Az Orbán-kormány úgy döntött, hogy Magyarországon keresztül nem szállíthat senki sem fegyvert Ukrajnának, az ország légterét sem lehet erre használni. A magyar kormány az EU-ban ugyan megszavazta, hogy az Unió szállíthasson fegyvereket az ukrán hadseregnek, de ebben még passzívan sem kíván részt venni Magyarország.2019-ben a kormány sokkal rugalmasabb volt, amikor orosz fegyvereket reptettek át a légtere felett. Igaz, azok a fegyverek nem háborús zónába, hanem Szerbiába mentek, ahol egy katonai bázis épült éppen Nis közelében, orosz részvétellel. Akkoriban a magyar kormány nem akadályozat meg, hogy az orosz fegyvereket Magyarország légterén keresztül reptessék. Az akkori helyzetet bonyolította, hogy 2014-ben az EU eltiltotta a tagállamokat, hogy részt vegyenek orosz fegyverkereskedelmi ügyletekben. Erre hivatkozva a román kormány nem engedte át a Szerbiának szánt orosz fegyvereket, amelyeket a Dunán akartak felúsztatni.Az oroszok több alternatív útvonalat választottak ezután, az összesen 30 használt tankból és ugyanennyi páncélos járműből álló szállítmány célba juttatására. Az egyik megoldás az volt, hogy 10 páncélost repülőgépekre raktak, és a magyar légtéren keresztül vitték Szerbiába.Gulyás Gergely akkoriban azt mondta, hogy az orosz szállítmány polgári teherszállítóval ment, nem katonai gépen, így a magyar kormánynak nem volt dolga az engedélyezéssel. Hogy Ukrajnán keresztül, vagy hogyan jutott el az orosz hadi felszerelést szállító gép Magyarországig, az nem derült ki.
444 a kommenteren - 444
Az orosz fegyvereket bezzeg átengedte 2019-ben az Orbán-kormány