Vétett a közlekedési szabályok ellen egy Vaz személygépkocsi vezetője, amiért a munkácsi járőrszolgálat munkatársai félreállították. Az igazoltatás folyamán a férfi ittasság jeleit mutatta, áradt belőle az alkohol és zavartan válaszolt az egyenruhások kérdéseire. Beleegyezett abba, hogy a helyszínen megszondáztassák, aminek eredménye pozitív lett. Szervezete 2,01 ezrelék alkoholt tartalmazott, ami a megengedett érték több mint tízszerese. […]
Saját vállalkozás indításához nyújtanak segítséget a frontról hazatérő katonáknak és családtagjaiknak Kárpátalján. Munkácson újabb 16 résztvevő fejezte be a Veterán Vállalkozói Iskola képzését, amelynek során nemcsak elméleti ismereteket szereztek, hanem konkrét üzleti terveket is kidolgoztak. A programot a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben rendszeresen megszerveznék. A háborúból hazatérő katonák számára az egyik legnagyobb kihívást […]
KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: Harminc év a szülőföld szolgálatában – A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját Új műfüves focipálya a ráti gyermekotthonnak – A hátsó udvaron kialakított sportlétesítmény nemcsak az intézmény lakóinak […]
2026 harmadik negyedévében világszerte 121,8 millió felhasználói fiók adatai kerültek illetéktelen kezekbe, 13,2 százalékkal több, mint az előző negyedévben. Ukrajna a 47. helyről a hatodikra került az adatszivárgások számát tekintve – derül ki a Surfshark kutatásából. Három hónap alatt Ukrajnában 2,6 millió fiók adatai szivárogtak ki. A Microsoft 2026-os jelentése szerint az ország az év […]
Tűz keletkezett november 4-én este Ungváron, ahol a Szobránc utcában működő étteremben csaptak fel a lángok. A tűz az épület harmadik emeletén keletkezett, ami elborított mintegy 100 négyzetméteres területet. A katasztrófa-elhárítási szolgálat munkatársai nagy erőkkel vonultak a helyszínre és kezdték meg az oltást. A kármentést összesen 28 tűzoltó végezte, amihez 8 járművel biztosították az elegendő […]
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, ahol három személygépkocsi csapódott egymásnak. A mentőorvosok a helyszínen látták el azt a 89 éves utast, aki fejsérülésre és gyengeségre panaszkodott. Az elsősegélyt követően az idős asszonyt további ellátásra a munkácsi Szent Márton Kórházba szállították. A járművekben jelentős anyagi kár keletkezett, azonban több személy is sérülés […]
Hazaárulással és az orosz fegyveres agresszió igazolásával gyanúsították meg Julija Mendelt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábbi szóvivőjét. A külföldön tartózkodó volt szóvivővel távollétében közölték a gyanúsítást – jelentette be november 3-án az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a legfőbb ügyész hivatala, számolt be a Korrespondent hírportál. A nyomozó hatóságok szerint Julija Mendel az ismertségét és […]
Harmincöt új emléktáblát avatnak fel november 21-én a Szolyvai Emlékparkban. A magyar kormány támogatásával készült táblákon további 1493, a kutatások során azonosított áldozat neve szerepel majd –áll a Szolyvai Emlékparkbizottság szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében. A megemlékezéshez nemzetközi tudományos konferencia és több településen koszorúzás is kapcsolódik. A szolyvai megemlékezésen az 1944 őszén „málenkij robotra” elhurcolt kárpátaljai magyar és […]
Ma a megyei tanács elnökével közösen átadtuk nyolc jármű kulcsait a sürgősségi egészségügyi szolgálat képviselőinek, közölte Miroszlav Bileckij, a megyei közigazgatás elnöke a Facebook-on. Modern, B típusú mentőautókról van szó, amelyeket orvosi berendezésekkel, a betegek állapotának megfigyelésére szolgáló monitorozó eszközökkel, oxigénellátó rendszerrel és minden olyan felszereléssel elláttak, amely a betegek biztonságos szállításához és a sürgősségi […]
2026 szeptemberében több mint 165 ezer ember dolgozott Ukrajna állami intézményeiben. A központi végrehajtó hatóságok alkalmazottainak átlagos havi fizetése csaknem 64 ezer hrivnya volt. Erről az RBC-Ukrajina a Pénzügyminisztérium adataira hivatkozva számolt be. Az állami szervek tényleges alkalmazotti létszáma 2026 szeptemberében 165,4 ezer fő volt. Ez 1200-zal kevesebb, mint 2025 azonos időszakában. Az alkalmazottak megoszlása: – […]
