Bihari Napló

erdon.ro ↗
0 komment

Tervezet: lakbértámogatást és utazási kedvezményt kaphatnak a fiatalok

A szenátushoz benyújtott törvényjavaslat szerint a 18–29 éves fiatalok Bukarestben és Kolozsváron havi 600, Nagyváradon, Temesváron, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Jászvásáron, Konstancán és Krajován 500, az ország többi településén pedig 400 lej lakbértámogatást kaphatnának. A támogatást legfeljebb 36 hónapig folyósítanák, ami Nagyváradon összesen 18 ezer lejt jelenthetne, a lakhatási és utazási kedvezmény pedig együttesen is igényelhető lenne. Kik lennének jogosultak? A…
0 komment

Részegen próbált parkolni, két autónak is nekiment egy nagyváradi sofőr

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint az eset november 2-án, hétfőn este, 21 óra körül történt. Az 58 éves férfi egy kisteherautóval próbált betolatni egy parkolóhelyre az Atelierelor utcában, amikor két, az út mentén parkoló személygépkocsinak ütközött. A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondával tesztelték a sofőrt, amely 0,83 mg/l légalkoholszintet mutatott. A férfit egészségügyi intézménybe szállították, ahol vérmintát vettek tőle a pontos véralkoholszint…
0 komment

Pap István könyvbemutatójára várják az érdeklődőket Nagyváradon

A szerző a 19-20. század fordulója három nagyváradi napilapja főszerkesztőjének pályáján és írásain át rajzolja meg érzékletesen a város fejlődésének látványos évtizedeit. Iványi Ödön, Sas Ede és Fehér Dezső lapjai, a Nagyvárad, valamint a Nagyváradi Napló idején alakult ki a Sebes-Körös két partján a mindmáig meghatározó városkép. A könyv olvasója egy tragikusan rövid, egy ellentmondásokkal teli és egy több évtizeden át meghatározó karriert követhet nyomon, s a kései pályatárs könyvéből…
0 komment

Korán búcsúztak a váradi dzsúdósok Abu-Dzabiban

Az Egyesült Arab Emírségekben megrendezett nemzetközi Grand Slam-versenyen 59 ország 374 cselgáncsozója (221 férfi és 153 nő) lépett tatamira. A romániai válogatottat négy férfi és két női sportoló képviselte Emil Morar edző irányításával. A Nagyváradi VSK-tól Ioan Dzitac a 73 kilogrammos súlycsoportban, míg Alex George Creț a 90 kilogrammos mezőnyben szerepelt. A romániai dzsúdósok ezúttal nem alkottak maradandót, hiszen egyiküknek sem sikerült bejutnia a legjobb 16 közé. Ioan Dzitac a…
0 komment

Régi-új főtanfelügyelője van Bihar megyének

Ahogyan várható volt, a kormányváltás a Bihar megyei tanfelügyelőség élén is változást hozott: november 2-a, hétfő óta az eddigi egyik főtanfelügyelő-helyettes, a szociáldemokrata párti megyei tanácsos Nicolae Avram vezeti az intézményt. Elődje, a liberális vonalon kinevezett Alin Ștefănuț visszatért a román nyelv és irodalom katedrához, az Ady Endre Elméleti Líceumba. Avram történelem- és földrajztanár, és 2014-2015-ben már volt főtanfelügyelő. 2022-ben a nagyváradi Gyermekpalotát is…
0 komment

Egymillió Csillag Nagyváradon: az iskolai bántalmazásra hívják fel a figyelmet

A zaklatás (bullying) sajnos sok gyermek mindennapjainak része az iskolában. A gúnyolódás, a bántalmazás és a kirekesztés olyan sebeket hagyhat, amelyekkel egyetlen gyermeknek sem kellene egyedül megküzdenie. Az Egymillió csillag elnevezésű, a Caritas által kezdeményezett akció keretében közösen gyújtanak gyertyát a bántalmazott gyermekekért. Minden apró láng a reményt, az összefogást és a szolidaritást jelképezi, valamint azt az üzenetet, hogy nem maradunk közömbösek a gyermekeket érő…
0 komment

