#Belföld
Ittas állapotban elütött egy 73 éves nőt, majd motorkerékpárját egy ismerősénél elrejtette.
Civil önkéntesek segítik az egészségügyi szakdolgozók munkáját hétfő óta a Dél-pesti Centrumkórházban. De miért megy el idegeneknek segíteni egy felső vezető, egy pék vagy egy épületgépész? Egyáltalán, mit tudnak tenni egészségügyi szakképzettség nélkül, és mi az első szabály, amit megtanítanak nekik? Riport a program első napjáról a betegágyak mellől.
Zsarolás és uzsora ügyében folyik nyomozás két férfi ellen.
A Trade magazin idén már 12. alkalommal hívta versenyezni a Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező értékesítési pontokat és üzletláncokat az Év Kereskedője pályázatának keretében.
Szombaton csak a szakszervezetek által meghirdetett tüntetéseket engedélyezi a rendőrség. De újabb atrocitásokra számítanak.
Európa lemaradhat arról a céljáról, hogy 2026-ban teljesen felhagyjon az orosz földgáz importjával – írja a GEO francia szaklap.
Azt rebesgetik.
A Margit híd és az Erzsébet híd közötti szakaszt érinti a változás.
Nyilatkozata szerinte rendkívül negatív képet festett róla az államfő.
Az alapítvány szerint a foglalkozáson nem volt semmilyen szexuális orientációt érintő téma.
Lesznek-e transzparens, demokratikus kuratóriumok, megérvelt döntések, lesz-e értése annak, hogy mi a független kultúrában az állami szerepvállalás feladata?
A szakpolitikai változásokhoz segítséget ajánlottak az egyetem szakemberei.
Nem kizárt, a már májusban is, Aggtelek környékén látott, vadkamerával is felvett medvébe botlottak bele egy erdei úton autósok pár napja, éjjel, Putnok és Kelemér között. Az októberi és a májusi észlelés között alig tíz kilométeres a táv, márpedig ez egy barnamedvének sétálva is alig két óra. A szlovák határ menti területen az erdészek, vadőrök szerint legalább tíz medve él, illetve járkál át a határon, nem árt az óvatosság.
Továbbra sincs jól az a kis tacskó, amelyik a hét elején, egy érdi tűzben füstmérgezést szenvedett. A tűzoltók hozták ki a lángok közül a mozdulatlan kiskutyát, a százhalombattai mentők újraélesztették, infúzióra kötötték, oxigént adtak neki. Az érdi állatmentók kórházba vitték, úgy nézett ki, rendben lesz a kis kedvenc. Ám kiderült, Mandarin túl sok füstöt nyelt, károsodott a tüdeje, hosszadalmas és drága kórházi kezelés vár rá.
Visszaköltözhet három csoportnyi gyerek a korszerűsített Hófehérke óvodába Szentegyházán. Mindeközben a Tamási Áron Általános Iskola diákjait is megújult tantermek, modern laborok és új eszközök várják. Csütörtökön tartották az avatóünnepségeket.
Egy budapesti családi ház tetőjavítása miatt került rendőrkézre két román állampolgárságú férfi, akik a már kifizetett hatmillió forint után további hétmilliót követeltek a ház tulajdonosától. A rendőrök még az újabb pénz átadása előtt elfogták őket.