A gazdasági szakértők előrejelzést készítettek az ukrajnai infláció novemberi alakulásáról. Bár az áremelkedés üteme várhatóan valamelyest lassul, az élelmiszerek, a távközlési szolgáltatások és a háztartási kiadások továbbra is jelentős terhet rónak majd az ukrán családokra. A szakértők szerint a piac már alkalmazkodott a szeptemberi áremelkedési sokkhoz és az új logisztikai nehézségekhez, az árak azonban továbbra […]
Ne engedjük el a kárpátaljai magyarok kezét, ez közös nemzeti feladatunk – hangsúlyozta kedden, napirend előtti felszólalásában Nacsa Lőrinc a magyar parlamentben. A KDNP frakcióvezető-helyettese közölte: költségvetési módosító javaslatot nyújt be, hogy 300 millió forintot csoportosítsanak át a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség részére, illetve, hogy a kárpátaljai szociális támogatásokat a tervezetben szereplő 780 millió forintról állítsák […]
Egy huszti asszony tett bejelentést a rendőrség segélyhívó vonalán amiatt, hogy a szomszéd lakásból egy személy jajveszékelését hallja. Az egyenruhások a megadott címre siettek, ahol betörték a bejárati ajtót. A lakásba lépve egy vérző idős férfit találtak a földön, aki mellett egy másik agresszív férfi is tartózkodott egy konyhakéssel a kezében. A 47 éves támadót […]
Az ukrajnai bevásárlóközpontok működési idejének rekordmértékű részét tették ki a légiriadók 2026 októberében. Az Ukrán Bevásárlóközpontok Tanácsának adatai szerint a riasztások a nyitvatartási idő 32,5 százalékában voltak érvényben. Ez 1,7 százalékponttal magasabb a szeptemberi értéknél, és csaknem háromszorosa a 2025 októberében mért 12,2 százaléknak. A légiriadók teljes időtartamának 36,7 százaléka vörös szintű riasztás volt. Szeptemberben […]
A kijevi régióban, Petrivszka Borscsahivkán november 2-án komoly botrány robbant ki, miután a helyi lakosok egy magánházban kialakított, zárt katonai objektumra bukkantak. A közösségi oldalakon olyan információk terjedtek el, amelyek szerint az épületben mozgósított férfiakat és a katonai szolgálatot önkényesen elhagyó katonákat tartanak fogva, egyes esetekben pedig bántalmazzák is őket. Az ügy nagy visszhangot váltott […]
Washingtonban úgy vélik, hogy Ukrajna és Oroszország elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor készen állnak a békemegállapodás megkötésére. Az ukrán tárgyalók azonban nem osztják ezt az értékelést. Erről az RBC-Ukrajna számolt be Donald Trump amerikai elnöknek a Financial Timesnak adott interjújára hivatkozva. Az amerikai elnök optimistán nyilatkozott a béketárgyalások kilátásairól, és kijelentette, hogy szerinte mindkét fél hajlandó […]
Két férfit vettek őrizetbe Kárpátalján, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tízezer dolláros kenőpénzzel próbálták elérni egy kilencemeletes lakóház építését megtiltó bírósági határozat visszavonását. A beruházás ellen korábban a környék lakói fordultak bírósághoz. Az Ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) tájékoztatása szerint az ügy egy 450 lakásos, kilencemeletes lakókomplexum építéséhez kapcsolódik. A beruházást a környéken élők keresete nyomán bírósági határozattal […]
Jelentős rezsiemelést javasol Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A szervezet szerint három év alatt fokozatosan meg kellene szüntetni a lakossági gáz- és áramárak állami támogatását. Az egyik forgatókönyv alapján az áram ára akár 141, a földgázé pedig 104 százalékkal is emelkedhetne. A Nemzetközi Valutaalap október végén közzétett jelentésében az ukrajnai energiatámogatások költségvetési terheit és a […]
Változás történt a gázóraállások bejelentésében Ukrajnában: a Naftogaz ügyfelei már nem küldhetik el mérőállásukat a korábban népszerű Viber-chatboton keresztül. A szolgáltató más felületre költöztette át ezt a lehetőséget, de több alternatív módszer továbbra is rendelkezésre áll. A Naftohaz tájékoztatása szerint a fogyasztóknak november 5-ig bezárólag kell bejelenteniük a gázórájuk aktuális állását, hogy a következő számlán […]
A hetvenet is meghaladta a hétfő éjszaka egy kórházat ért orosz légicsapás sebesültjeinek száma Harkivban, Dnyipróban pedig ketten meghaltak, 15 civil sebesült meg, közülük hárman súlyosan, miközben lakóházak, infrastrukturális és energetikai létesítmények rongálódtak meg a támadások következtében – jelentették be az ukrán hatóságok. A Harkiv Nemisljanszkij kerületében található kórházban az eddigi adatok szerint 73 ember […]