A kormány a 35 évre kötött autópálya-koncesszió megszüntetésére készül, 2027. április 1-jétől ismét a százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Közutat bízná meg a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésével.
+2 hasonló
Az MNB vezetése több mint 4700 garanciális hibát tárt fel a jegybank székházának felújításával kapcsolatban, a beruházás eredetileg 54 milliárd forintos költsége végül meghaladta a 100 milliárd forintot.
+2 hasonló
A legfőbbügyész-jelölt a korábban lezárt, de még el nem évült ügyek felülvizsgálatát, az ügyészség személyi és szervezeti reformját, valamint a társadalmi bizalom helyreállítását ígéri, miközben a parlament akár bizottsági meghallgatás nélkül is dönthet a megválasztásáról.
+2 hasonló
Seszták Miklós védője tagadja, hogy a volt fejlesztési miniszter egy kisebb magyar város egy évnyi bevételének megfelelő pénzt rejtegetett otthon. A "dugipénzről" a Kontroll is a KDNP-s országgyűlési képviselő letartóztatásának meghosszabbításáról kiadott bírósági közleményből értesült. Ebben tényként említik, hogy a nyomozók Seszták lakóhelyén "üres páncélszekrényeket találtak, melyekben a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 9 milliárd forint készpénzt tartott".
Netanjahu leváltásához meglenne a parlamenti többség, a vele szemben álló pártok azonban egyelőre nem tudnak megegyezni az együttműködésről. Avigdor Liberman csütörtökön ismét kizárta az arab pártok támogatására épülő kormányzást, így egy szélesebb koalíció is felmerülhet a jelenlegi miniszterelnökkel. Ha egyik irányban sincs megállapodás, Netanjahu ügyvezetőként marad, és újabb választás következhet.
+2 hasonló
Két kategóriába sorolnák az elektromos rollereket, a nagy teljesítményű modellek használatához pedig jogosítványra és bukósisakra is szükség lesz. Magyar Péter szerint a változtatások célja a közlekedésbiztonság javítása.
+2 hasonló
Önszerveződést helyezett kilátásba Aleksandar Vučić, ha a hatóságok nem intézkednek az Informer televízió székházába történt behatolás miatt. A volt szerb elnök Orbán Viktorhoz hasonlóan a saját politikai táborának mozgósításáról beszél a választási vereség után.
Egyelőre sem Benjamin Netanjahu kormányfő szövetségeseinek, sem a Gadi Eizenkot vezette ellenzéki tömbnek nincs meg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többsége az izraeli választás részeredményei alapján. A Likud maradhat a legnagyobb párt, az arab pártok pedig történelmi eredmény felé tartanak, támogatásukat azonban az ellenzék több vezetője már a kampányban elutasította. A szavazatokat még számolják, a mandátumeloszlás változhat.
Nyilvánossá tette a Miniszterelnökség a sportra fordított tao-támogatásokat. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc klubja a rendszer negyedik legnagyobb haszonélvezője. Több pénzt zsebeltek be tíz év alatt, mint két, érdemi nemzetközi teljesítményt felmutató sportág összesen.
+2 hasonló
Orbán Ráhel július 30-tól már a svábhegyi Dreher-villát tünteti fel hivatalos lakcímeként, holott férjével, Tiborcz Istvánnal és gyermekeikkel előbb az USA-ba költöztek, nemrég pedig már Londonban látták őket.
Az egyetemisták szerbiai mozgalmának választási győzelme után parlamenti képviselő lehet Lázár Tibor zentai festőművész, aki az Egyetemista Lista 72. helyén szerepelt. Az Átlátszó múlt héten megjelent interjújában arról beszélt, miért vállalta a jelöltséget, hogyan jutott el Szerbia az országos tiltakozásokig, és miért tartja elengedhetetlennek a jogállam helyreállítását.
+2 hasonló
A szerbiai választási fordulat a vajdasági magyarok politikai képviseletét is átalakíthatja. Sövény Ferenc, a Vajdasági Magyar Újrakezdés alelnöke szerint megbukott az a modell, amely a belgrádi és budapesti hatalomhoz való igazodástól várta a magyar közösség megmaradását, de változik a vajdasági magyarság jövője. Tímár Áronnal, a DE! Akcióközösség alapító tagjával a választási visszaélésekről beszélgettünk.
+2 hasonló
A lengyel Alkotmánybíróság két vezetőjének vitatott felfüggesztése után a Karol Nawrocki államfő által kezdeményezett pártegyeztetések eddig nem vezettek megállapodáshoz, kedden pedig már a Legfelsőbb Bíróság is rendkívüli tanácskozást tart majd a kialakult helyzet miatt. A lengyel belpolitikai válság a kormánykoalíciót is megosztja, miközben a varsói csatározások Brüsszeltől Washingtonon át egészen Budapestig nagy visszhangot vertek.
+1 hasonló
Egyetlen alkalmazottal működik, mégis milliárdos bevételt és kiemelkedően magas nyereséget termel a BP Kurír kiadója. A társaság első három üzleti évében közel 1,9 milliárd forint adózott eredményt ért el, miközben 829 millió forint osztalékot is kifizetett. A tulajdonosi háttér feltárása során egy volt Fidelitas-vezető, egy ügyvédi iroda, valamint Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília üzleti érdekeltségei is előkerültek.
+1 hasonló
Az előző szezonban 15,44 milliárd forintos taotámogatáshoz juthatott a felcsúti akadémia, ebből 7,9 milliárdot továbbadhatott határon túli sportszervezeteknek. Hogy a keretből pontosan kik és mennyit kaptak, arról a sportállamtitkárság egyelőre nem tudott beszámolni, az elszámolások ellenőrzését ugyanis még nem kezdték el.
+1 hasonló
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra figyelmeztetett több európai NATO-tagországot, köztük Lettországot, Észtországot és Litvániát, hogy mérsékeljék az Oroszországgal kapcsolatos éles hangvételű nyilatkozataikat. A Pentagon szerint az ilyen kijelentések alááshatják a kontinens biztonságát. A Reuters négy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva számolt be az amerikai kérésekről.
+1 hasonló
Egy forgalomból kivont, két és fél éve műszaki vizsga nélküli, korábban „Húsexpressz” feliratot viselő hűtőkocsi szállította az október 23-i fideszes zászlómenet több mint másfél kilométeres nemzeti szalagját.
+1 hasonló
A Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium 2020 tavaszán 2,3 milliárd forintért rendelt lélegeztetőgépeket az akkoriban alapított Limitless Medical Kft.-től, és a megszerzett dokumentumok alapján a teljes vételárat előre kifizette a tárca. Az iratokból a pénzmozgások pontosan követhetők, arra viszont nem adnak választ, milyen szempontok szerint választották ki az addig autóalkatrész-kereskedelemben érdekelt Bócsi család új vállalkozását. A cég ma már felszámolás alatt áll.
+1 hasonló
A Real Madrid hivatalos közleményben kért bocsánatot a kínai néptől, amiért világsztár játékosa, Kylian Mbappé diktátornak nevezte Mao Ce-tungot.
+1 hasonló
A hivatalos tulajdonosi nyilvántartás alapján most először derül ki, pontosan milyen magántőkealapokban tulajdonos a volt jegybankelnök fia. Tízmilliárdokat érő banki részesedés és szintén tízmilliárdokat érő ingatlanportfólió rajzolódik ki, ahogy az már korábban is sejthető volt.