Október 30-án töltötte be 102. életévét Bilinec-Martin Mária, a Nagybereznai járásban található Dorobratovo (Drágabártfalva) szülötte, aki 66 évet töltött a pedagógusi pályán, több iskolában és egyetemen is tanított. Mária 1924. október 30-án született földműves családban. A helyi elemi iskola elvégzése után a munkácsi ruszin gimnáziumban tanult, ahol kitűnő eredménnyel végzett. Ezt követően a budapesti egyetem […]
A feltárt bizonyítékok alapján vádat emeltek annak a férfinak az ügyével kapcsolatban, aki bántalmazott és kirabolt egy nyugdíjast a Rahói járásban. A bűncselekmény még idén augusztusban történt Nagybocskón. A gyanúsított a bejárati ajtón keresztül jutott be a 83 éves néni lakásába, akit azonnal ütlegelni kezdett és közben a megtakarított pénzét követelte. Feldúlta lakást, majd a […]
2026 októberében az ungvári új építésű lakások négyzetméterára a gazdaságos kategóriában 36 600 hrivnyától indul, míg az üzleti kategóriába tartozó ingatlanoké eléri az 58 400 hrivnyát. Egy év alatt a lakásárak 20–30 százalékkal emelkedtek – derül ki a LUN ingatlanpiaci portál adataiból. A legnagyobb drágulás a komfortkategóriájú lakásoknál következett be, amelyek négyzetméterára 30 százalékkal nőtt, […]
Öt tisztviselőt – a Csernyivci járási hadkiegészítő parancsnokság egyik osztályvezetőjét és négy beosztottját – vett őrizetbe az Ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR). A gyanú szerint férfiakat tartottak fogva jogellenesen, bántalmazták őket, hogy kényszerítsék a mozgósítás elfogadására, de kenőpénzt is elfogadtak. A nyomozás 2026 júliusa és szeptembere között négy, mozgósítási intézkedések során elkövetett jogsértést dokumentált. Júliusban a […]
„A szabadság 13 napja…” címmel rendeztek nemzetközi tudományos konferenciát október 28-án az Ungvári Hungarológiai Központban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusa kezdeményezésére az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete szervezésében megvalósult rendezvény résztvevői a történelmi események kevésbé ismert vonatkozásait, a megtorlások következményeit, valamint a kárpátaljai magyar közösség szerepét is…
A kárpátaljai ásványvíz-palackozó vállalatok közül 2025-ben a Szolyvai Ásványvizek érte el a legnagyobb árbevételt: közel 387,9 millió hrivnyát. A nettó nyereség alapján azonban egy másik cég, a szintén szolyvai Alex vállalkozás végzett az élen. A nyilvános pénzügyi beszámolók szerint a Szolyvai Ásványvizek 10,1 millió hrivnya nettó nyereséget könyvelt el, és átlagosan 195 embert foglalkoztatott. Az […]
Felhős, helyenként esős idő várható Kárpátalján a következő napokban, a magasabban fekvő hegyvidéki területeken pedig havas eső is hullhat – derül ki a kárpétaljai hidrometeorológiai központ előrejelzésből. Október 31-én napközben változóan felhős lesz az ég. A hegyekben helyenként kisebb esőre, a magashegyi részeken havas esőre lehet számítani. Reggel néhol köd képződhet. Az északi szél 5–10 […]
Ukrajnában 2020 óta zajlik az iskolai étkeztetés reformja, amelynek célja a gyermekek egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásának biztosítása. A 2026/2027-es tanévtől mintegy hárommillió tanuló, az első osztályosoktól egészen a végzősökig, térítésmentesen jut meleg ételhez. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint az iskolai menzák működését és az ételek minőségét az Állami Oktatásminőségi Szolgálat ellenőrzi. A vizsgálatok során hét […]
Ukrajnában több mint egymillió hallgató tanul felsőoktatási intézményekben, miközben az általános iskola első osztályába járó gyermekek száma ennek csupán a negyede. Az oktatási rendszer adatai a népességfogyás és a külföldre távozó fiatalok hatását is tükrözik. Az adatokat Dmitro Zavhorodnij, az ukrán oktatási és tudományos minisztérium helyettes vezetője ismertette a Kijevi Nemzetközi Gazdasági Fórumon – számolt […]
