Az épületet március 16-án bombázta le egy orosz repülő annak ellenére, hogy a parkolójában és a színház előtti parkban is nagy betűkkel hirdették, hogy az épületben gyerekek rejtőzködnek. Egy ideig biztató hírek érkeztek arról, hogy az épület óvóhelyként használt pincéje talán ellenállt a csapásnak, de a mariupoli városi tanács legfrissebb értesülései szerint "mintegy háromszáz ember" vesztette életét a támadásban. "Szeretnénk hinni, hogy mindenkinek sikerült megmenekülnie, de azoknak a beszámolói, akik a támadás idején az épületben tartózkodtak, nem erről tanúskodnak" - írták.Arról, hogy hányan tartózkodhattak az épületben a támadás idején, ellentmondásos hírek érkeztek, de a legvisszafogottabb becslések is 4-500 emberről szóltak, mások szerint akár 1200 ember is lehetett az épületben. A mentést két dolog nehezítette:a romok teljesen elzárták a pince lejáratát; az orosz tüzérség egy pillanatra se hagyott fel a város bombázásával. A mentés ezért nagyon lassan haladt, az első túlélőket, a jelentések szerint úgy 130 embert, egy nappal a támadás után, csütörtök estefelé tudták kimenekíteni az épületből. Az azóta eltelt időben egyre ritkábban érkeztek hírek Mariupoltól, amit az orosz hadsereg igyekszik minden szempontból elvágni a külvilágtól. Néha érkezett egy-egy jelentés újabb túlélők kimenekítéséről, számadatokat azonban már nem közöltek.A Mariupoli tanács mostani beszámolója is csak másodkézből származó értesülésekre támaszkodik, amiket képtelenség független forrásból megerősíteni. A várost már egy hete elhagyták az utolsó újságírók, az oroszok pedig nemhogy tudósítókat, de segélyszállítmányokat se engednek be."A színházat az »orosz világ« hírnökei rombolták le. Ezeket a 21. századi fasisztákat nem tartotta vissza a hatalmas GYEREKEK felirat, sem a korábbi tájékoztatások, hogy az épületben csak nők, gyerekek és öregek vannak. A pilóta tudta, hogy mit bombáz, tudta, hogy milyen következményei lesznek, mégis ledobta bombát. Erre az embertelen kegyetlenségre soha nem lehet és nem is lesz magyarázat" - írta a Telegram-csatornáján a szinte porig rombolt város tanácsa."Az épületeinket újjáépíthetjük, de barátainkat, szomszédainkat, rokonainkat és szeretteinket sohasem kapjuk vissza. Dicső emléket állítunk az agresszor, a terrorista Oroszország Ukrajna ellen vívott háborúja minden ártatlan áldozatának" - írták.
444 a kommenteren - 444
Háromszázan veszthették életüket a mariupoli színházban