Szakértők szerint a mostani járványhelyzetben is sokat segíthetne a maszk, amit akár oltottként is érdemes hordani bizonyos helyeken. Gulyás Gergely miniszter viszont úgy van vele: ha beoltatta magát, egyelőre nincs oka felvenni. A nem nyilvános járványadatokról hiába kérdeztük a kormányinfón, az viszont kiderült, hogy marad az oltásregisztráció, és nem lesz antitestmérés. Orbán Viktor római útjáról annyi derült ki: egy első osztályú repülőjegy árát fizette családtagjai szállításáért. „Én úgy gondolom, hogy be vagyok oltva” - érvelt Gulyás Gergely miniszter, amikor arról kérdeztük a kormányinfón, miért hagyta el teljesen a maszkviselést a mindennapokban. Elmondása szerint sehol sem veszi fel, ahol nem kötelező, márpedig a harmadik hullám vége óta csak egészségügyi és szociális intézményekben írják elő. Gulyás legutóbb Lengyelországban vett fel maszkot, mert ott a szabályok szerint közintézményekben is kell. Hozzá hasonlóan Orbán Viktor is úgy beszélt erről, mintha az oltás kiváltaná a maszkviselést. „(...) a maszkviselés nem fog segíteni. Tehát ami segít, az az oltás (...)” - mondta augusztusban. Pedig szakértők szerint a maszk a mostani járványhelyzetben is sokat segíthetne, nem véletlen, hogy nálunk magasabb oltottságú országokban is hordani kell bizonyos helyeken. A delta variáns a korábbi változatoknál hatékonyabban képes kicselezni a vakcinákat, így az oltottak is könnyebben megfertőződhetnek (persze még mindig kevésbé, mintha nem lennének beoltva). Mivel ők nagyobb eséllyel tünetek nélkül vészelik át a fertőzést, maszk nélkül szabadon, észrevétlenül terjeszthetik a vírust. Az oltatlanok pedig, ha elkapják, nagyobb eséllyel betegednek meg súlyosan. Ha nem textilmaszkot, hanem FFP2-t hordunk, az még abban is segít, hogy kisebb eséllyel kapjuk el a vírust, ha fertőzött ember van körülöttünk. Az utóbbi hetekben az Orvosi Kamara, a Magyar Tudományos Akadémia és Kemenesi Gábor virológus is beszélt arról, hogy a maszk fontos eszköz lenne a negyedik hullámban. Korábbi nyilatkozatának kissé ellentmondva Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is legalább az oltatlanok figyelmébe ajánlotta a maszkot zárt térben. Gulyás erre azt mondta, mindenki szabadon eldöntheti, hord-e maszkot, vagy sem. „Mi úgy gondoljuk, hogy arra kell az embereket biztatni, hogy oltassák be magukat, és egyébként pedig a lehető legnormálisabb keretek között éljék az életüket, ha beoltatták magukat. De ha valaki ettől eltérő döntést hoz, akkor természetesen semmi akadálya, hogy viseljen maszkot. Mi az állami kötelezést végső eszköznek tekintjük, ilyen értelemben liberálisok és szabadságpártiak vagyunk.”Gulyás szerint akkor lehet megfontolni az állami szabályozást, ha orvosi konszenzus lesz róla, márpedig ő ilyet nem lát. Igaz, nem is idézett olyan szakértőt, aki nem támogatná a maszkviselést. „Vannak olyan vélemények amelyek azt mondják, hogy hordjunk maszkot. De azért az egészségügy szereplőivel annyiban legyünk megértőek, hogy az a helyes, ha ők a lehető legnagyobb biztonságra törekednek.” Gulyás szerint egyensúlyt kell találni a minél nagyobb biztonság és a normális hétköznapi élet között. „Mindig rám marad az adatnyilvánosság kérdése”Megpróbáltuk megtudni Gulyástól, hogy a kórházban fekvő koronavírusos betegek hány százaléka kapott oltást. Nemzetközi tapasztalatok alapján ez újabb érv lehetne a vakcinák hatékonysága mellett, itthon mégsem hozzák nyilvánosságra. Az utóbbi hetekben hiába kértük az operatív törzstől, nem is válaszoltak. Azt mondta, nem találkozott ilyen adattal, de a kórházaknál biztosan megvan. (A kórházak a járvány kezdete óta kénytelenek az operatív törzshöz irányítani minket, akármilyen kérdést is teszünk fel nekik. Onnan pedig a legritkább esetben kaptunk választ.)