Orosz Ildikó: „Harminc évvel ezelőtt elvetettünk egy magot a beregszászi földbe.” A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. E három évtized az anyanyelvű felsőoktatás megteremtésének és megerősítésének, a tudomány szolgálatának, valamint a kárpátaljai magyar közösség jövőjéért végzett következetes munkának az időszaka volt. A jubileum alkalmából az egyetem október 26-30. között […]
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Rahói járáshoz tartozó Bagybocskó belterületén. A rendőrség arról adott tájékoztatást. hogy egy Volkswagen 37 éves vezetője elgázolt egy 56 éves nőt, aki biciklivel közlekedett a településen. A sofőr túl későn észlelte a vele egyirányban haladó biciklist és már nem tudta elkerülni a karambolt. A nőt a helyszínre érkező […]
Október 30-án és 31-én tervezett rágcsálóirtást végeznek Ungvár közterületein, többek között a városi tereken és az Ung folyó menti lejtőkön. A lakosokat arra kérik, hogy a séták során fokozottan ügyeljenek gyermekeikre és házi kedvenceikre. A városi tanács tájékoztatása szerint az intézkedés célja a rágcsálók számának visszaszorítása a közhasználatú területeken. A munkálatok során speciális, tablettához hasonló […]
A rendvédelmi szervek összehangolt akciója során őrizetbe vettek egy 23 éves kárpátaljai személyt, aki hadkötelesek illegális határátlépését szervezte a zöldhatáron keresztül. A Rahói járási férfit akkor sikerült elfogni, amikor átvette a 10 000 eurót a törvénytelen cselekedetért. Egy 26 éves Huszti járásból származó hadköteles férfi kísért volna az ukrán-román határszakaszhoz, akit egy ideig egy helyi hotelban […]
Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az idei Spenik Ottó-díjakat, valamint megválasztották a szervezet új vezetőségét. A közgyűlésen Csernicskó István leköszönő elnök ismertette a KMAT 2026-os […]
Tizenötre emelkedett a Dnyipro vasútállomását ért orosz támadás halálos áldozatainak száma. A sebesültek közül hatan, köztük egy 11 éves gyermek, továbbra is súlyos állapotban vannak. Olekszandr Hanzsa, a Dnyipropetrovszki Megyei Katonai Közigazgatás vezetője közölte, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe egy 40 éves férfi, akinek életéért az orvosok az utolsó pillanatig küzdöttek. A támadásban megsérült emberek […]
Kárpátalja iskoláiban összesen 132 pedagógusi állás betöltetlen. A legtöbb szakemberre a nagyszőlősi kistérségben van szükség, ahol 32 munkatársat keresnek. A egkeresettebbek a napközis nevelők, az iskolapszichológusok és a szociálpedagógusok. A Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal oktatási és tudományos főosztálya a Szuszpilne Ungvár megkeresésére közölte az adatokat. A megye iskoláiban jelenleg mintegy 18 200 pedagógus dolgozik, […]
Négy év leforgása alatt mindkét fiát elveszítette a háborúban egy ungvári édesanya, akinek férjét is eltűntként tartják számon, és félő, hogy már ő sincs életben. Okszana Kofel csütörtökön mindössze 19 éves kisebbik fiát temette el. A család tragédiája megrendítő példája annak, milyen súlyos és visszafordíthatatlan veszteségeket okoz az évek óta tartó háború. Katonai tiszteletadás mellett […]
Az ukrán kormány további három hónappal elhalasztja a vállalkozások óvóhelyeinek kialakítására vonatkozó új követelmények bevezetését. A szabályok eredetileg december 4-én léptek volna hatályba, az új határidő azonban 2027. március 4. – jelentette be Szerhij Koreckij miniszterelnök. Az eredeti előírások szerint azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem rendelkeznek megfelelő óvóhellyel, december 4-ig ki kellett volna dolgozniuk az […]
Ukrajnában mintegy 120 ezer olyan volt katona és rendvédelmi dolgozó jöhet szóba potenciális mozgósítási tartalékként, akik szolgálati idejük alapján, az általános nyugdíjkorhatár elérése előtt vonultak nyugdíjba. Közülük sokan már 45 éves koruk után befejezték szolgálatukat, de még nem töltötték be a 60. életévüket. Okszana Zsolnovics, Ukrajna korábbi szociálpolitikai minisztere az Apostrof televízió műsorában elmondta, hogy […]