett
Inkubátor: Olyan Magyarországot építettek Amerikában, ami otthon már nem létezik
Amerikában születtek, magyaroknak nevelték őket – de hol van igazán otthon az 1956-os menekültek második generációja? Erről szól többek között Pigniczky Réka Inkubátor című dokumentumfilme.
Egész tengert sírok össze, és már abban úszom – Az én hetem Lackfi Jánossal
Az én hetem című sorozatunkban négy író egymást váltva ír öt kulcsszót felhasználva arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak szomorú történetéhez most ez a készlet jutott: rabjelleg, szökevényjelleg, főügyészkeringő, szabadságérzet, franciadúlás.
Úgy volt, hogy ilyen zenekarok már nincsenek
Egyáltalán nem magától értetődő 2026-ban, hogy egy lemez megjelenése esemény tud lenni. Az ír Fontaines D.C. mégis eljutott ide, és valami olyasmit képesek megmozgatni egészen különböző generációkban egyszerre, ami rockzenekaroknak hosszú ideje nem jött össze.
Három sérülés az Anfielden, megszakadt a Liverpool sorozata; az MU otthon kapott ki 3-0-ra
A tabella harmadik helyén álló rivális kihagyott ziccerekig és kapufáig is eljutott Kerkez Milosék ellen.
Az AI-láz árnyoldala: nemcsak tévedhet, sok energiát is felemészthet
A mesterséges intelligencia ma már a mindennapok része, de a legtöbben még mindig többet tulajdonítanak neki annál, mint amire valójában képes. Luc Julia könyve azt mutatja meg, mi a különbség az AI-ról kialakult kép és a technológia tényleges működése között. A szerző a leggyakoribb tévhiteket veszi sorra, a generatív rendszerek látszólagos „értésétől” az objektivitás mítoszán át az emberi munka kiváltásának kérdéséig. Közben arra is figyelmeztet, hogy az AI használatának környezeti és…
Leszerelőcenti és latrina pornóújsággal: a magyar sorkatonaság mindennapjai a Néprajzi Múzeum kiállításán
Magyar férfiak generációkon átívelő közös élménye volt a kötelező katonai szolgálat, melynek emlékét személyes történeteken keresztül idézi fel a Néprajzi Múzeum Katonadolog – A sorkatonaság emlékezete című, 2027. augusztus 29-éig nyitva tartó kiállítása.
Filmes hősök a dínók birodalmában – ikonikus mozifilmek közepébe csöppenünk ebben a budapesti étteremben
Nemcsak filmrajongóknak nyújt egyedi kulturális és gasztronómiai élményt a hely.
Tizenegy napon át ünneplik a magyar kultúrát Nagyszebenben
Kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal és irodalmi programokkal várja a közönséget a 21. Ars Hungarica fesztivál november 6. és 15. között.