Október 23. és 25. között rendezik meg Ungváron a „2026-os Őszi Termények elnevezésű mezőgazdasági vásárt. A rendezvénynek az Ivan Csendej utca ad otthont (korábbi Lev Tolsztoj), adt ahírül a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Turisztikai és Üdülőhelyi Főosztálya. A vásáron helyi gazdák, kézműves termékek előállítói és népi iparművészek mutatják be portékáikat. A látogatók fák, bokrok […]
+2 hasonló
Kárpáti Igaz Szó
+2 hasonló
Kárpáti Igaz Szó
Nemzetközi körözés alatt álló moldáviai férfit vettek őrizetbe Kárpátalján, aki a Técsői járásban húzta meg magát. A 26 éves személy korábban Csehországban tartózkodott, de okirat-hamisítással vádolta meg az ottani hatóság. A férfi kilétét sikerült beazonosítani és őrizetbe venni. Mivel fennáll a szökés veszélye, a gyanúsítottat előzetes letartóztatásban tartják. A rendvédelmi szervek jelenleg azokat a dokumentumokat […]
+2 hasonló
Kárpáti Igaz Szó
Október 23-án azokra emlékezünk, akik hittek egy szabadabb, igazságosabb jövőben, akik mertek kiállni hazájukért, nemzetükért és az emberi méltóságért. Emlékezünk a hősökre, az áldozatokra és mindazokra, akiknek a helytállása örök példaként él tovább bennünk. Hegedűs Csilla A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen „1956–2026: Forradalom, megtorlás, emlékezet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetven év távlatából” […]
+2 hasonló
Kárpáti Igaz Szó
A Soós Kálmán ösztöndíjprogram a 2026/2027-es tanévben immár tizenötödik alkalommal került meghirdetésre a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében, folytatva másfél évtizedes küldetését a kárpátaljai magyar tudományos élet, a felsőoktatás és a tehetséggondozás támogatásában. A jubileumi tanévben 78 pályázó összesen 83 pályázatot nyújtott be, közülük 73 fő 78 pályázata részesült támogatásban. Hegedűs Csilla A program célja továbbra […]
+2 hasonló
Halálos közlekedési baleset történt a Técsői járásban található Aknaszlatinán. Egy személygépkocsi elgázolt egy 46 éves kijevi nőt, aki tízéves kisfiával az úttest szélén gyalogolt. Az édesanya a helyszínen életét vesztette, gyermeke sértetlenül úszta meg a balesetet. A rendelkezésre álló információk szerint a Skoda típusú személygépkocsit vezető 31 éves nő későn észlelte az út szélén haladó […]
A mentési munkálatok negyedik napján 42 áldozat holttestét emelték ki a Zaporizzsja megyei Kamisevaha településen lebombázott iskola romjai alól. A hatóságok szerint további 33 ember még a törmelék alatt lehet – közölte a megyei rendőrség. A mentőegységek továbbra is folytatják a kutatást. Az áldozatok azonosítása is zajlik, mivel sokukat szemrevételezéssel nem lehet felismerni. A hozzátartozóktól […]
+1 hasonló
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és a GENIUS Jótékonysági Alapítvány közös szervezésében huszonharmadik alkalommal tartották meg a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját, melynek a Rákóczi Egyetem Apáczai Csere János Könyvtár Központi olvasóterme adott otthont. A rendezvényt minden év őszén a Magyar Tudomány ünnepe alkalmából szervezik meg. Hegedűs Csilla Mint azt Váradi Natália elmondta, […]
+1 hasonló
A magyar–ukrán gazdasági kapcsolatok erősítéséről, a határátkelők fejlesztéséről és közös projektek megvalósításáról egyeztetett Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója Nagy Gábor Ferenccel, a magyar Külügyminisztérium keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkárával. A találkozóról a kormányzó közösségi oldalán számolt be. Nagy Gábor Ferenc első alkalommal érkezett munkalátogatásra Kárpátaljára. A megbeszélésen a két ország közötti együttműködés bővítésének lehetőségeit…
+1 hasonló
Örmény József zongoraművész hangversenyével tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt november 3-án a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósult koncert egyszerre kínált méltó alkalmat az emlékezésre és kivételes zenei élményt a klasszikus muzsika kedvelőinek. Simon Rita Az utolsó akkordok elhangzása után hosszú taps töltötte be a filharmónia hangversenytermét. […]
+1 hasonló
