#Belföld
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható.
Szakmai tanácsadó és koordinációs testület jön létre.
+4 hasonló
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint az érdekegyeztetési kultúra még mindig gyerekcipőben jár hazánkban.
A honvédségi gépek használata állítólag hatszor olyan drága volt, mint a többi úti kiadás együtt.
+2 hasonló
A tervek szerint mintegy 25 ezer érintett család kaphat segítséget.
A kérdőívet a tartalma és „a felfoghatatlanul nagy adminisztrációs teher” miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is kritizálta.
+1 hasonló
Kékfény
Anami
2026. 11. 06., p - 20:20
A szervezett bűnözés elleni szerbiai ügyészség vizsgálja, történhetett-e bűncselekmény az Aleksandar Vučić korábbi államfő által kegyelemben részesített 49 személy ügyében.
Több mint tíz éve a város egyik legstabilabb és legelegánsabb étterme a St. Andrea. A hely lelke, vezetője és tulajdonostársa Lizsicsár Miklós, a hazai vendéglátás ikonikus és meghatározó alakja, aki átlátja a szakma helyzetét, és erről őszintén, nyíltan beszél. Szakmai összefogásra és nyílt kommunikációra invitálja a vendéglátókat, hogy a szcéna jelenlegi és jövőbeli kihívásaira közösen találjanak megoldásokat.
Polyák Gábor elnök az NMHH struktúrájának jövő évi kialakításáról osztott meg részleteket.
+1 hasonló
Az Európai Beruházási Bank képviselőivel egyeztetett a főpolgármester és a közlekedési miniszter. Hatalmas forgalmi változásokkal járnak a meginduló projektek.
+1 hasonló
Míg a Fidesznél szinte semmi esélye nem volt annak, hogy a frakcióban ellensúly képződjön, több olyan képviselője is van a Tiszának, aki képesnek látszik meghaladni a mameluk-modellt – írta az elemző.
+1 hasonló
Újabb jelentős összegű hitelről tárgyal Magyarország az Európai Beruházási Bankkal, amelyből nagyszabású vasúti és városi fejlesztéseket valósíthatna meg a Tisza-kormány. Vitézy Dávid közlekedési miniszter Karácsony Gergely főpolgármester társaságában ismertette, milyen beruházások indulhatnak el, amelyek a következő években Budapest közlekedését is alapvetően átalakíthatják.
+1 hasonló
A villamos és a peron közé szorult egy férfi csütörtök este Budapesten, a tűzoltók csak speciális eszközökkel tudták kiszabadítani. Sándor másnap már újra a megállóban üldögélt. Azt mondta, nem emlékszik a balesetre, mert sokat ivott.
+1 hasonló
Az ukrán parlament képviselői is ízelítőt kaptak abból a mindennapi valóságból, amelyhez az ország számos lakója hónapok óta kénytelen alkalmazkodni: a Legfelső Tanács (Verhovna Rada) épületében november 6-án nem volt víz és fűtés, az áramellátás pedig akadozott. A helyzetről Danilo Hetmancev parlamenti képviselő, a pénzügyi, adó- és vámpolitikai bizottságának elnöke számolt be. „Az emberek kérdezik, […]
+1 hasonló
Szeptemberben éves alapon 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A bővülést a reálbérek dinamikus növekedése továbbra is elősegíti. Ebben a markáns bérnövekedés mellett szerepet játszik az alacsony infláció is. Egyebek mellett erről beszélt az InfoRádióban a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, Regős Gábor.
+3 hasonló
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól és az ezekre igényelhető uniós forrásokról egyeztetett Roxana Mînzatu szociális jogokért, készségekért, minőségi munkahelyekért és felkészültségért felelős uniós biztossal.
+1 hasonló
Megpróbálta elhagyni a helyszínt, de nem jutott messzire.
+1 hasonló
A 42 éves férfi vizsgálati fogsága került.
+1 hasonló
Így évi 300 ezer beteget láthatnak el Budapesten.
+1 hasonló