#Gazdaság
Adócsökkentés, béremelési hullám és több rendszer teljes átalakítása szerepel a 2027-es költségvetés tervezetében, melynek főbb elemeiről Magyar Péter kormányfő beszélt a Parlamentben. Úgy fogalmazott, a kivételezettekre szabott ország helyett igazságos, fejlődő és emberséges hazát épít a kormány.
Kormány
Az egészségügyi szakdolgozók béremelése mellett az ágazat egyéb kiadásaira is jelentősen többet fordít a 2027-es költségvetés, mint a korábbi években. A betegek is érezni fogják a közszolgáltatás javulását.
+2 hasonló
A legnagyobb vállalatok társasági adójának emelése mellett az innovációs járulék változtatása is jelentős többletbevételt hozhat a költségvetésnek a G7 cikke szerint. A tervek a legnagyobb, illetve a közepes és nagyvállalatokat érintenék, miközben az adótervezés korlátozása főként a multinacionális cégekre lehet hatással.
Szíjj László érdekeltségei is hatalmas állami megbízásokat kaptak az Orbán-kormányok idején. Egyik cége 300 millió forintot adott a fideszes kampányokat segítő Megafonnak – derítette ki a Direkt36 az OCCRP nemzetközi tényfeltáró hálózattal közösen.
+5 hasonló
Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Tiborcz István és a többi NER-es nagyvállalkozó elszámoltatását ígérte Magyar Péter, az eredmények azonban egyelőre vegyesek.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium úgy számol: az idénre tervezett költségvetés nagyjából feléből, mintegy 13 milliárd forintból biztosítani tudják a program működését, amelyet a jövőben még tovább is fejlesztenének, jelenleg azonban az átadás-átvételi munka köti le minden erejüket.
+4 hasonló
Kertész József kiszállt az egri fociból.
Az alapokat Matolcsy jóbarátja, Száraz István Quartz Alapkezelője vitte, aki viszont már nem tekinti magát a volt jegybankelnök köre strómanjának.
Ez áll a háttérban, itt vannak a részletek.
+2 hasonló
A játékok 89 százaléka megbukott a fogyasztóvédelem vizsgálatán.
+2 hasonló
A 95-ös benzin és a gázolaj átlagára egyaránt változatlan maradt.
+2 hasonló
Újra támogatja az állam a lakásmegtakarításokat.
Nagyszabású és átfogó támogatásokra készül a kormány, egy része már októberben elérhetővé válik.
A Nébih visszahívja az Iránból származó Kalifa pisztácia egyes tételeit.
A dokumentumokba személyesen, meghatározott feltételek mellett lehet betekinteni a FIFA zürichi központjában.
+1 hasonló
Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai…
Tegnaptól, azaz november 2-ától fizetőssé vált a parkolás Balatonbogláron, a Szabadság utca egy újabb szakaszán. A várakozásért mindennap óránként ötszáz forintot kell fizetni, a helyi állandó lakosok számára azonban előzetes regisztrációval továbbra is díjmentes a rendszer használata - számolt be a Sonline.
+1 hasonló
„Dolgozunk a kulturális terület átalakításán, a költségvetés egy munkaközi állapotot tükröz” – reagált a HVG-nek Tarr Zoltán kulturális miniszter azokra a kritikákra, amelyek szerint a költségvetés vonatkozó része a kulturális rendszerváltás tényét kérdőjelezi meg.
+1 hasonló
A bíróság több esetben úgy találta, hogy szabálytalanságok történtek az ajánlatok elbírálása során.
+1 hasonló
Az OTP a 444 megkeresésére megerősítette a hírt, hangsúlyozva, csupán pénzügyi befektetőként jelentek meg Paraguay legjelentősebb pénzintézetében.
+1 hasonló