#Belföld
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves helyi férfit.
Az inflációs emelés mellett külön emelések jönnek a kisnyugdíjasoknál: akiknek a nyugdíja nem éri el a 108 ezer forintot, azok 120 ezer forintot kapnak.
A volt lengyel miniszterelnök szerint Donald Tusk és szövetségesei nyers erőszakkal hajtottak végre puccsot egy független alkotmányos szerv ellen
+6 hasonló
Bejelentést tett a terület- és vidékfejlesztési miniszter.
+6 hasonló
A rendszerváltás első költségvetése szilárd alapokra helyezi az állam pénzügyeit, az egyebek mellett béremeléseket, adóváltozásokat és az egészségügy kiemelt támogatását biztosító törvényjavaslat már a képviselők előtt - áll a kormányzati sajtóközleményben. Péntek éjszaka benyújtott a kormány a Parlamentnek a büdzsé törvénytervezett.
+6 hasonló
A volt jegybankelnököt november 5-én hallgatnák meg.
+6 hasonló
Kiderül, miről tárgyalt az Orbán-kormány az Alaptörvény elfogadásának évében.
+6 hasonló
A tűzoltóknak a Kazinczy utcában kellett kivonulni csütörtök este.
+6 hasonló
A politikus szerint feltörték a fiókját és nem ő posztolt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleménye szerint gazdaságilag nem fenntartható a Nemzeti Sportrádió, ezért médiaszolgáltatója, a Magyar Rádió és Televízió (MRTV) Nonprofit Zrt. kérte, hogy a médiatanács törölje a rádiót a közszolgálati médiaszolgáltatások jegyzékéből.
A magyar és a cseh miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tartott.
+6 hasonló
Szathmáry Zoltán leszavazása után Fejes Péterrel tesz próbát Baka András.
A győri „villanyszerelős gyilkosságként” elhíresült, 2021 óta tartó büntetőperben jogerős határozat született ma a Győri Ítélőtáblán. A két villanyszerelőnek 2015-ben és 2018-ban veszett nyoma.
Az Orbán Viktor által alapított labdarúgóklub.
+6 hasonló
A következő napok programjáról számolt be a miniszterelnök.
Nem szűnt meg a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával", az a kormányváltásig folytatódott - jelentette ki az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó.
Kiss Ferenc az Országgyűlés szakbizottságában beszélt visszaélésekről. A fideszes Balla György szerint a fantasy kategóriába sorolhatók az elmondottak.
+6 hasonló
Egyebek mellett tilos lesz második személyt szállítani a járműveken.
Az Európai Bizottság szerdán jóváhagyta Magyarország 5,4 milliárd eurós, mintegy 2000 milliárd forintos védelmi beruházási tervét az uniós SAFE-hitelprogram keretében. Brüsszel ezzel az utolsó, még elbírálás alatt álló nemzeti tervet is elfogadta, a pénz folyósításához azonban az Európai Unió Tanácsának jóváhagyása is szükséges. Az Orbán-kormány eredetileg 17,4 milliárd eurót igényelt, a Bizottság azonban hosszú ideig nem fogadta el a tervet, többek között a beszerzési költségekkel kapcsolatos…
+6 hasonló