#Politika
Mikita Poturajev, a Legfelső Tanács Humanitárius és Információpolitikai Bizottságának elnöke lett az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének elnöke – tudatta a Jevropejszka Pravda a honatya Facebook-oldalára hivatkozva október 28-án.Tovább »
A Tisza-kormány célja a nagy mennyiségű „reklámzaj” csökkentése elsődlegesen a nagyvárosokban és a településekről kivezető közutak mentén.
Hat volt miniszter juttatását nem fizették ki.
36 évvel a rendszerváltás után megnyíltak az ügynökakták. Bár a korábbi szt-tiszt, Medgyessy Péter nem szerepel az adatbázisban, több kormánytag igen, ahogy egyházi vezetők is.
A Fidesz elnöke jótékony célra ajánlotta fel a teljes összeget.
Fellendítette az európai és az amerikai részvénypiacokat is a nagy demokrata győzelmet hozó amerikai félidős választás.
A Fideszhez közel álló biztonságpolitikai szakértő szerint egy korábban már megcáfolta a beszervezéséről szóló híreket.
Magyar Péter korábbi ígérete ellenére a leköszönő Orbán-kormány tagjai közül kilencen már átvehették a távozásukhoz kapcsolódó juttatásukat: Orbán Viktor és nyolc volt minisztere összesen bruttó 238,8 millió, azaz nettó 158,8 millió forintot kapott kézhez vagy utaltatott jótékony célra egyből tovább. Hat korábbi tárcavezető zsebében viszont egyetlen fillér végkielégítés sem landolt – derült ki a minisztériumok közérdekű adatigénylésekre adott válaszaiból.
A magyarországi ügynökakták nyilvánosságra hozatalával több ismert egyházi személy neve is előkerült az állambiztonsági nyilvántartásokból. A kormány által közzétett adatbázisban katolikus és református püspökök, egykori érsekek, valamint egy főrabbi neve is szerepel. Egyeseknél 6-os kartont találtak, másokat titkos megbízottként tartottak nyilván, de olyan egyházi vezető is akad, aki állítása szerint nem is tudott arról, hogy beszervezett hálózati személyként szerepel az iratokban.
Politika
J.Csilla
2026. 11. 04., sze - 16:06
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2026 - Ezt közölte a Vajdasági Magyar Plénum, annak kapcsán, hogy az Egyetemista lista egyetlen listát sem támogat a közelgő nemzeti tanácsi választásokon.
A korábbi miniszterelnök szerint, amit eddig láttunk az inkább tiszavirág életűnek tűnik.
Az ÁBTL weboldalán keresztül lehet kérelmet benyújtani.
Egyúttal az ellenzékbe szorult Fidesz is visszakaphatja azt a támogatást, amelyet Orbán Viktor pártelnök adott a német szélsőjobboldali pártnak.
A Matolcsy György elleni eljárás új szakaszt jelenthet az elszámoltatásban, mert a jegybankbotrányban olyan szereplők kerültek a vizsgálatok középpontjába, akik közvetlen kapcsolatban álltak az Orbán-kormánnyal. Lendvai Ildikó és Horváth Gábor a Klikk TV Egyenleg című műsorában arról beszélt: a volt miniszterelnök felelősségének bizonyítása nehéz lehet, de a hatóságoknak nem szabad meghátrálniuk.
A Kádár-kori állambiztonsági nyilvántartások és a 6-os kartonok mostani böngészése nemcsak sötét és komor történelmi titkokat, de meglepően bizarr és nem egyszer mulatságos részleteket is a felszínre hoz. A hálózati személyek, informátorok és a beszervezésre kiszemeltek azonosítására a Belügyminisztérium tisztjei elvileg szigorú szabályok szerint fedőneveket adtak, néha viszont egészen különleges megnevezésekre esett a választás.
November 4-én a Terror Háza Múzeum előtt lerótt csendes tiszteletadással emlékezett meg Orbán Viktor az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtásának évfordulójáról a párttársai kíséretében. A volt miniszterelnök szerda reggel több vezető politikussal közösen hajtott fejet a hősök emléke előtt, mécsest gyújtott az áldozatok tiszteletére a forradalom leverésének nemzeti emléknapján.
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala már az első napon komoly érdeklődést váltott ki: a november 4-én megnyitott adatbázist rengetegen kezdték böngészni, és több ismert név is előkerült a kereshető nyilvántartásokban. A kormány által közzétett adatbázisban egy Szijjárto István Gábor nevű személy is szerepel, akinek neve felkeltette a figyelmet.
A miniszétriumoknál fenálló fejetlenség újabb kiemelkedő példája lehet a mezőgazdasági beruházási pályázatok körül kialakult botrány.
Kétkamarás országgyűlést szeretnék vegyes választási rendszerrel! Azért kétkamarást, mert jobb a hatáskör- és munkamegosztás: felsőházban törvényalkotás, alsóban népképviselet. Felsőházban arányos, alsóban többségi képviselettel.
Mutatjuk, hol található és hogyan használható a levéltár online felülete, ahol kérelmezni lehet a betekintést a rólunk vagy halott családtagunkról jelentő ügynök kartonjába.