Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Ez az öt mondat pontosan megmutatja, miért ennyire nehéz a magyar euró ügye

Magyarország több mint húsz éve úgy csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy vállalta: egyszer bevezeti a közös európai fizetőeszközt. Az euró azonban azóta is egyszerre tűnik közelinek és távolinak. Volt időszak, amikor a politikai akarat megvolt, de a gazdasági feltételek hiányoztak. Máskor a feltételekhez kerültünk közelebb, de a döntés nem született meg.
0 komment

Elkészült az első jelentés a gyermekvédelmi intézményekben történt bántalmazásokról

Átnézték az intézményi szabályzatokat és statisztikákat, helyszíni szemléket tartottak, valamint meghallgatták a gyerekeket, a dolgozókat és a szakembereket is. A Szociális és Családügyi Minisztérium mostanra elkészült a gyermekvédelmi intézmények átvilágításával, amelynek célja Vaskuti Gergely miniszteri biztos szerint nemcsak a múlt hibáinak feltárása volt, hanem annak megértése is, hogy a rendszer miért nem ismerte fel és akadályozta meg időben a bántalmazásokat.
0 komment

Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalatok a tökéletesre csiszolt, ám egyforma önéletrajzok mögött próbálják megtalálni a valódi embert, a speciális tudású szakemberekért ádáz verseny folyik a különböző iparágak között - szerepel a…
0 komment

Belenyúlnának a hatósági vezetők az európai pénzügyi rendszerbe, itt vannak a friss javaslatok

Közös javaslatokat tett közzé az Európai Központi Bank (ECB) és az Egységes Szanálási Testület (SRB) vezetője az európai bankszektor versenyképességét javító reformokkal kapcsolatban. A pénzügyi hatóságok egyszerre sürgetik a bankunió régóta hiányzó elemének, az egységes betétbiztosítási rendszernek a bevezetését, és a bankcsoportokonn belüli tőkeáramlás megkönnyítését, egyúttal óva intenek a meglévő biztonsági garanciák felpuhításától - írja a Reuters.
0 komment

Valami eltörött a biztosításközvetítőknél, ráadásul a kormány is rossz hírrel érkezett

Miközben a biztosítási piac 3,5%-kal növelte díjbevételét, a független biztosításközvetítők, vagyis alkuszok és többes ügynökök jutalékbevétele ettől kissé elmaradó, 3,4%-os mértékben 85,9 milliárd forintra emelkedett az idei első félévben – mutatják az MNB pénteken közzétett adatai. A biztosítási különadók szempontjából kissé romlik is a helyzet jövőre a kis biztosítóknál, így nem valószínű, hogy több marad a piaci tortából a közvetítőknek, és ez kihívások elé állítja a szektort.
0 komment

Zöld oázissal váltanák ki az aszfaltot az egyik legzsúfoltabb fővárosi csomópontban

A budapesti Boráros tér zöldítésére írt ki feltételes közbeszerzést a Budapesti Közművek (BKM). A beruházás során összesen 673 négyzetméternyi zöldfelület újul meg vagy jön létre, fákat és növényeket telepítenek, valamint új ülőhelyeket alakítanak ki, hogy a jelenleg barátságtalan, forgalmas csomópont élhetőbb közösségi térré váljon - írta meg a Magyar Építők.
0 komment

Válságból tőzsdesztori: még mindig nem drága ez a piac

Az Invest legújabb adásában ismét három olyan befektetési sztori került elő, amelyek jól mutatják, milyen eltérő irányokból érkezhetnek most lehetőségek és kockázatok a piacokra. Szó volt a görög tőzsde látványos feltámadásáról, ahol a válság utáni konszolidáció, a bankrészvények ereje és a még mindig visszafogott árazás együtt teszi érdekessé a piacot. Az AI-szektor kapcsán a beszélgetés fő kérdése az volt, hogy a hatalmas növekedési várakozások és a gigantikus beruházások mellett mikor…
0 komment

Megszólalt Varga Mihály: több mint 50 milliárdos értékvesztésre derült fény a jegybanki ingatlanoknál

Több mint ötvenmilliárd forintos értékvesztést számolt el a Magyar Nemzeti Bank a korábban megvásárolt és felújított ingatlanjainál, miután a jegybank új vezetése által megrendelt értékbecslések megállapították, hogy azok könyv szerinti értéke nem felelt meg a valóságnak - közölte Varga Mihály MNB-elnök csütörtöki parlamenti meghallgatásán.
0 komment

Sok magyar cég csak most szembesül vele: komoly uniós megfelelési hullám közeleg

Az ESG sok vállalatnál még mindig közelgő megfelelési feladatként jelenik meg, a nagyobb cégek egy részénél azonban már évek óta a működés része. A Waberer’s ebben a körben is érdekes példa: tőzsdei nagyvállalatként, nemzetközi logisztikai szereplőként, egy jelentős kibocsátással járó iparágban működve kell megfelelnie az ügyfelek, a befektetők és a szabályozók elvárásainak. A vállalatnál az elmúlt években nemcsak fenntarthatósági stratégia és jelentéstételi rendszer épült ki, hanem ESG- és…
0 komment

Már nem extra, hanem nélkülözhetetlen: alapközművé vált az épületekben a távközlési infrastruktúra

A stabil beltéri mobilhálózat ma már ugyanúgy része az épületminőségnek, mint a jó gépészet, az energiahatékonyság vagy a prémium anyaghasználat. A kérdés mára egyértelműen csak az időzítés, azaz hogy mikor lesz az épületen belüli megbízható hálózati lefedettség biztosítása a fejlesztés része: már a tervezőasztalon, vagy csak akkor, amikor az elégedetlen lakók, bérlők vagy vendégek panaszáradata kikényszeríti az utólagos korrekciót. A legkiforrottabb digitális épületmegoldások idén második…
0 komment

Nincs elég pénz az új európai elvárásokra: több tagállam azonnali magyarázatot követel Brüsszeltől

Az uniós chipgyártás fejlesztésétől a sarkvidéki beruházásokig több brüsszeli terv finanszírozása bizonytalan, mert a tagállamok még a 2028–2034-es uniós költségvetés teljes összegéről sem állapodtak meg. A kormányok év végéig szeretnének egyezségre jutni, de a takarékos tagállamok szerint az ír soros elnökség által javasolt 159 milliárd eurós csökkentés sem elég – írja a Politico.
0 komment

30 éve nem nőttek így a bérek japánban

Közel három évtizede nem látott ütemben emelkedtek a nominálbérek Japánban, a reálkeresetek bővülése pedig felülmúlta a várakozásokat - írja a Bloomberg. A tartósan erős bérdinamika kellő alapot biztosíthat a japán jegybanknak ahhoz, hogy már a decemberi ülésén tovább szigorítson a monetáris politikán, és újabb kamatemelést hajtson végre.

Bejelentkezés vagy regisztráció