#Gazdaság
Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződését egy texasi adatközpont számítási kapacitásának bérlésére, így a 35 milliárd dolláros értékeltséggel tőzsdére készülő vállalatnak új ügyfeleket kell találnia a kieső jövőbeli bevételek pótlására -…
Kevéssé változott a forint árfolyama.
A Magyarországon forgalomba helyezett új autók jelentős része rövid időn belül külföldre kerül. Ezért a hivatalos adatok nagyobbnak mutatják a hazai újautópiacot a valóságosnál. A számok mögé nézve azonban kiderült, hogy hiába támaszkodik az ország az autóiparra, itthon csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak új autót.
Két nap alatt átment a törvény, amivel a Tisza komoly pozíciókat és részesedéseket is szerezhet a NER-ben óriásira hízlalt két tőzsdei cégben. Nem biztos, hogy gyors folyamat lesz.
Az Anthropic modelljei nélkül ma már nehéz élvonalbeli AI-terméket építeni, a technológiai cégek mégis egyre nagyobb gyanakvással figyelik a Claude fejlesztőjét. Nemcsak a borsos árak és a merev tárgyalási feltételek miatt aggódnak: attól is tartanak, hogy legfontosabb partnerük egyik napról a másikra a legveszélyesebb riválisukká válik. Egy jogi AI-startup mellett már a Figma is megtapasztalta, […]
Vármegyei összevetésben Pest áll az élen (9,4 millió forint), a sor végén pedig Nógrád és Békés (4,5 millió forint környéke) található. Mi történt? A tőkejövedelemmel rendelkezők száma 2025-ben 366 ezerre nőtt, a lakosságnak mindössze 3,9 százaléka rendelkezik egyáltalán adózó tőkejövedelemmel – írja friss elemzésében a GKI Gazdaságkutató Intézet. A kutatáshoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal […]
A közgazdászprofesszor szerint kérdés, hogy a lakosság és a vállalkozói réteg hosszabb távon hogyan fog reagálni az adóváltozásokra.
Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI &…
Sok család számára megfizethetetlen az egészséges táplálkozás.
A francia államadósság mértéke folyamatosan emelkedik, az adósság GDP-hez viszonyított aránya mára eléri a 120 százalékot.
Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen…
A demográfiai kihívások, a mesterséges intelligencia térnyerése, az uniós bértranszparencia és a generációs különbségek alapjaiban alakítják át a hazai munkaerőpiacot. Bán Zoltán, a Mol Magyarország HR-vezetője szerint a külföldi munkaerő bevonása csak részmegoldást jelent, a jövő ugyanis a folyamatos átképzésben, a technológia okos integrálásában és a személyre szabott, rugalmas munkakörülmények megteremtésében rejlik - szerepel a Pénzcentrum a vezetővel készített interjúban. Bán Zoltán is az…
Valóságos földrengést okozott a tőzsdéken az amerikai félidős választások eredménye.
Legalábbis ami a tőkejövedelmek alakulását illeti.
Ügynökakták, Feledy-ügy és készülődő sztrájkfelmérés.
Ezúttal a világszerte ismert adatmentő cég, a Kürt Zrt. kapta vissza a két évvel ezelőtt elvesztett függetlenségét.
Az ING vezető elemzője elmagyarázta, miért tekintenek így ránk.
Az S&P 500 1,58 százalékkal emelkedett, ami 1982 óta a második legnagyobb félidős választások utáni egynapi ugrása volt.
Míg az amerikaiak bevasalják a magyarok osztalékai után a magas adókat, Magyarország adózatlanul enged ki évi tízmilliárdos nagyságrendű jövedelmet az amerikai cégeknek. És ez még nem minden.
Elmaradhatott egy fontos bejelentés Magyar Péter és Andrej Babis csehországi találkozója után, a háttérben egy több milliárd forintos magyar-cseh hadiipari együttműködés is húzódhat. A még Orbán Viktor vezetése alatt elindított Rába–-atra katonai teherautógyártási projekt az elmúlt hónapokban jelentős előrelépéseket tett, így felmerül a kérdés, vajon erről is tárgyalhattak-e a felek.