#Politika

0 komment

Beüvegezett erkélyek esetében nem lesz többletadó

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter bejelentette: nem kellene többletadóval sújtani azon tömbházlakások tulajdonosait, akik jóhiszeműen beüvegeztették a lakásuk erkélyét, hanem inkább segíteni kellene őket, hogy tisztázzák lakásuk jogi helyzetét felesleges költségek és utánajárások nélkül. Az idén augusztusban életbe lépett, a városrendezési törvénykönyvre vonatkozó törvény ugyanis azt írja elő, hogy az engedély nélkül beüvegezett erkélyek és építmények esetén 100%-os többletadót kell majd…
0 komment

Tanács Zoltán több forrást ígért a tudománynak és a GDP 2 százalékára emelné a kutatási költéseket

Tanács Zoltán miniszter a Magyar Tudomány Napja alkalmából méltatta a hazai tudományosságot, emlékeztetve Marx György atomfizikus munkásságára és a Manhattan tervben részt vevő magyar tudósok teljesítményére.
0 komment

"Kupleráj" - Elmaradt Magyar Péter beszéde, majd hatalmas vita robbant ki a parlamentben

Kedden reggel 9 órakor folytatódik a parlament négynapos ülése. Bár Magyar Péter miniszterelnök nem szólalt fel, vitákra már az első percekben sor került. Fontos szavazás és új törvényjavaslatok tárgyalása is várható a nap folyamán. Az keddi parlamenti ülés legfontosabb részleteiről folyamatosan beszámolunk. Kövesse élőben!
0 komment

Új intézkedéssel vennék fel a harcot a sertéspestis ellen Romániában

A felsőház 100 támogató és egy ellenszavazattal fogadta el a törvényjavaslatot. A tervezet szerint a sertéstenyésztők a támogatás révén biztosíthatják a biológiai biztonsági feltételeket a sertésfarmokon – írja az Agerpres. A tervezet kezdeményezője, Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szerint „a biológiai biztonsági szint országos szintű kiegyensúlyozása az afrikai sertéspestis-járványok számának csökkenéséhez, és ezáltal a betegség leküzdése érdekében feláldozott állatok számának csökkenéséhez…
0 komment

Hamarosan átfogó rendészeti csomag jön

Magyar Péter bejelentette, hogy a szolidaritási hozzájárulás 15 százalékos csökkentésével és az adókedvezményekkel 126 milliárd forint többletforráshoz jutnak az önkormányzatok, míg a vidéki települések közösségi közlekedésének támogatását 10 milliárd forinttal emelik.
0 komment

Több mint 50 milliárd forint Felcsútra – újra fellángolt a vita a sporttámogatásokról

A kormány által nyilvánosságra hozott tao-adatbázis ismét ráirányította a figyelmet a felcsúti Puskás Akadémia kiemelkedő támogatására. Az Orbán Viktor által alapított intézmény 2011 óta több mint 50 milliárd forintnyi támogatáshoz juthatott, miközben a forrásoknak csupán töredékét fordították közvetlenül utánpótlás-nevelésre. A korábbi miniszterelnök és az akadémia vitatja a kimutatások értelmezését, a közzétett adatok azonban komoly kérdéseket vetnek fel a sportfinanszírozás arányosságáról.
0 komment

Orbán Viktor eltűnt a nyilvánosság elől, és ez már a saját táborának is kínos

Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölése, a diplomáciai mentesség lehetősége és a volt miniszterelnök feltűnő hallgatása is szóba került a Klikk TV Fordulópont című műsorában. Balogh Judit vendégei, Rangos Katalin újságíró, Albert Enikő, a Magyar Hang munkatársa és Suha György diplomata egyetértettek abban, hogy az ENSZ-vezetői poszt megszerzésének kevés a realitása. A háttérben inkább Orbán Viktor politikai jövőjének biztosítása és egy lehetséges diplomáciai védőháló keresése húzódhat…
0 komment

Ügynökakták és Orbán Viktor - máris megérkezett a válasz a történtekre

Régóta terjednek híresztelések, pletykák a neten és a közbeszédben Orbán Viktor volt kormányfő rendszerváltás előtti, állítólagos ügynöki múltjáról. Az első ilyen állítás, hogy 1998-ban felbukkant egy úgynevezett 6-os karton, azaz egy olyan akta, amit a kommunista állambiztonsági szervek vezettek az ügynöki hálózatukról és ezen állítólag szerepelt Orbán Viktor neve is, de mivel csak a karton első oldala került elő, így nem tudni, vajon a fiatal Orbánt sikerült-e beszervezni. Az viszont…

Bejelentkezés vagy regisztráció