Ma a megyei tanács elnökével közösen átadtuk nyolc jármű kulcsait a sürgősségi egészségügyi szolgálat képviselőinek, közölte Miroszlav Bileckij, a megyei közigazgatás elnöke a Facebook-on. Modern, B típusú mentőautókról van szó, amelyeket orvosi berendezésekkel, a betegek állapotának megfigyelésére szolgáló monitorozó eszközökkel, oxigénellátó rendszerrel és minden olyan felszereléssel elláttak, amely a betegek biztonságos szállításához és a sürgősségi […]
+1 hasonló
Ne engedjük el a kárpátaljai magyarok kezét, ez közös nemzeti feladatunk – hangsúlyozta kedden, napirend előtti felszólalásában Nacsa Lőrinc a magyar parlamentben. A KDNP frakcióvezető-helyettese közölte: költségvetési módosító javaslatot nyújt be, hogy 300 millió forintot csoportosítsanak át a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség részére, illetve, hogy a kárpátaljai szociális támogatásokat a tervezetben szereplő 780 millió forintról állítsák […]
+1 hasonló
Változás történt a gázóraállások bejelentésében Ukrajnában: a Naftogaz ügyfelei már nem küldhetik el mérőállásukat a korábban népszerű Viber-chatboton keresztül. A szolgáltató más felületre költöztette át ezt a lehetőséget, de több alternatív módszer továbbra is rendelkezésre áll. A Naftohaz tájékoztatása szerint a fogyasztóknak november 5-ig bezárólag kell bejelenteniük a gázórájuk aktuális állását, hogy a következő számlán […]
+1 hasonló
A hagyományokhoz híven Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségével (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel (KMMI) közösen szervezte meg a külképviselet Munkácsy Mihály termében Irodalmi kilátó című zenés irodalmi-művészeti délutánját. Hegedűs Csilla (Beregszász) Az író-olvasó találkozót a szervezők nevében Dupka György, a MÉKK elnöke nyitotta meg, a résztvevőket Gyebnár István köszöntötte. A […]
+1 hasonló
Ungváron ma a 39 éves Dmitrij Himicstől vettek végső búcsút, értesített az Ungvári Városi Tanács honlapja. A háború újabb áldozata 1987. május 11-én született a Zaporizzsja megyei Enerhodarban. Tanulmányait Harkiv egyik felsőoktatási intézményében végezte. A teljes körű háború kitörésekor feleségét és gyermekeit Ungvárra költöztette, ő maga pedig még 2022-ben csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz. A […]
+1 hasonló
Megérkeztek Ukrajna ellenőrzése alatt álló területre az orosz megszállás alatt lévő herszoni régióbeli Oleski város első evakuált lakosai – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az ukrán delegáció előző nap érkezett a településre, ahol megkezdődött a civilek kimenekítése és a humanitárius segélyek kiosztása. David Arahamija, a Nép Szolgája parlamenti frakcióvezetője szerint a lakosok többsége Ukrajna […]
Mintegy 700 négyzetméteren pusztítanak a lángok a barvinkosi hulladéklerakóban. Nagy kiterjedésű tűz ütött ki október 30-án reggel az Ungvári járási Barvinok település hulladéklerakójának területén. Az erős széllökések miatt a lángok gyorsan továbbterjedtek, a tűz által érintett terület pedig rövid idő alatt 700 négyzetméterre nőtt. A lángokat délelőtt 11:50-re sikerült lokalizálni, a felszámolás azonban továbbra is […]
Befejeződött az evakuálási útvonalak aknamentesítése az orosz ellenőrzés alatt álló, Herszon megyei Oleskiben. A frontvonal közvetlen közelében fekvő városból pénteken kezdhetik meg a civilek kimenekítését. Az ideiglenes tűzszünet keretében zajló humanitárius műveletet ukrán, orosz és amerikai képviselők hangolják össze. Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa csütörtökön bejelentette, hogy minden előkészület a végéhez közeledik […]
A Déryné Program keretében a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a helyi Rákóczi Szövetség szervezésében mutatták be a Hazaszállnak a füstkarikák című előadást, mely a honvágy mindent elsöprő erejéről szólt. Sajnos ez a téma ma is aktuális, hiszen a háború kitörése óta kárpátaljai magyarok ezrei élik át ezt […]
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Munkácsi járáshoz tartozó Kolcsino (Kölcsény) településen. A rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy a település belterületén elgázoltak egy 73 éves helyi asszonyt, akit súlyos sérüléssekkel szállítottak kórházba. A gázoló a segítségnyújtás helyett elmenekül a helyszínről. A rendőrségnek rövid időn belül sikerült beazonosítania és letartóztatnia a gázolót. A 31 éves […]
+1 hasonló