Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész személyesen tárgyalóasztalhoz ülni Vlagyimir Putyin orosz államfővel Törökországban. A találkozó megszervezésében Recep Tayyip Erdoğan török elnök közreműködésére számít – erről a CNN Türknek adott interjújában beszélt. Zelenszkij szerint a legmagasabb szintű egyeztetésre azért van szükség, mert a korábbi kapcsolatfelvételek nem vezettek a háború lezárásához. Úgy véli, a közvetlen párbeszéd lehetőséget […]
+6 hasonló
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – írta a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott (magyar idő szerint) kedd éjszakai interjú alapján. Az amerikai félidős választások után sokáig eltart még a szavazatok számlálása, de a végeredmény mindössze annyiban változtat a […]
+5 hasonló
+5 hasonló
Hazaárulással és az orosz fegyveres agresszió igazolásával gyanúsították meg Julija Mendelt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábbi szóvivőjét. A külföldön tartózkodó volt szóvivővel távollétében közölték a gyanúsítást – jelentette be november 3-án az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a legfőbb ügyész hivatala, számolt be a Korrespondent hírportál. A nyomozó hatóságok szerint Julija Mendel az ismertségét és […]
+3 hasonló
Oroszország november 2-ra virradó éjszaka 193 támadódrónnal indított légicsapást Ukrajna ellen. Az ukrán légvédelem 154 pilóta nélküli repülőeszközt semmisített meg vagy hatástalanított, ugyanakkor az ország 26 különböző helyszínén becsapódásokat regisztráltak – közölte az Ukrán Fegyveres Erők Légiereje. A tájékoztatás szerint az orosz hadsereg Shahed típusú támadódrónokat – köztük 75 sugárhajtású változatot –, valamint Gerbera és […]
+4 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint akár online választásokat is tarthatnának Ukrajnában, ehhez azonban a parlamentnek megfelelő jogi megoldást kellene találnia. Az államfő hangsúlyozta, hogy a háború idején nehéz biztosítani a fronton szolgáló katonák szavazati jogát. Az ukrán elnök a német ZDF televíziónak adott interjújában beszélt arról, milyen feltételek mellett lehetne választásokat rendezni az országban – […]
+2 hasonló
A mentési munkálatok negyedik napján 42 áldozat holttestét emelték ki a Zaporizzsja megyei Kamisevaha településen lebombázott iskola romjai alól. A hatóságok szerint további 33 ember még a törmelék alatt lehet – közölte a megyei rendőrség. A mentőegységek továbbra is folytatják a kutatást. Az áldozatok azonosítása is zajlik, mivel sokukat szemrevételezéssel nem lehet felismerni. A hozzátartozóktól […]
+2 hasonló
Az Ukrajinszka Pravda rendvédelmi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy őrizetbe vették Volodimir Cenovot, az Ukrán Nemzeti Rendőrség Stratégiai Nyomozó Főosztályának első helyettes vezetőjét. A lap szerint ő lehet az a tisztviselő, aki a Karthágó fedőnevű ügy nyilvánosságra került hangfelvételein „Price” álnéven szerepel. Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett: a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) korábban arról tájékoztatott, […]
+2 hasonló
Magas rangú titkosszolgálati, rendőrségi és ügyészségi tisztviselőket is érintő bűnszervezetet lepleztek le Ukrajnában. A nyomozás szerint a hálózat kenőpénzzel biztosította csaló telefonközpontok és más illegális vállalkozások zavartalan működését. A Karthágó fedőnevű műveletről a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a Szakosított Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) számolt be. Közlésük szerint a szervezetnek legalább tizenkét tagja volt, köztük az […]
+2 hasonló
A magyar–ukrán gazdasági kapcsolatok erősítéséről, a határátkelők fejlesztéséről és közös projektek megvalósításáról egyeztetett Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója Nagy Gábor Ferenccel, a magyar Külügyminisztérium keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkárával. A találkozóról a kormányzó közösségi oldalán számolt be. Nagy Gábor Ferenc első alkalommal érkezett munkalátogatásra Kárpátaljára. A megbeszélésen a két ország közötti együttműködés bővítésének lehetőségeit…
+2 hasonló
