#magyar állam
444
444
A teljes magyar állam berosált egy teleszart lakás előtt
Évek óta egy segítségre szoruló, bűzben és szemétben élő nő lakik egy víz és áram nélküli, VII. kerületi lakásban. A szomszédok egyre idegesebbek, a képviselők és hatóságok továbbra is egymásra mutogatnak, amikor pedig két hete meg akarták oldani az ügyet, csak romlott a helyzet.
444
444
A magyar állam 10 százaléknyi Mol-részvényt átadott a Corvinust fenntartó alapítványnak
Így az állam szavazati jogának aránya 5,24 százalékra csökkent, míg az alapítványé 10 százalékra nőtt.
444
444
A Helsinki Bizottság három pert is megnyert Strasbourgban a magyar állammal szemben
Tüntetést tiltottak be önkényesen a Sándor-palotánál, nem nyomoztak ki egy rendőri bántalmazást, és egy rabnak nem engedték, hogy elbúcsúzzon a haldokló apjától.
24.hu
24.hu
Mától mi is megnézhetjük a 3,5 milliárdért vásárolt Renoir-aktot a Szépművészetiben
Kamarakiállításon mutatják be péntektől a Szépművészeti Múzeumban.
444
444
Nem bírálják el a név- és nemváltoztatási kérelmeket
A Transvanilla Transznemű Egyesület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.
444
444
Magyarországnak 23 milliárd forintot kell kamatostul kifizetnie a Sodexónak az utalványos piac átalakítása miatt
Pert vesztett a magyar állam.
444
444
A magyar állam megvette az Ózdi Acélmű 20 százalékát
Közel tízmilliárdért.
444
444
A Kúria döntése szerint a magyar állam nem felelős a Malév csődjéért
Így nem kell kifizetnie a dolgozók elmaradt bérét.
444
444
A magyar állam 7 milliárd forintért vesz ingatlant Vietnam fővárosában
Reprezentációs és egyéb célokra.
444
444
Az ÁSZ kiadott az elemzéséről egy összefoglalót, amibe a nyomtatott anyagból fotózták ki a grafikonokat
Lassan a teljes magyar állam DIY-módszerrel fog működni.
24.hu
24.hu
Elővásárlási jogot szerzett az állam több tokaj-hegyaljai pincészetre
Már tájékoztatták is a tulajdonosokat.
24.hu
24.hu
Mi az e-sport, és hogy lesz ebben Magyarország nagyhatalom?
Tavasszal kiderül, hogy tényleg felkerülünk-e az e-sport világtérképére.