Minden eddiginél gyorsabban terjed az Ebola Közép-Afrikában, a nemzetközi egészségügyi szakértők emiatt újabb figyelmeztetést adtak ki.
ATV
Váratlanul meghiúsult a Loupe Színházi Társulás első mozifilmjének forgatása: a magyar gyártópartner mindössze tíz nappal a kezdés előtt, egy e-mailben közölte, hogy kiszáll a produkcióból. Molnár Áronék közösségi oldalukon jelentették be, mi lesz a film sorsa.
Ókovács Szilveszter határozottan visszautasította a minisztérium vádjait, és jogi útra tereli azonnali hatályú menesztését a Magyar Állami Operaház éléről.
Csak a KDNP jelöltjét támogatta az Országgyűlés művelődési bizottsága, a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét elutasították.
ATV
Aki mostanában lépett be az OTP mobilbankjába, ezzel a bejelentéssel találkozhatott.
Schmidt Mária Napi Mari néven indított blogján reagált arra a hírre, miszerint Orbán Viktor akár az ENSZ főtitkára is lehet. Szembesítette Magyar Pétert.
A miniszterelnök emlékeztetett: az Orbán-kormány három volt miniszterét tartóztatták le.
ATV
Négynapos ülést tart a parlamentben az Országgyűlés, amit élőben közvetítünk az ATV Extrán és az ATV YouTube-csatornán.
ATV
9 óra 30 perctől élőben közvetítjük a Művelődési Bizottság ülését.
ATV
Az ultraortodox pártszövetség Benjamin Netanjahut ajánlhatja Jichák Hercog államfőnek a következő kormány megalakítására, annak ellenére, hogy Gadi Eisenkot pártja, a Jásár a jelek szerint többségi támogatást szerezhet.
ATV
A szakemberek szerint további egészségügyi intézményekben is elrendelhetik a maszkhasználatot.
ATV
Különös bürokratikus vita nehezíti meg egy család életét: a hatóságok egyetlen kötőjel miatt nem hajlandóak anyakönyvezni az újszülött babát.
Már több mint egy tucat ismert hazai helyszín jelezte, hogy lila kivilágítással fejezi ki támogatását az idő előtt született gyermekek és családjaik iránt.
ATV
Világrekordként ünneplik a fogást, Ash Hegarty véleményével azonban nem mindenki értett egyet.
ATV
Uniós forrásból korszerűsítik a vasútállomásokat és megállóhelyeket: peronokat, parkolókat és utasfelvételi épületeket is fejlesztenek. A munkálatok várhatóan 2029 júniusára fejeződnek be.
Hankó Balázs kérelmét, hogy saját budapesti fodrásza vágja a haját, elutasították; az ATV.hu most hivatalosan is utánaajárt a börtönviszonyoknak.
ATV
Ennyiért vették meg Varga Judit és Magyar Péter balatonhenyei házát.
ATV
Egy fáról lezuhanó, több mint egykilós gyümölcs csapódott a baba fejébe. A szülők hiába vártak a mentőkre, a kisfiú a kórházban meghalt.
A vidék- és településfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videójában jelentette be, hogy a kormány kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét a jövő évtől.
Regionális céggé alakul a BKK, egységes jegyek jönnek az agglomerációban. Karácsony örül, Vitézy ígér, a VEKE viszont Btk-s tételt emleget.