#Gazdaság

0 komment

Olyan gyorsan megérkezett a Wekerle Plusz, hogy elmarad az év végére várt roham a lakáspiacon

A sokak által várt 2027-es indulás helyett már október 28-án elindult a Wekerle Plusz vásárlási és építési hitel, melyben a korábban bejelentett 41 helyett végül 45 évre emelkedett a felső korhatár, az Otthon Start pedig csak november 15-éig lesz igényelhető az október 31-éig aláírt adásvételi szerződésekre. A zenga.hu megvizsgálta, milyen hatással lehet a piacra a vártnál korábbi indulás, és milyen változásokat hozott eddig az új program híre az ingatlanérdeklődések számában.
0 komment

Egyetlen épület sem készült el, de százmilliókat költött el a Fudan utódalapítványa

Többéves működése alatt sem a kínai Fudan Egyetem budapesti campusa, sem a helyére ismét betervezett Diákváros nem valósult meg, miközben az ezekért felelős állami alapítvány százmilliókat fordított saját fenntartására. A Fudan Alapítványból Tudás-Tér Alapítvánnyá átnevezett szervezet 2025-ben már 452,8 millió forintos veszteséget termelt, nyolc alkalmazottjának fizetésére pedig 130 millió forintot költött. A Tisza-kormány augusztus végével megszüntette az alapítványt, a Diákváros…
0 komment

Figyelmeztet Zelenszkij: csábító csapdát készít elő Putyin Amerikának - Rossz vége lesz a "gazdasági házasságnak"

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságíróknak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy Oroszország egyfajta "gazdasági házassággal" próbálja elcsábítani az Egyesült Államokat, ám ez a kapcsolat hosszú távon egyáltalán nem lesz előnyös Washington számára - jelentette a RBK.
0 komment

Oszkó Péter: eljött az ideje, hogy „ne a Fidesznek politizáljon” a kormány

Oszkó Péter szerint a kormányváltás vesztesei lehetnek a tőzsdén a politikai hátszéllel működő cégek, amelyek részvényeinél a befektetőknek számolniuk kellett az árfolyamkockázattal. A volt pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a Mészáros Lőrinc érdekeltségeinél a vagyonvisszaszerzés miatt esetlegesen bekövetkező tulajdonosváltás önmagában még nem indokol árfolyamesést.
0 komment

Közel 1 millióan fizették a terhet, januártól megszünteti a Tisza-kormány

Jövőre szinte minden bizonnyal megszűnik a vállalkozások évi 5000 forintos kötelező kamarai hozzájárulása – derül ki a Tisza-kormány szerda késő este benyújtott törvényjavaslatából. A módosítás a hátralékok behajtásáról szóló rendelkezést is eltörölné, a kamarai regisztráció azonban továbbra is kötelező marad. A díj eltörlése mintegy több mint 900 ezer vállalkozást érint, a kamarai rendszer pedig évente nagyjából 4,5 milliárd forint bevételtől eshet el.

Bejelentkezés vagy regisztráció