444 a kommenteren - 444

444 444

Kivonultak a diplomaták Lavrov beszédéről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában

Az orosz invázió miatti tiltakozásképp körülbelül 100 diplomata – akik közül sok nyugati országból érkezett – kivonult az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi üléséről, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta a beszédét. Miután a diplomaták Ukrajna ENSZ-nagykövetének vezetésével távoztak, a terem jórészt üres maradt.Lavrov, aki személyesen szeretett volna részt venni az ülésen, videón keresztül tudott csak beszédet mondani, mert az európai országok oroszországi járatainak tilalma megakadályozta a Genfbe utazását.Lavrov azzal vádolta Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverek megszerzésére törekszik, ezzel a megalapozatlan váddal indokolta Moszkva katonai invázióját. Ukrajna 1994-ben biztonsági garanciákért cserébe feladta a Szovjetunió szétesése után maradt nukleáris arzenálját.Lavrov megismételte a Kreml állításait, miszerint Ukrajna „területi követeléseket támasztott az Orosz Föderációval szemben, erőszakkal és katonai nukleáris képesség megszerzésével fenyegetőzött”.Korábban azt mondta, hogy Ukrajna még mindig rendelkezik olyan szovjet korszak technológiájával, ami lehetővé tette számára, hogy ilyen fegyvereket szállítson, és Lavrov azt mondta: „Nem tudunk nem reagálni erre a valós veszélyre”.Oroszország pár napja megemelte nukleáris erőinek készültségi szintjét. Lavrov szerint Oroszország úgy véli, „az atomháborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni”, ezzel megismételte Joe Biden és Vlagyimir Putyin nyilatkozatát, amit tavaly nyáron tettek a genfi csúcstalálkozón.De Lavrov szerint az USA-nak ki kell vonnia a nukleáris fegyvereit Európából, és le kell bontania a kapcsolódó infrastruktúrát. A NATO és az EU jelenlegi „hisztériája” megerősítette, hogy „az USA és minden szövetségesének célja volt és továbbra is az, hogy Washington „ellen-Oroszországot” hozzon létre. (New York Times)
fel 0 le