#Belföld
Ezt Ruszin-Szendi Romulusz védelmi- és Pósfai Gábor belügyminiszter közösen jelentették be.
2027 második és harmadik negyedévében állhatnak forgalomba.
ATV
Rendszerfejlesztés miatt október 29-ről 30-ra virradó éjszaka több órán keresztül szünetel az Erste több fontos szolgáltatása. Novemberben további két tervezett leállás lesz.
Közel két hétig tartó stagnálás után ismét megugrott a gázolaj ára.
Veszélyben látják a rendszerváltás vívmányait.
A kormány 2027-ben eltörli a szolgálati nyugdíj bérplafonját és 2028-tól az azután fizetendő 15 százalék személyi jövedelemadót (szja) - jelentette be a honvédelmi és a belügyminiszter csütörtök reggel a Facebookon közzétett videójukban.
+2 hasonló
A kerület szerint késelés, drogozás és prostitúció is történt a területen.
Mostantól W Solum Holding néven folytatja működését.
Hosszú és részletes vallomást tett a hamis tanúzásra felhívás bűntettével gyanúsított férfi. Kiderítettük, hogy milyen magyarázatokkal állt elő az ártatlanságát hangoztató férfi.
Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával kapcsolatban a minisztérium képviselői egyértelmű állásfoglalást nem tettek.
A politikus szerint valaki le akarja járatni, neki nincs köze a képhez.
Az MBH Bank csökkenti az MBH Otthon Start hitel kamatát az utolsó két hétre - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
Az ukrán Nemzeti Bank a háború kezdete óta először számol hivatalosan azzal, hogy az ország gazdasága éves szinten visszaesik. Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) előrejelzése szerint 2026 végére az ukrán gazdaság 0,4 százalékkal zsugorodik – jelentette be Andrij Pisnij, a jegybank elnöke egy sajtótájékoztatón. A gazdasági kilátások romlását elsősorban az orosz támadások fokozódása okozza. Pisnij […]
Befejezte az egykori MÁV-telep épületeinek romosítását a XIII. kerületi önkormányzat. Rákosrendező ügyében most a törmelék mielőbbi elszállítását sürgeti a polgármester, hogy ne alakuljon ki illegális hulladéklerakó.
A baleset hajnali 2 óra 30 perc körül történt.
ATV
A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a büntetés helybenhagyását. A villanyszerelők holtteste sosem került elő, a vádlott továbbra is tagad.
A magyar-cseh kormányközi konzultáció nemcsak a két ország viszonylatában volt az első, hanem a Tisza-kormány életében is, ami Eörsi Mátyás szerint üzenet Orbán felé is, hiszen Babiš olyannnyira fontos szövetséges volt, hogy a Patrióták három alapítója között van. A külpolitikai szakértő az Esti gyorsban azt mondta, az látszik, hogy Magyar erőteljesen épít a V4 együttműködésre és kapott is valamit a találkozón, hiszen Babiš látványosan kiállt mellette a migrációs politika miatt kiszabott uniós…
Műszaki probléma miatt kényszerült visszafordulni a Hungary Airlines Airbus A330-200F típusú teherszállító repülőgépe szerda este. A magyar lajstromjelű gép a kínai Csengcsouba tartott, amikor Bukarest légterében a műszerek hajtómű-vibrációra figyelmeztették a személyzetet. A légitársaság a budapesti bázisra való azonnali visszatérés mellett döntött, a gép végül épségben földet ért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Több magyarországi megyében is láttak medvét.
ATV
Seszták vagyonnyilatkozatában szereplő összegek meg sem közelítik a 9 milliárd forintot.