#Politika
Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz…
Megszületett a döntés.
+14 hasonló
Nem indult újra a püspökválasztáson a volt miniszter, akit a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt egyházon belül is sokan bíráltak.
+13 hasonló
„Sikeresen zárultak a TISZA-kormány első színházigazgatói pályázatai” – jelentette be Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.
+13 hasonló
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán.
+13 hasonló
Nem támogatta a Művelődési Bizottság Császár Attila Fidesz által jelölt tagságát a Független Közmédia Testületben: a hétfői szavazáson négy igen és hét nem született. A volt M1-es riporter a meghallgatásán arról beszélt, hogy szerinte független újságírás és média nem létezik, és ő maga sem tartja magát pártatlannak vagy függetlennek.
+13 hasonló
A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
+12 hasonló
Több mint húsz oldalnyi iratot tett közzé a volt miniszterelnök.
+12 hasonló
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
+12 hasonló
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Németh Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője Forsthoffer Ágnes házelnökkel szemben az Országgyűlés mentelmi bizottságánál. Az ellenzéki képviselő szerint a házelnök vagyonnyilatkozatából ismételten kimaradt egy fontos adat, miszerint 2026 márciusáig ügyvezetője volt egy milliárdos forgalmú cégnek. Az ügy előzménye, hogy Forsthoffer korábban már kiegészítette vagyonnyilatkozatát egy hasonló eljárás nyomán.
+11 hasonló
Tizenhét évvel ezelőtt lett a baranyai város díszpolgára a volt jegybankelnök.
+11 hasonló
Biztonsági ellenőrzés miatt visszarendelték Belgrádba az Air Serbia Moszkvába tartó járatát, amelyen több magas rangú szerb politikus és az állami gázipari vállalat vezetője is utazott. Mi történt? Kedd este visszafordították az Air Serbia Belgrádból Moszkvába tartó járatát, miután felmerült, hogy az egyik utas a kötelező biztonsági ellenőrzés megkerülésével szállhatott fel a repülőgépre – írta meg az […]
+11 hasonló
Vigyázó szemetek Varsóra vessétek! - írta a volt kormányfő Facebook-oldalán.
Politika
S_Georgina
2026. 11. 01., v - 07:31
VÁLASZTÁSOK 2026 - A Köztársasági Választási Bizottság tájékoztatása szerint az érintett szavazóhelyeken az október 25-i voksolás eredményét nem lehetett megállapítani, vagy a szavazást érvénytelenítették.
+11 hasonló
Kizárták az idegenkezűséget a hotelszobájában holtan talált bajor miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter, Hubert Aiwanger ügyében – írja a ZDF heute.
+10 hasonló
A november 4-én megnyitott állambiztonsági nyilvántartásban Surányi György és Járai Zsigmond neve is felbukkant a mágnesszalagos nyilvántartásban.
+10 hasonló
Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz…
Botrányba fulladt a keddi parlamenti határozathozatal első néhány perce: a Tisza Párt képviselői és Pócs János is a szavazógép meghibásodására panaszkodott. Magyar Péter csalással vádolta meg a fideszes politikust, és kezdeményezte a Házbizottság összehívását.
+10 hasonló
Ha Donald Trump elveszíti a félidős választásokat, nagyon nehezen fogja viselni a vereséget, de az amerikai bíróságok képesek lesznek korlátozni a hatalmát és megakadályozni, hogy beavatkozzon a választási folyamatba – mondta Norman Eisen, Barack Obama egykori etikai és korrupcióellenes tanácsadója a Klubrádiónak adott interjújában. Eisen szerint Trump jogi eszközökkel is támadja a választások tisztaságát, de ezeket a próbálkozásokat eddig sorra sikerült visszaverniük. A volt tanácsadó arról is…
+10 hasonló
A fideszes képviselő azt mondta, adott civiles Mikulás-csomagokat gyerekeknek, de soha nem fűzött hozzájuk politikai üzenetet. De mi a helyzet Jászapáti történetének első lézershow-jával, amit Pócs szerint a fia adott a városnak, de ez mégsem igaz.