Főoldal
Nem lesz december végéig eredmény.
A brit kormány már az Európai Unióval egyeztet arról, hogy a Brexit után viszony felülvizsgálatának részeként ismét lehetővé tegyék az uniós polgárok szabad mozgását, munkavállalását és letelepedését. Burnham kormányfő szerint őszinte vitára van szükség, ellenzéke árulással vádolja.
Néhány hónapja még úgy tűnt, megmenekülhet a NASA 2004 óta működő Neil Gehrels Swift Obszervatóriuma, de a mentőakció elbukott. Most itt a vége.
Újabb részletek derültek ki az incidensről.
A Heineken harmadik negyedéves értékesítési volumene a várakozásokat felülmúlva növekedett, amit az erős ázsiai sörkereslet és az amerikai piac fellendülése egyaránt támogatott. Közben folyamatban van egy költségcsökkentési program a cégnél az új vezető alatt, amely 5-6 ezer munkahely megszüntetésével járhat - írja a Bloomberg.
A pártelnök nincs könnyű helyzetben a temesvári polgármesteri tisztség elvesztése és az USR ellenzékbe vonulása után.
A Mi Hazánk alelnökének házát fotózzák, a felesége és a gyermeke után érdeklődnek állítólagos újságírók.
Ukrajnában új ösztönzőrendszert vezethetnek be, amelynek célja, hogy a fogyasztókat az áramfelhasználás csökkentésére, illetve a fogyasztás csúcsidőszakokon kívüli időpontokra történő áthelyezésére ösztönözze. Erről az energetikai és közüzemi szolgáltatások állami szabályozásáért felelős nemzeti bizottság (NKREKP) sajtószolgálata számolt be. A szabályozó hatóság jóváhagyta a villamosenergia-kiskereskedelmi piac szabályainak módosítására vonatkozó tervezetet. A cél az európai…
Mutatjuk a részleteket!
Újabb gazdasági engedményt kaphat Moszkva Donald Trumptól: az amerikai kormányzat azt mérlegeli, hogy feloldja a Kreml egyik legfontosabb befektetési eszközét sújtó szankciókat.