„Mindig rám marad az adatnyilvánosság kérdése” - panaszolta Gulyás, talán arra utalva, hogy korábban az oltottak megyei eloszlását is tőle kérdeztük a kormányinfón, miután az illetékes hivatal azt írta nekünk, hogy nincs ilyen adatsor. Mint kiderült, a miniszter már hetekkel korábban látta, végül utólag megkaptuk tőle.Gulyás azt mondta, ő általában nyilvánosságpárti, és ha valamit nem osztanak meg, akkor meg kell indokolni, hogy miért.Szóba hoztuk a fertőzöttek korosztályi megoszlását is, amiről szintén semmit sem tudunk. Erre az elhunytak életkoráról kezdett beszélni - ami nyilvános -, és arról, hogy egy bulvárlap mennyire felelőtlenül számolt be egy csecsemő haláláról. Marad az oltási regisztrációGulyás kitartott amellett, hogy nincs szükség állami antitestvizsgálatra az oltott időseknél, bár ezt számos szakértő javasolta már, különösen a sinopharmosoknál. Ilyen tesztelésről beszélt Erdei Anna immunológus, az MTA főtitkárhelyettese, Falus András immunológus és egy másik szakértői csapat is. Azt mondta, lehet érvelni az antitestvizsgálat mellett, és ellene is, a kormány egyszerűen azt javasolja: mindenki oltassa be magát, és az idősek jelentkezzenek harmadik adagért is. (Arról, hogy kinek érdemes mielőbb beadatnia a harmadik oltást, szintén szakértők tettek közzé részletes javaslatot, ők előrevették az antitest nélküli időseket. Az ajánlást az Orvosi Kamara is támogatta.)Az oltási regisztráció eltörlését is többen javasolták már, legutóbb az Akadémia elnöke és a Kamara. Szerintük ez megkönnyítené a hozzáférést, növelhetné az oltási hajlandóságot. Gulyás viszont azt mondta, az állam mindent megtett, az oltatlan időseket személyesen is felkeresték. A regisztrációra viszont szükség van a kórházak munkaszervezése miatt.Orbán római útja: van jelentősége az ügynek?Gulyás állítása szerint nem tudja, hol szállt fel Orbán Viktor arra a honvédségi repülőgépre, ami Rómába vitte a katolikus törvényhozók találkozójára. A miniszterelnök utazásáról semmit sem lehetett tudni, míg olvasónk le nem fotózta őt egy római étterem teraszán a felesége és a fia társaságában. A 24.hu szerint a gép először Kecskemétről Budapestre ment, onnan Horvátország felé repült, de Brac szigete előtt süllyedve eltűnt a repülési útvonalakat naplózó internetes oldalakról. A lap felvételei alapján a fekete Volkswagen kisbusz, amit Orbán régóta használ, a gép érkezésekor éppen a braci repülőtér előtt parkolt. Három nappal később a gép ismét leszállt Horvátországban, ezúttal Zadarban. A gép 17 percet töltött ott, többen kiszálltak, majd a visszaúton is láthatatlanná vált. Ebből arra lehetett következtetni, hogy Orbánt és családját Horvátországban, nyaralásuk idején vették fel, majd ott is tették le, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Orbán Viktor sajtófőnöke csak annyit árult el, hogy a miniszterelnök mindig kifizeti a családtagjai költségeit a hivatalos programokon. A Honvédelmi Minisztériumot hiába kérdeztük, mennyit fizetett Orbán a római útért, nem válaszoltak. A konferencia szervezői pedig nem árulták el, hány embert vitt magával Orbán, csak azt, hogy mindig szívesen látják a rokonokat.Gulyás ugyan nem látja jelentősnek az ügyet, de azt mondta, a szabályok szerint a felesége után nem kell fizetnie Orbánnak, a többieknél pedig egy első osztályú repülőjegy ára a mérce. Szerinte az állam még jól is jár, ha családtagokat visznek, mert nem jelent plusz költséget a szállításuk. A honvédelmi miniszter Hadházy Ákos kérdésére azt írta, az utaslista nem nyilvános, a jeladók pedig nem hibásodtak meg, és nem is kapcsolták ki őket.
444 a kommenteren - 444
Gulyás Gergely úgy érzi, mivel be van oltva, most nem kell maszkot hordania