Varga Mihály

0 komment

Varga Mihály: a jegybanki alapítványok célja nem volt hibás, a megvalósítás során történtek visszaélések

Varga Mihály több mint kétórás parlamenti meghallgatásán a jegybanki alapítványok létrehozásának körülményeiről, a korábbi vezetés felelősségéről és a százmilliárdos vagyonvesztésről beszélt, hangsúlyozva, hogy az új jegybanki vezetés eddig több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget tudott elkerülni.
0 komment

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
0 komment

Egy miniszter nem mehet szembe saját kormányával – mondta Varga Mihály a jegybanktörvény 2013-as elfogadásáról

Ez volt az a módosítás, ami miatt a jegybanki nyereség elveszthette közpénz jellegét és az alapítványokba vándorolhatott.
0 komment

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.
+8 hasonló
0 komment

Nagyon különös dolog történhetett Kármán Andrásnál: nyoma veszett a 2027-es költségvetésnek, Varga Mihály soha nem tett ilyet – valamiért csak késő éjjel mutathatják meg, mi van benne

Jócskán elmúlt 22 óra is, de a korábbi ígéretekkel ellentétben nem történt meg a 2027-es költségvetés tervezetének bemutatása. Persze, szűk két óra még hátra van a napból, de ha éjfélig meg is jelenik a parlament honlapján a dokumentum, akkor sem világos, miért csak késő éjjel hozza nyilvánosságra a Tisza-kormány, mi szerepel benne.

Bejelentkezés vagy regisztráció