Adócsalás, pénzmosás, csempészet – folytatódnak a nagyszabású razziák Romániában

A legfőbb ügyészség és a Román Rendőrség által irányított akciók elsősorban gazdasági és pénzügyi bűncselekmények, valamint fegyverekkel és erdőgazdálkodással, illetve hulladékgazdálkodással kapcsolatos törvénysértések felderítésére irányulnak – írja az Agerpres. A nyomozók többek között adócsalás, csempészet, sikkasztás, minősített lopás, csalás, pénzmosás, okirat-hamisítás, hivatali visszaélés gyanúja, valamint a fegyverekre, robbanóanyagokra és hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírások…
0 komment

Új intézkedéssel vennék fel a harcot a sertéspestis ellen Romániában

A felsőház 100 támogató és egy ellenszavazattal fogadta el a törvényjavaslatot. A tervezet szerint a sertéstenyésztők a támogatás révén biztosíthatják a biológiai biztonsági feltételeket a sertésfarmokon – írja az Agerpres. A tervezet kezdeményezője, Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szerint „a biológiai biztonsági szint országos szintű kiegyensúlyozása az afrikai sertéspestis-járványok számának csökkenéséhez, és ezáltal a betegség leküzdése érdekében feláldozott állatok számának csökkenéséhez…
0 komment

Újra elérhető a RER Vest online ügyfélfiókja – erre figyeljenek a felhasználók

A RER Vest tájékoztatása szerint október 7-én informatikai biztonsági incidenst észleltek, ezért október 8-án felfüggesztették az online ügyfélfiók működését. Az esetet követően közvetlenül értesítették az érintett ügyfeleket, valamint tájékoztatták a személyes adatok védelméért felelős országos hatóságot és az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóságot (DNSC). Emellett feljelentést tettek az illetékes nyomozóhatóságoknál. A vállalat hangsúlyozta, hogy a hulladékbegyűjtési szolgáltatásokat nem…
0 komment

Drónokat észleltek a román határ közelében, vadászgépeket riasztottak

Ugyanakkor az ukrán hatóságok is megerősítették, hogy több pilóta nélküli repülőgépet észleltek a térségben, többek között Vilkove település közelében. A helyzet megfigyelésére felszállt a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontról a spanyol légierő két F-18-as vadászgépe, amelyek légtérrendészeti szolgálatot teljesítenek Romániában – írja az Agerpres. A katonai parancsnokság értesítette a helyzetről a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 23.43-kor RO-ALERT-üzenetben figyelmeztette Tulcea…
0 komment

A világbajnok ellen döntöttek csúcsot a székelyhídi sportfavágók

A székelyhídi sportfavágókra épülő román válogatott is ott volt a húsz országot felvonultató mezőnyben a STIHL Timbersports csapat-világbajnokságán. Nagy Botond, Pálfi Károly, Cser Szilárd és Ionel Mariniță a nyolcaddöntőig jutott a múlt hétvégén rendezett versenyen, ahol a későbbi aranyérmes Kanada búcsúztatta. A négyes éppen ebben a párharcban érte el eddigi legjobb idejét. A stuttgarti Porsche Aréna telt házas közönsége előtt négy versenyszámot kellett egymás után teljesíteniük a…
0 komment

Két év után újra emelkedhet a gyermekpénz

A Bihari Napló a 2027-es gyermekpénzemelés lehetőségéről, az előkészületekről és a várható költségvetési hatásokról kérdezte a munkaügyi minisztériumot, amely október 27-én kelt válaszában ismertette a jelenlegi jogszabályi helyzetet és az indexálás lehetséges feltételeit. A tárca tájékoztatása szerint az 1993/61-es törvény alapján a gyermekek után járó állami támogatást évente, hivatalból kell kiigazítani az átlagos éves infláció mértékével, ezt a mechanizmust azonban az elmúlt két évben külön…
0 komment

Nem kérhetnek segítséget a diákok a ChatGPT-től? Szigorú tiltást terveznek Hollandiában

Két holland parlamenti párt, a Volt Nederland és a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) által benyújtott indítványban, melyben a képviselők arra kérik a kormányt, hogy hozzon döntést a szóban forgó tilalom bevezetéséről, széles körű parlamenti támogatást élvez – írja az MTI. Az indítványban – melyet Laurens Dassen, a Volt Nederland párt vezetője terjesztett a holland parlament elé, annak oktatási költségvetésről szóló vitája során – a képviselők azzal érvelnek, hogy a gyermekek kritikai…
0 komment

Öt szenátor átigazolt a PSD frakciójába

Öt, a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia párt listáin mandátumhoz jutott szenátor hétfőn bejelentette a plénumban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójához igazol át – írja az Agerpres. Ionel Carp és Cristian Bem az SOS Románia párt listáin, Valentina Aldea, Liviu Sorin Robe és Robert Daniel Ghiță a POT listáin jutott be a parlamentbe. A bejelentés előzménye, hogy múlt héten a Béke – Románia az első parlamenti frakció, amelynek Ionel Carp és Cristian Bem is tagja…
0 komment

Ezekben az országokban a legveszélyesebb autózni – Románia is az élmezőnyben

A 2024-es és 2025-ös adatokat tartalmazó jelentés szerint a közúti balesetek során bekövetkezett halálesetek száma hasonló mértékben csökkent a vizsgált évben, mint 2024-ben, a visszaesés üteme ötéves viszonylatban lassú maradt – írja az MTI. A jelentés szerint az EU-ban egymillió lakosra jutó halálos balesetek száma alapján Svédországban (ahol egymillió lakosra 19 haláleset jut) és Dániában (ahol 24) a legbiztonságosabbak az utak. Noha 2019 óta történtek előrelépések, továbbra is Bulgáriában…
0 komment

Kenyai fölény a belényesi futóversenyen

Az október 31-i megmérettetésen több mint 520 futó állt rajthoz három versenyszámban, emellett a gyermekek számára is külön futamot rendeztek. A 21 kilométeres félmaraton és a 10 kilométeres terepfutás nemzetközi mezőnyében egyaránt a kenyai sportolók domináltak, mind a női, mind a férfi kategóriában. A félmaraton női mezőnyében a kenyai Caren Chepkemol Chepkwoni szerezte meg az első helyet, megelőzve honfitársait, Valentine Jebetet és Faith Jeruto Kipsumot. A férfiaknál Peter Ndungu Wanioike…
0 komment

A megfigyelés rendszere: így működött a Securitate a kommunizmus utolsó éveiben

Igen aktív az Állambiztonsági Levéltárat Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), amely időről időre érdekes, releváns dokumentumokat és azokhoz kapcsolódó rövid elemzéseket közöl a romániai kommunista rendszerről, annak működéséről, mindennapjairól. Ezek közül emeljük ki most azt az összeállítást, amelyből kiderül, mennyien dolgoztak a Securitate kötelékében a kommunista rendszer utolsó éveiben. Az apparátus teljes létszámát két, 1988. szeptember 24-én keltezett táblázat alapján lehetett…
0 komment

Megugrott a menedékkérelmek száma Romániában, mutatjuk, honnan érkeznek a kérelmezők

A hatóság tájékoztatása szerint tavaly január és szeptember között 922 menedékkérelmet regisztráltak. Az idei kérelmek közül 721-et (52,7 százalék) a határrendészetnél, 633-at (46,2 százalék) a bevándorlási főfelügyelőség területi kirendeltségeinél, további 15-öt (1,1 százalék) pedig más illetékes hatóságoknál nyújtottak be – írja az Agerpres. A bevándorlási főfelügyelőséghez benyújtott kérelmek közül a legtöbbet – 251-et – a bukaresti regionális menekültügyi központban regisztrálták. Ez az…
0 komment

Temesváron sem tört meg a lendület

Újabb idegenbeli sikerrel folytatta szereplését a Nagyváradi Egyetem SK női röplabdacsapata, amely a bajnokság harmadik fordulójában 3–1-re nyert a Temesvári Politehnica ESK otthonában. Szabó-Alexi Marianna együttese az első két játszmát megnyerte, majd a hazaiak szépítése után a negyedikben lezárta a találkozót. A váradiak az első szettet 25–19-re, a másodikat 25–20-ra hozták, így kedvező helyzetből várhatták a folytatást. A harmadik felvonásban azonban a temesváriak kerültek fölénybe, és…
0 komment

Margitta posztumusz díszpolgára lett Pető Zoltán zeneszerző

A Margittán született, 2025. augusztus 19-én elhunyt Pető Zoltán a város kulturális életében vállalt szerepével, valamint az Ady Endre 15 versére komponált, Lennék valakié című szimfóniájával vált ismertté. A darab színpadra állításához a zeneszerző egy szlovákiai szimfonikus zenekarral, valamint több olyan művésszel és partnerrel működött együtt, akik a romániai, szlovákiai és magyarországi előadások megszervezésében vettek részt. „Pető Zoltán (1975–2025) felrajzolta Margitta nevét a kortárs…

Bejelentkezés vagy regisztráció