#Gazdaság

0 komment

Milliárdos támogatások miatt csapott össze a pénzügyminiszter és Orbán Viktor titkársága

Éles vita bontakozott ki a Szerencsejáték Zrt. korábbi pénzosztási gyakorlata miatt Kármán András pénzügyminiszter és Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága között. Kármán szerint az állami vállalat az elmúlt években a Fideszhez kötődő üzleti körök kifizetőhelyeként működött, Orbánék viszont visszautasították a vádakat, és szabályszerűnek nevezték a cég gazdálkodását. A vita azután robbant ki, hogy a pénzügyminiszter bejelentette Sólyom Zoltán kinevezését a társaság élére, egyúttal…
+4 hasonló
0 komment

Matolcsyék bizalmasai megpróbálták visszamenőleg visszacsinálni azt a szerződést, ami miatt Matolcsyt letartóztatták, a fiát körözik

Március 4-én lépett hivatalba az új jegybankelnök, egy március 5-i megállapodás visszaható hatállyal semmissé tette volna a közvagyont magánvagyonná alakító kölcsönszerződést. A cégbírósági dokumentumok között azonban nem találtuk nyomát, és ketten még napokig úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna.
0 komment

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt, az ellenőrző bizottság mindent rendben talált

A Budapest Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanvásárlása miatt – tudta meg a HVG. Nagy Elek kamarai elnök a HVG-nek azt mondta, a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt.
+3 hasonló
0 komment

A volt kormányfő állítja, látta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit – az iratok azóta eltűntek

A rendszerváltás előtti utolsó kormányfő azt állítja, hogy 1990-ben a kezében tartott három jelentést, amelyeket Orbán Viktor sorkatonaként írhatott. Az erről szóló feljegyzését szeptemberben átadta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL). Az Orbán Viktor és Moszkva kapcsolatáról könyvet író oknyomozó újságíró, Panyi Szabolcs beszélt erről Friderikusz Sándor podcat műsorában. Németh Miklós feljegyzése szerint 1990 márciusában […]
+3 hasonló
0 komment

Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig…
+3 hasonló
0 komment

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem…
+3 hasonló
0 komment

Egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken megy: 3 százalékos mínuszban a Nasdaq

Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. A tech szektort ért eladási hullám nyomán estek az ázsiai tőzsdék, Európában is rossz volt a hangulat, és amerikai piacok is nyomás alatt vannak. A kriptopiacon is újabb izgalmak vannak, soha nem látott hackertámadás érte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét, melynek hatására jelentős mínuszba került a fontosabb kriptoeszközök árfolyama.
0 komment

Nyomozás indult a Déli Körvasút ügyében

Ez az a projekt, amit Mészáros V-Hídja nyert több mint 300 milliárd forintos értékben és amit október közepén a kormány leállított a visszaélések gyanúja miatt.

Bejelentkezés vagy regisztráció