A várakozások szerint néhány órán belül Donald Trump is odaér.
A top 10-en kívülről indulva szerzett pontokat a M1RA, Tassi Attila nullázott Belgiumban.
Index
Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült.
Index
A legfontosabb poszton vagyunk leggyengébbek. A balhátvéd is értelmezhetetlen.
A múzeum udvarán felállított installációról belátnak a látogatók a szomszédok szájába.
Index
Jövő héten is marad a kánikula, némi esővel megbolondítva.
Index
Fotó: Valuska Gábor
Tompa Andreában és Bödőcs Tiborban látszólag annyi a közös, hogy májusban mindketten megnyerték a Libri irodalmi díjat (az Omerta a szakmai zsűri, az Addig se iszik a közönség díját kapta), viszont a Margón kiderült, hogy ez csak a látszat, és ha nincsenek közös pontok, akkor meg kell teremteni őket, Valuska László pedig szombat délután a PIM udvarán erre tett kísérletet.
Index
Nagyon elverte a mezőnyt a legjobb női kajakos.
Index
Kilátásba helyeztük hogy bővülne a család, ellenben ha jól tudom, a 307 SW bővíthető akár 7 főre is.
Index
Az orosz államfő ugyanakkor bírálta az iráni atomalku felmondását.
Index
Az amerikai tévécsatornák minden évben több tucatnyi új sorozatot rendelnek be, hogy hátha valamelyik sikeres lesz, de 10-ből jó eséllyel maximum 3 éli meg a második évadot.
A Könyvklubban szerencsére nem A szürke 50 árnyalatát fejtik meg, így a végeredmény is egész nézhető lett. Kritika.
Index
Három évvel az '56-os forradalom leverése után Bécsben találkozott a világ ifjúsága. Az 1959-es volt az egyetlen VIT, amit a vasfüggönyön túl rendeztek meg. A magyar delegáció útjáról kisfilm is készült, ennek próbakockáiból válogatott a Fortepan.
Létezik olyan faj is, amely a maláriát terjesztő szúnyogokat irtja.
A menyasszony egyelőre nem mutatta meg magát a közösségi médiában, de a násznép már elkezdett posztolgatni Till Attila vezetésével.
Index
Akit ajtóval együtt nyomott be egy raktárba. Két év után most lett vádemelés.
Valóban ennyire egymásnak feszült Merkel és Trump vagy csak a pillanat csalt össze egy ilyen tökéletes jelenetet?
Index
Index