0 komment

Rémálom a Fidesznek Matolcsy Ádám körözése – Egy politikai elemző szerint ez a legrosszabb forgatókönyv az exkormánypártnak

Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bíróság Matolcsy Ádám és Stofa György ellen az MNB-ügyben. A bíróság közlése szerint a két érintett gyanúsítotti kihallgatása szükségessé vált, azonban felkutatásuk nem vezetett eredményre. Egyikük sem tartózkodik magyarországi lakóhelyén, és a hatóságok feltételezése szerint Európán kívül lehetnek.
0 komment

Molnár Áron visszavágott a filmjüket leállító cégnek – „Gyáván megfutamodnak, hazudnak”

Tíz nappal a forgatás előtt szállt ki a Vertigo Média a Loupe Színházi Társulás Becsapódás című filmjének gyártásából. A cég szerint a produkció nem volt megfelelően előkészítve, a színészek nem tudták biztosan a szöveget, és a próbákra sem jutott elegendő idő. Molnár Áron élesen reagált a vádakra.
+2 hasonló
0 komment

Újabb csapás az orosz oknyomozó újságírásra: börtönre ítélték a The Insider főszerkesztőjét

Egy moszkvai bíróság távollétében öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Roman Dobrohotovot, a The Insider oknyomozó hírportál alapító főszerkesztőjét. A moszkvai ügyészség hétfői tájékoztatása szerint az ítélet oka nemkívánatos szervezet működtetése volt.
+2 hasonló
0 komment

Akár 160 munkavállalót is elbocsáthatnak a közmédiából

A közmédia hétfőn megkezdte az egyeztetéseket a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámleépítésről – tájékoztatta a Magyar Rádió és Televízió (MRTV) Nonprofit Zrt. az MTI-t. A társaság közlése szerint az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érinthet, a végleges létszám a tárgyalások eredményének függvénye.
+2 hasonló
0 komment

Így döntöttek a gigantikus sport-tao támogatások sorsáról – Megmutatta a kormány, mi ment a háttérben

Részletesen bemutatta a kormány, pontosan hogyan működött a sport-tao rendszere, és miként bonyolódott a milliárdos források elosztása. Bár a rendszer felépítése pofonegyszerűnek tűnhetett, komoly bürokratikus útvesztő állt a támogatások mögött.
+2 hasonló
0 komment

Komolyan rezeg a léc Trump alatt: sorsdöntő választás jön Amerikában – Magyarország is megérezheti

November 3-án félidős választást tartanak az Egyesült Államokban, amely Donald Trump elnökségének második felére is komoly hatással lehet. Ha a republikánusok elveszítik kongresszusi többségüket, az elnök mozgástere jelentősen szűkülhet. A washingtoni erőviszonyok változása pedig Magyarországot is érintheti.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció