#Gazdaság
Az elemzők „a történelem legnagyobb hackelésének” nevezték az incidenst.
A dróntámadások felfüggesztése akár november végéig is eltarthat.
A KT külön üdvözölte, hogy ősszel nyújtják be a költségvetést, mert az eddigi nyár eleji benyújtás jelentős bizonytalanságot jelentett.
A bíróság szerint nem lehet megsemmisíteni a civilek által kifogásolt működési engedélyt, mert már egy másik engedély van érvényben, mint a per 2023-as kezdetekor volt. A mostani szabályozás ráadásul minden lényeges kérdésben eltér a kifogásolttól.
Az MNB szerint „a Quartz Alapkezelő vezérigazgatója jelenleg akadályoztatva van” feladatainak ellátásában.
+4 hasonló
KÖzéppontban a magyar–cseh gazdasági kapcsolatok és együttműködés.
+4 hasonló
Csütörtökön Magyar Péter és a kormány 8 minisztere Prágában tartott közös ülést cseh partnereivel, melynek keretében a cseh állam- és kormányfővel is találkozik. Közben itthon sem áll le az élet, a Tisza-kormány miniszterei ugyanis több kisebb fejlesztési programot, illetve intézkedést is bejelentettek, valamint egy nőt és egy férfit letartóztattak a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében.
+5 hasonló
Tiborcz Istvánnak a NAV adatbázisa szerint nincs köze egyetlen magántőkealaphoz sem. A Tiborcz érdekeltségébe tartozó BDPST Group szerint viszont egyhez bizonyosan van, a befektetői körben ugyanis nem történt változás.
Májer Bálint állítja, hogy „minden körülmények között” haza fog térni, és részt vesz az ellene indított eljárásban, csak még vannak elintéznivalói.
+4 hasonló
Az egyikük a cégháklózat könyvelését végezte, a másik volt a kapcsolattartó a külügyminisztériummal, őt azzal gyanúsítják, hogy az egyik külföldi cég számlájáról ő vette fel a pénzt.
+4 hasonló
Újabb fontos bejelentések mozgatják a forint árfolyamát, mivel ma nyilvánosságra hozták az amerikai harmadik negyedéves GDP-adat gyorsbecslését, délután pedig az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az irányadó betéti kamatot, de enyhített kommunikációján. Az EKB kamatdöntése előtt pár órával a jegybankelnök távozása is hivatalossá vált: Christine Lagarde, a testület elnöke 2027. február 7-én távozik pozíciójából. Az EKB kommunikációjának enyhülésére reagáltak is a befektetők, az…
A technológiai óriások gyorsjelentései borzolják a kedélyeket a tőzsdéken. Az Alphabet részvényei nagyot estek, a Microsoft papírjai viszont emelkedtek a zárás utáni kereskedésben, miközben az amerikai határidős indexek mínuszba fordultak. Ázsiában is romlott a hangulat, a Samsung rekordprofitja sem volt elég a befektetőknek. A Fed tegnap nem változtatott a kamatokon, ma az EKB döntése kerül a figyelem középpontjába, este pedig az Amazon és az Intel számai adhatnak újabb irányt a piacoknak.…
Rendszerszintű hátrányos megkülönböztetésben részesülnek a külföldi bolthálózatok Magyarországon, az EU-nak közbe kell avatkoznia – jelezte a Spar osztrák anyavállalata.
A szolgálati járandóságot a rendvédelmi és honvédelmi dolgozók kapják a szolgálati nyugdíj 2012-es eltörlése óta.
+4 hasonló
Csütörtökön Magyar Péter és a kormány 8 minisztere Prágában tart közös ülést cseh partnereivel, melynek keretében a cseh állam- és kormányfővel is találkozik. Közben itthon sem áll le az élet, a Tisza-kormány miniszterei ugyanis több kisebb fejlesztési programot, illetve intézkedést is bejelentettek.
Ezt Ruszin-Szendi Romulusz védelmi- és Pósfai Gábor belügyminiszter közösen jelentették be.
A Magyarországon két gyárat működtető német autóipari és ipari beszállító Schaeffler 3460 munkahelyet szüntet meg Európában, köztük mintegy 2660-at Németországban, és öt telephelyet zár be, amelyek közül négyet Németországban – közölte a vállalat.
+3 hasonló
Közvilágítás-javítás miatt időszakos lezárásokra kell számítani az M51-es autóút és az M5-ös autópálya csomópontjában november 6-án éjszaka. A forgalomkorlátozás péntek este 22 órától szombat hajnali 4 óráig tart - írja a Magyar Közút.
+3 hasonló
Az Átlátszó az elmúlt másfél évtizedben több cikkben foglalkozott a kommunista diktatúra besúgóival és az ügynökakták sorsával.
+3 hasonló
Súlyos környezetvédelmi kockázat miatt hívtak vissza egy vezeték nélküli elektromos borotvát.
+3 hasonló