#Vélemény
A gyász feldolgozásának módjáról beszélt a halottak napja közeledtével Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában.
Hiába írtak ki pályázatot a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) egyik iskolájának vezetésére, és hiába akadt több megfelelő jelentkező is, az egyház végül ideiglenesen a megfelelő végzettséggel nem rendelkező egyik igazgatóhelyettest nevezte ki az intézmény élére. A Békés Megyei Kormányhivatal ebben nem talált kivetnivalót.
A pszichológussal a Z generációt érintő magányosságról, szorongásról, a sématerápia fontosságáról és az állami mentális egészségügyi ellátás jövőjéről beszélgettünk Holnap című műsorunk új adásában.
A kiskakas megint felszállott a dubaji sejk ablakába, kukurikú, dubaji sejk, add vissza a kettőszázhatvanhatmilliárd-ötszázmilliómat.
Mintha az eljárási garanciák csak dísztollak („árnyalatok”) lennének a jogállam kalapján.
Orbánék nem tanultak saját kudarcukból. Még mindig nem hiszik el, hogy megbuktak …
Farmer? – kérdezte az árus. Farmer – felelte szerzőnk, aki akkor középiskolás volt. És ezzel el is dőlt. Ballai József retró tárgyú írása az 1970-es évet, valamint azt idézi fel a ruhadarab vásárlásán keresztül, mi jelentette a szabadságot abban az időben.
A Tusk-modell működésbe lépett: apu megengedte, a rendőrség elintézte.
Miközben Hollywood szépen összeszűrte a levet a techcégekkel, egyre több film készül az ezeket a vállalatokat vezető gátlástalan milliárdosokról. Valahogy úgy ábrándult ki belőlük a filmipar, mint a 80-as évekre a Wall Street-i brókerekből.
A mérvadó protestáns teológia feladata, hogy megőrizze az Ige tekintélyét úgy, hogy közben válaszokat nyújtson a modern kor valós kérdéseire is.
A „tények” és az igazságok semmi mást nem közölnek, csak a mögöttük meghúzódó hatalom szándékait.
Fórizs Sándornak, a Kispest-Honvéd sportigazgatójának egyik rossz lépését követte a másik.
Interjú az Oscar-díjas magyar rendezővel tizenegy év utáni második cannes-i versenyfilmjéről, a Moulinről, továbbá hollywoodi (rém)álomról, francia ellenállásról, Közép-Európa Nyugatnak szóló tanításairól, a bukott hazai filmrendszer sarlatánkodásairól és első nagy produceri rizikójáról.
Megszületett a Kelet-Európa'26 modell az autokratikus rendszerek megdöntésére? Bár a Tisza és a Diáklista győzelme sokban hasonlít, módszereik túlságosan különböznek ahhoz, hogy egységes receptről beszéljünk. A magyar és a szerb választási forradalom története ennél mélyebb kérdésekre ad választ abban a világban, ahol egyszerre jellemző a túlpörgő politika és a nyomasztó változatlanság.
NS-VÉLEMÉNY. A svájci szakvezető legalább annyira ismeretlen, mint amennyire eredménytelen.
A Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese publicisztikában tette helyre a Puskás Akadémia közleményét, amelyhez nyilván köze volt Szöllősi Györgynek, a lap májusban kirúgott főszerkesztőjének. Mi ez, ha nem tőrőlmetszett rendszerváltás?
Egy kisbaba csak sírni tud nyolc naposan, de egy fideszes közvetítőcég már simán kaphat milliárdos megrendelést is.
Úgy tűnik, már megint magára készül zárni a szalon ajtaját a saját arroganciájából és kirekesztéskultúrájából újra meg újra kétes kiváltságot merítő progresszív-liberális kurzus.
Értékes piaci termék lehet az ellenzéki identitás. Ezt mindannyian pontosan tudjuk Magyar Péter elsöprő győzelméből. A versenyfutás: megkezdődött.
A vajdasági magyar közösség is érdekképviselet-váltást akar – mondta a HVG-nek Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) nevű párt elnöke.