#Politika

0 komment

Magyar Péter: Zsarolásokra, politikai visszaélésekre használhatták az aktákat

25-ször szavazta le a Fidesz-KDNP kormány az aktanyilvánosságra vonatkozó javaslatokat - mondta Magyar Péter, aki felelevenítette, hogy az Antall-kormány és a szocialista kormányok sem rendelkeztek erről, bár időről-időre botrányok voltak, például a Medgyessy Péter volt miniszterelnököt elérő D-209-es ügy.
0 komment

Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk és mi az, amit biztosan hiába keresünk

Egyszerű kereső felületet készítettek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által létrehozott oldalnak. Egykori állambiztonsági ügynökök nevére és anyja nevére, fedőnevére és születési helyére vagy beszervezési dossziéjának számára is lehet keresni, s a találatokat a 6-os kartonok és a mágnesszalag H adatbázisának tartalma alapján közli majd az oldal.
0 komment

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás…
0 komment

Kíváncsi vagy, mi vezetett Magyar Péter felemelkedéséhez? Az állítólagos „ébredés” eltitkolt szálai

Egy kúriai határozat néhány sora köztársasági elnököt és európai parlamenti listavezetőt buktatott, majd megnyitotta az utat Magyar Péter előtt. Ebben a videóban Remenyiczki Éva végigvezet a kegyelmi ügy láncolatán: Kónya Endre felülvizsgálati kérelmétől és a Vidéki Prókátor felfedezésétől Novák Katalin és Varga Judit bukásán át Magyar Péter felemelkedéséig – kérdés, hogy tényleg véletlenül került-e minden dominó éppen a másik mellé.
0 komment

A vásárlóknak alkalmazkodniuk kell, a kereskedők szerint lesz idő felkészülni

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
0 komment

Ügynökakták: az ellenzék tevékenységével kapcsolatos „nagy történetek” nem fognak belőlük kibomlani

A Kádár-rendszer ellenzékhez való viszonyát nem annyira a nyílt elnyomás jellemezte, sokkal inkább a megfigyelés, zaklatás, bomlasztás volt a hatalom módszere, és ebben szerepet játszottak a mozgalomba beépített ügynökök. Danyi Gábor történészt arról kérdezte munkatársunk Szarvas György, vajon az ügynökakták révén elképzelhető-e, hogy bővülni fog a demokratikus ellenzék körüli ügynökökről való tudásunk, és ez mennyiben írhatja át azt, amit az ellenzéki hálózatok egyes szeleteiről eddig…
0 komment

Ha a történelem megismétli önmagát, komoly emelkedés várhat a tőzsdére az amerikai választás után

Bár a befektetők általában feszülten várják az amerikai félidős választásokat, a múltbeli adatok azt mutatják, hogy a részvénypiacok a politikai eredménytől függetlenül szinte mindig erősödnek a szavazást követő időszakban. Az S&P 500 index egyéves távlatban rendszerint kiemelkedő hozamot produkál, különösen akkor, ha megosztott kormányzás alakul ki Washingtonban. Ugyanakkor a jegybanki kamatpolitika, a technológiai szektor teljesítménye és a geopolitikai konfliktusok sokkal erősebben…
0 komment

Nagy hullámokat vetett az amerikai választás a bitcoinnál

Visszakapaszkodott héthetes mélypontjáról a bitcoin, miután a befektetők elkezdték feldolgozni az amerikai félidős választások eredményeit. Bár a demokraták várhatóan a kongresszus mindkét házában többséget szereznek, ami szigorúbb felügyeletet hozhat a kriptoszektor számára, az árfolyam gyorsan ledolgozta kezdeti veszteségeit - írja a Bloomberg.
0 komment

A vég kezdete: a Demokrata Párt nagyon megnyerte a félidős választást

Mind a Szenátusban, mind a Képviselőházban többséget szereztek a „kékek”, rekordszámban járultak a szavazógépekhez a fekete és a hispán szavazók, akik meg akarták büntetni Donald Trumpot az elmúlt két évért. Texasban és Kansasban évtizedek óta először nyertek a demokraták. De mihez kezdenek a többségükkel?
0 komment

Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Nehéz nem fellengzős szavakat használni az amerikai félidős választások eredményeire pillantva. Történelmi vereséget szenvedett Donald Trump és a Republikánus Párt: a demokraták évtizedek óta példátlan többséget szerezhetnek a képviselőházban, miközben a szenátus felett is át fogják venni az irányítást, és még csak szoros sem volt. Olyan államokban diadalmaskodtak a demokrata szenátorjelöltek, amelyek stabil republikánus fellegvárnak voltak elkönyvelve. Texas három évtizede nem választott…
0 komment

Reagáltak a tőzsdék Trump pártjának bukására, ütik a technológiai részvényeket

Jelentős eladási hullámot indított el a nemzetközi részvénypiacokon a demokraták amerikai félidős választáson elért előretörése. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülésétől és a technológiai szektor szigorúbb szabályozásától tartanak. Mi történt? Eséssel reagáltak a nemzetközi tőzsdék az amerikai félidős választás eredményeire – erről a Portfolio írt. A Nasdaq határidős indexe kezdetben több mint 2 százalékot […]

Bejelentkezés vagy regisztráció