#nagyvilág
Hajdu Márton a Tisza Párt egyik fontos külpolitikai háttérembere volt a választások előtt, azóta a parlament Külügyi Bizottságának elnöke. Interjú arról, melyek a tiszás többség külpolitikai elképzelései a magyar parlamentben.
Ursula von der Leyen vetette fel Kanada társult uniós tagságának lehetőségét, ám most tagállami vezetők Friedrich Merz vezetésével közösen léptek fel az ötlt jegelése mellett.
Kiderült, hogy nem figyelmeztették a Renfe járatát, hogy a vonalán vesztegel egy másik vonat.
A demonstrálók egy része összetűzésbe került a rendvédelmi szervekkel, mire a rendőrség könnygázt vetett be tömegoszlatásra.
+2 hasonló
Az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú ukrajnai rendezési tárgyalások európai részvétel nélkül zajlanak majd, erről megállapodás született az amerikai féllel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Vesztyi hírszolgálatnak nyilatkozva.
+2 hasonló
A szerbiai választásokon a győztes Diáklistával együttműködő Vajdasági Magyar Újrakezdés elnöke, Rózsa Zsombor a 24.hu-nak elmondta: a hallgatói listán három magyar is bejuthat a szerb parlamentbe.
+2 hasonló
88 éves volt.
A szavazókörökben leadott voksok összeszámlálása után Netanjahu tömbje vezet az izraeli választáson, de még 650 ezer dupla borítékos szavazat feldolgozása hátravan.
+2 hasonló
Mentőhelikopter vitte el a gyermeket.
A balesetben szerda kora délutáni adatok szerint 64-en haltak meg, de a halottak száma még tovább emelkedhet.
Aleksandar Vučić szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) akár két éven belül, de még korábban is visszaszerezheti a hatalmat Szerbiában. A volt szerb köztársasági elnök nemsokára Belgrádban találkozhat Orbán Viktorral is.
+2 hasonló
Izraelben kedden parlamenti választást tartottak, és a helyi televíziók exit poll eredményei szerint a Benjámin Netanjahu miniszterelnököt támogató pártok csak 50 mandátumot szerezhettek, az ellenzék pedig 70-et. A kormányalakítás így nehéznek ígérkezik.
Az államadósság, az infláció, és a bűnbandák problémájával együtt Lula valójában egy csomagnyi gondot „örökölt meg” saját magától.
Az Egyetemista Lista nyerte a vasárnapi szerbiai előrehozott parlamenti választást, Vucic pártja pedig mindössze három városban végzett az élen. A büntetés-végrehajtási intézetekben viszont egészen más eredmények születtek.
+3 hasonló
Magas részvételi arányokat jelentettek a nap folyamán Izraelből, este tíz óráig adhatják le voksukat a szavazópolgárok a nyilvántartásba vett 36 párt valamelyikére.
Két ember meghalt, további kettő pedig megsérült a mentés közben.
+1 hasonló
ATV
Orbán Viktor a lengyel alkotmánybíróság vezetőinek felfüggesztése után reagált a varsói fejleményekre.
+1 hasonló
Európa szerte tömegesen vonultak utcára.
+1 hasonló
„Ha Donald Trump úgy érzi, hogy zavarban van, vagy jogfosztottnak érzi magát, akkor valami merészet tesz.”
+1 hasonló
A Reuters pénteki jelentése szerint a Pentagon az elmúlt hetekben arra kérte több NATO-tagállam képviselőit, hogy mérsékeljék az Oroszországgal kapcsolatos retorikájukat. A hírügynökség négy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Washington álláspontja szerint bizonyos európai tisztviselők nyilatkozatai kockázatot jelentenek a kontinens biztonságára nézve.
+1 hasonló