Örmény József zongoraművész hangversenyével tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt november 3-án a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósult koncert egyszerre kínált méltó alkalmat az emlékezésre és kivételes zenei élményt a klasszikus muzsika kedvelőinek. Simon Rita Az utolsó akkordok elhangzása után hosszú taps töltötte be a filharmónia hangversenytermét. […]
+2 hasonló
Melania Trump, az Egyesült Államok first ladyje személyesen szervez találkozót Ukrajna és Oroszország képviselői között a Fehér Házban. A kezdeményezés előzménye a Herszon megyei Oleskiben létrejött ideiglenes tűzszünet, amely lehetővé tette a humanitárius segítségnyújtást és civilek evakuálását. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Melania Trump saját kezdeményezésére vette fel a kapcsolatot az ukrán és az orosz […]
+2 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint egy telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal nem vinné közelebb a háború lezárását, sőt Oroszország ürügyként használhatná arra, hogy elkerülje a személyes tárgyalásokat. Az államfő hangsúlyozta: a békéhez nem újabb telefonhívásokra, hanem valódi egyeztetésekre és tűzszünetre van szükség. Erről Zelenszkij Friedrich Merz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt – számolt be az UNIAN. […]
Több hónapos szünet után újabb kísérlet történhet az orosz–ukrán háború lezárására: november 10-én és 11-én amerikai közvetítéssel tárgyalóasztalhoz ülhet a két ország delegációja Abu-Dzabiban. A megbeszélések középpontjában a háború utáni biztonsági garanciák, a feszültség enyhítése és a békemegállapodás felé vezető következő lépések állnak. Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott bejelentette, hogy Abu-Dzabiban november 10-én és 11-én […]
A rendvédelmi szervek őrizetbe vettek két személyt, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A rajtaütésben a rendőrség különleges egységének az emberei is részt vettek. Az 53 éves ungvári lakos szerezte be a tudatmódosító szereket, akinek hasonló cselekedetek miatt már korábban is meggyült a baja a törvénnyel. A férfi 47 éves tettestársa a terjesztésért felelt, amit többnyire az Ungvári […]
Az orosz erők irányított légibombákkal csapást mértek hétfőn a Zaporizzsja megyei Kamisevaha település egyik iskolaépületére, ahol humanitárius segélyt osztottak. Kedd reggeli információk szerint 29 ember vesztette életét, köztük négy rendőr és két mentési szakember. Több tucatnyian a romok alatt rekedhettek, felkutatásuk jelenleg is zajlik. Volodimir Zelenszkij is kommentálta a szörnyű tragédiát. Szavai szerint az első […]
Az orosz hadsereg az elmúlt héten 94 célzott támadást hajtott végre Ukrajna energetikai és olaj- és gázipari létesítményei ellen. A támadások következtében összesen 208 olyan incidenst regisztráltak, amelyek az energetikai és olaj- és gázipari infrastruktúra megsemmisülését vagy megrongálódását okozták – közölte az ukrán energiaügyi minisztérium. A november 2-i tájékoztatás szerint az orosz csapatok az elmúlt […]
Kibertámadás érte az ukrán légiriadó-alkalmazást november 1-jén este. A felhasználók orosz nyelvű, hamis figyelmeztetéseket kaptak sugár- és vegyi veszélyről, utcai harcokról, valamint az orosz Oresnyik rakétarendszer jelentette fenyegetésről. Néhány órával később Oroszországban is hasonló incidens történt: ott nukleáris támadásról küldtek valótlan értesítéseket a lakosságnak – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál hétfőn reggel. November 1-jén este […]
+2 hasonló
November 1-jére virradó éjszaka Oroszország 433, különböző típusú támadó drónt indított Ukrajna ellen, közülük 64 sugárhajtású volt. Az ukrán légvédelem a támadás során 371 pilóta nélküli repülőeszközt semmisített meg vagy hatástalanított – közölte az ukrán légierő. A tájékoztatás szerint a reggel 7:30-ig rendelkezésre álló adatok alapján a lelőtt vagy elektronikai hadviseléssel elnyomott eszközök között 47 […]
Több mint négy és fél éve tart az orosz–ukrán háború, és ismét napirendre került az elhalasztott ukrajnai választások kérdése. Miközben a hatályos jogszabályok hadiállapot idején tiltják a voksolást, továbbra is vita tárgya, mikor és milyen feltételekkel járulhatnának ismét az urnákhoz az állampolgárok. Legutóbbi KISZó-kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, olvasóink támogatnák-e a jelenlegi körülmények között a választások […]