#tessely zoltán
444
444
Elkészült a kampány legfényesebb képe egy megtekintésről
Csökölyben az új eperfeldolgozó leendő helyénél tekintette meg egymást a két politikus. És vannak további versenyzők is.
444
444
Tessely Zoltán egy iskolában meghirdette az Ismét Tegyünk Naggyá Magyarországot programot
Kis varázslat, a diákok és Tesselyék kellenek hozzá.
444
444
"2010 óta azonban nagyot változott a világ", posztolta a fideszes képviselő a Mészáros Lőrinccel közös képhez
De még milyen nagyot! A felcsúti sikerembernek akkor egy cége volt, most meg több mint kétszáz.
444
444
Óvodások előtt tartott kampánybeszédet, büszkélkedik a fideszes miniszterelnöki biztos
Tessely Zoltán a csákvári kisgyereknek beszélt arról, hogy milyen két fontos választás elé néz az ország jövőre.
444
444
A szemétszállítás ugyan akadozik, de Tessely képviselő úr focicsapatának támogatására akadt pénz a szemétszállító cégnél
Pomáz mellett Tolna megyében is súlyos gondokat okoz a szelektív hulladék elszállítása.
24.hu
24.hu
A felcsúti biztos már a Pannónia Szíve és a Velencei-tó térségének fejlesztéséért is felel
Tessely Zoltán új feladatokat kapott.
444
444
Mától a Pannónia Szívéért felelős miniszterelnöki biztosa is van az országnak
Végtelen a munkabírása a Felcsút-ügyi biztosnak, Tessely Zoltán érdemelte a feladatot.
444
444
A Felcsút környékéért felelős miniszteri biztos testvére 147 millió forint EU-s pénzt nyert egy lélekemelő táborra
Tessely Zoltán fideszes parlamenti képviselő testvérének alapítványa Magyarpolányban csinál női önismereti táborokat, tavaly csak 1,2 millió volt a bevételük.
444
444
Felcsút fejlődéséért ebben a ciklusban is miniszterelnöki biztos felel
Tessely Zoltán megérdemelte a bizalmat a folytatáshoz.
444
444
Nem kell ahhoz bejutni a VIP-páholyba, hogy felhívd magadra a miniszterelnök úr figyelmét
Tessely Zoltán ott volt, ahol a történelem megszületett.
444
444
Olyan sokan akarták átvágni a szalagot, hogy nem jutott mindenkinek olló
Új rekord születhetett Velencén.
444
444
Milyen Tiborcz-ügy? Lassan a meg nem született gyermekeket is korrupciógyanúba sodorják!
Az Orbán Viktor évértékelőjére menetelő egyik fideszes képviselő azt tanácsolta, a miniszterelnök veje helyett foglalkozzunk inkább Sorossal.
444
444
Végre igazán hasznos dologra használják a felcsúti stadiont
Az ország legeslegfontosabb VIP-páholya újra megtelt élettel.