#Belföld
Indonéziában lehet a lélegeztetőgép-beszerzések ügyének egyik körözött szereplője. A volt cégvezető egy helyi lap szerint jelenleg egy bali óriáskereket üzemeltet.
ATV
Egymilliónál is több magyar lakás szorul felújításra, 2030-ig 120 ezer otthon korszerűsítését garantálhatja a Wekerle+ program.
Zajlik a nyomozás.
A NER-oligarcha érdekeltségébe tartozó 4iG volt a Gondosóra-program szolgáltatója, négy év alatt nettó 67 milliárdos bevételük lett belőle.
+4 hasonló
ATV
Súlyos fulladásveszély miatt visszahív a hatóság egy műanyag Stitch játékfigurát, amely a Temu online piacterén is elérhető volt. A játék egyik füle könnyen leválhat, a kis alkatrészt pedig a gyermekek lenyelhetik. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy az érintett terméket azonnal vegyék el a gyerekektől.
Meghosszabbította a bíróság Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását szerdán.
+3 hasonló
Két közúti balesethez riasztották a rendőröket az utóbbi napokban Kovászna megyében. A balesetekben két személy sérült meg, mindketten kórházba kerültek.
+3 hasonló
A kormány döntése nyomán 150 ezer forintig illetékmentesek lesznek a banki átutalások – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.
+8 hasonló
Romániának szüksége van közigazgatási reformra, de azt alaposan át kell gondolni és elő kell készíteni – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
Majer Bálint, akire nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a napokban egy indonéz lapnak nyilatkozott strandokról és naplementékről. Egy olyan bűnűgyről van szó, amiben 15,6 milliárd forintos kárt okozhattak a magyar adófizetőnek az úgynevezett lélegeztetőgép-bizniszben résztvevő cégek.
Három tiszás parlamenti képviselő törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlés Elnöke számára Egyes törvényeknek december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő módosításáról.
Gázolás történt szerda este a Miskolc-Bánréve-Ózd vonalon. A baleset miatt jelentősen hosszabb menetidőre és átszállásra kell számítaniuk az utazóknak.
Ezért a volt miniszterelnök titkársága jelenleg is a Fidesz keretein belül működik.
Választási csalással és a szavazók megfélemlítésével vádolja az izraeli arab pártokat Benjámin Netanjahu miniszterelnök tömörülése, a Likud. A kormánypárt a tegnapi voksolás után a rendőrségtől és a Sin Bét belbiztonsági szolgálattól követel vizsgálatot, miután az arab formációk történelmi sikert értek el, megakadályozva ezzel, hogy bármelyik nagy politikai tömb többséget szerezzen a parlamentben - jelentette a Times of Israel.
+2 hasonló
A bizottság utolsóként fogadta el a magyarok SAFE-hiteltervét.
Kábítószer birtoklása miatt keresik.
+3 hasonló
A belügyminisztérium legmagasabb, vörös fokozatra emelte a terrorfenyegetettségi készültséget az országban.
+8 hasonló
A besztercei önkormányzat véletlenül nyilvánosságra hozta a családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott védett otthon címét, amelyet a törvény szerint titokban kell tartani.
+2 hasonló
ATV
Jövőre indul a projekt, 2030-ig tervezik a hálózat jelentős részének megújítását.
+3 hasonló
A változás csütörtöktől válik érvényessé.
+1 hasonló