#Gazdaság
Kedd este benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az alacsony nyugdíjak és egyes szociális ellátások 2027-es emeléséről szóló törvényjavaslatot. A dokumentum megerősíti, hogy januártól 120 ezer forintra emelkedne az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege, 60 ezer forint lenne az árvaellátási minimum, és jelentősen változnának az időskorúak járadékának szabályai is. A javaslatot összevetettük az október elején társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezettel: a kormány érdemi változtatás nélkül…
További törvénymódosítások és törvénytervezetek is felkerültek a Parlament honlapjára.
Három százalék alatti hiány, három százalék feletti növekedés - ezt célozza a Pénzügyminisztérium ma megjelenő középtávú gazdaságpolitikai és költségvetési programja. Barabás Gyula, a PM államtitkára a Portfolio-nak elmondta: a cél a termelékenység dinamizálása, amihez a kormány a költségvetési stabilitás mellett a versenyhelyzet helyreállításával, a NER lebontásával, a gazdasági erőforrások piaci alapú elosztásával járulhat hozzá. A tervezett hiánycsökkentési pálya bemutatása után az…
Kármán András pénzügyminiszter közzétette a kormány középtávú kitekintőjét, amiben arról ad számot a tárca, hogy milyen gazdasági környezetben képzeli el a következő 4 évét. A minisztérium szerint jövőre 3 százalékra fog gyorsulni az infláció az idei 1,7 százalék után, az államadósság pedig csak lassan kezd majd el mérséklődni.
Nyilvánossá tette a Miniszterelnökség a sportra fordított tao-támogatásokat. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc klubja a rendszer negyedik legnagyobb haszonélvezője. Több pénzt zsebeltek be tíz év alatt, mint két, érdemi nemzetközi teljesítményt felmutató sportág összesen.
+2 hasonló
A Temu oldalán lehetett rendelni a veszélyes játékból.
A magasabb törlesztőrészletek miatt kieső összeg hiányozni fog a magyar családok kasszájából.
Jelenleg az összeghatár 50 ezer forint.
Véget ért a hetek óta tartó változatlanság a benzinkutakon, szerdán a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi ára is változik, miután a nagykereskedelmi árakban is történt változtatás - írja a holtankoljak.
Vegyes elmozdulásokkal indul a nap az európai tőzsdéken a Fed esti kamatdöntésére várva, a magyar tőzsde kis eséssel kezdi a kereskedést.
Kármán András szerint a kormány célja, hogy a legjelentősebb gazdasági szereplők nagyobb részt vállaljanak a közterhekből.
Összehangolt magyarországi és ausztriai akcióban csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal arra a bűnszervezetre, amelynek tagjai a koronavírus-járvány idején állami lélegeztetőgép- és maszkbeszerzéseken jutottak többmilliárdos haszonhoz. A nyomozók szerint a céghálózat fiktív számlákkal több mint 660 millió forinttal károsította meg a költségvetést, a nyereség egy részét pedig külföldre menekítették. A hatóságok több mint egymilliárd forint értékű vagyont biztosítottak, egy gyanúsítottat…
+2 hasonló
Az indoklás szerint az eredeti szerződésben vállalt feladatok teljesítésére a továbbiakban „nem tartottak igényt”.
+2 hasonló
A jegybanki kamatdöntések határozhatják meg a következő napokban a devizapiacok irányát, miközben a dollár erősödése továbbra is nyomás alatt tartja a forintot. A befektetők szerdán elsősorban a Fed esti döntésére és a decemberi kamatpályával kapcsolatos jelzésekre figyelnek, de a csütörtöki EKB-ülés is érdemi mozgásokat hozhat. A magyar deviza szempontjából a nemzetközi folyamatok mellett a hazai gazdasági kilátások is fontosak lehetnek, különösen a pénteken érkező előzetes GDP-adat fényében.…
+2 hasonló
Kedd este megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusz lakáshitel részletes szabályairól szóló rendelet, ami október 28-tól már hatályos is. A BiztosDöntés.hu szakértői ez alapján összefoglalták az új kedvezményes kölcsön igénylésének és feltételeinek legfontosabb előírásait. A rendelet pontosan meghatározza azt is, meddig és ki kaphatja meg még a megszűnő Otthon Startot.
Rövid időn belül már a második 100 milliós bírságot kapta, a következő akár 5 milliárd is lehet.
+2 hasonló
A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó adócsomag és a kormány gazdasági tervei határozhatják meg leginkább a szerdai politikai agendát: a Tisza-kormány kedd késő este több adótörvény-javaslatot nyújtott be a múlt héten már nagyvonalakban ismertetett büdzséhez. Számos részletszabályt ismerhetünk meg, várhatóan a különadók és az új módosítások körül komolyabb politikai és szakértői vita várható. Kármán András pénzügyminiszter ígérete szerint a kabinet középtávú költségvetési tervét ma a szélesebb…
Tizenhat lényegesebb ponton változtak a vagyonadó szabályai a törvény kedd este közzétett új szövegében, az október elején társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezethez képest, és a módosítások egy része könnyít, más része viszont szigorít az adózók helyzetén. A külföldi ingatlantartó cégeknél már levonhatók az ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó tartozások, a legfeljebb 100 millió forint saját tőkéjű vállalkozásoknál pedig egyszerűbb értékelés is választható. A kisebbségi kedvezménynél…
Sólyom Zoltán veszi át a Szerencsejáték Zrt. irányítását. Kármán András pénzügyminiszter a kinevezés bejelentésekor az állami vállalat korábbi költéseit is bírálta, és azt ígérte, hogy véget vetnek az átláthatatlan működésnek. Az új vezető közel harminc éve alapított biztosítási tanácsadó céget, és korábban több pénzügyi, illetve biztosítótársaságnál is vezetői tapasztalatot szerzett.
Az Otthon Start helyébe egy több pilléren álló, komplex támogatási program lép, amit lakásvásárlásra és ingatlanfelújításra is fel lehet majd venni.
+2 hasonló