#Gazdaság
Akciós ruhák árait ellenőrizte a fogyasztóvédelem.A megvizsgált 205 akciós ruházati termékből 11-nél talált szabálytalan árfeltüntetést a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Az ellenőrzés ismert márkák véletlenszerűen kiválasztott termékeire terjedt ki – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
Megjelent a Gazdasági bejárat új adása, a hét gazdasági híreivel. Megtörtént, amire mindenki várt, benyújtották a Tisza-kormány első költségvetési javaslatát. Ahogy már a tervezetből is kiderült, kivezetik az árréstopot és a Wekerle Plusz felváltja az Otthon Startot. De jó vagy rossz ez nekünk? Miért nevezhető kompromisszumosnak a 2027-es költségvetés, és melyik az a részlete, amire még a szakértők is összehúzzák a szemöldöküket? Pitner Gábor műsorvezető ezekről a kérdésekről beszélget…
Orbán Anita külügyminiszter washingtoni látogatása során energiabiztonsági és bűnüldözési megállapodást írt alá Marco Rubio amerikai tárcavezetővel. A sikeres diplomáciai út – amelynek keretében további magas rangú tisztviselőkkel is egyeztetett – azt jelzi, hogy az Egyesült Államok fontos partnerként tekint a fél éve hivatalba lépett Tisza-kormányra - ez derült ki a miniszter Heti Naplónak adott interjújából.
Szpottolták a Mészáros-klánt Ferihegyen.
Hawaii után Dubajban járt Mészáros Lőrinc magángépe, ezúttal az is kiderült, hogy kik voltak az utasok.
+2 hasonló
Hétfőtől újra dolgoznak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kollégái az M0-s autóúton és az M7-es autópályán, ahol sávlezárásokra kell készülni – figyelmeztet Facebook-oldalán a közútkezelő.
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Egy adatalapú klímaforgatókönyv szerint vízpótlás nélkül a század végére három különálló nyílt vízfelületre eshet szét a Balaton. A tó már idén nyáron is 34 centimétert apadt, a jelenlegi kiterjedés megőrzéséhez pedig idővel tartós vízpótlásra lehet szükség.
Több ezer, az új Wekerle Plusz feltételeinek megfelelő 30-45 négyzetméteres garzonlakás közül választhatnak azok, akik az első lakásuk megvásárlását tervezik. A fővárosban és a megyeszékhelyeken a garzonok 55 százaléka megfelel a kritériumoknak és újépítésű is van köztük. Budapesten ötvenmillió forint tekinthető a belépőnek.
Az utóbbi évek magas lakásár-emelkedéséhez az Otthon Start program is hozzájárult – mondta a pénzügyminiszter.
Mutatjuk a számokat.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest. A Iași-i vállalat 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon…
Az előző ciklus négy éve alatt 56 százalékkal nőttek a bérek.
Átrendeződés indult el az államháztartási elgondolásokban. Például gazdaságfejlesztésre kevesebbet szán a kormány.
"Nem hinném" - reagált Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Telex Facebook-oldalán arra a cikkre, amelyben a lap arról számolt be, hogy a 2027-es költségvetési tervezetben továbbra is szerepel a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásokra fordítható, fejenként 73 millió forintos kerete.
+7 hasonló
Tetemes eséssel zárták a hetet a tőzsdék az Egyesült Államokban, különösen a technológiai vállalatok húzták lefelé az árfolyamokat. Sokféle magyarázat van, kezdve a jövő heti félidős választásokat övező bizonytalanságoktól egészen addig, hogy most jött el a pillanat, amikorra kipukkadt a mesterséges intelligencia tőzsdei buborékja.
Nagykanizsa polgármesterének számítása szerint a város 11 milliárd forintot meghaladó költségvetésében várhatóan közel 5 százalék, vagyis 500 millió forint körüli bevételnövekedést jelentenek a kormányzat által bejelentett könnyítések.
A 2027-es költségvetési tervezetben továbbra is szerepel a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásokra fordítható, fejenként 73 millió forintos kerete.
+2 hasonló