#Gazdaság
Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a…
Több mint száz európai nagyvállalat közös levélben figyelmeztetett arra, hogy az uniós szén-dioxid-kvótapiac tervezett átalakítása drasztikusan megemelheti az energiaigényes iparágak költségeit. A cégek szerint a szigorítások még azelőtt sújtanák őket, hogy ténylegesen képesek lennének végrehajtani a zöld átállást, ez pedig veszélybe sodorja az európai beruházásokat és a termelést.
Az OpenAI bevételeinek döntő részét már a vállalati ügyfelek adják, a cég pedig jövőre, vagyis 2027-ben készen állhat a tőzsdei bevezetésre – jelentette ki Greg Brockman, a társaság elnöke. A mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalat jelenleg gőzerővel von be friss tőkét, miközben az üzleti szektorban egyre élesebb versenyt vív legnagyobb riválisával, az Anthropickal.
+1 hasonló
Soha nem halmozódott fel annyi nyugdíjcélú pénzügyi vagyon a fejlett világban, mint napjainkban: az OECD-országokban 2025 végére 78 billió dollárra, az összesített GDP-jük 106 százalékára emelkedett az erre a célra elkülönített megtakarítások összértéke. A látványos gyarapodás persze nagyfokú egyenlőtlenségeket takar: míg egyes fejlett gazdaságokban a GDP többszörösére rúg a nyugdíjvagyon, Magyarországon továbbra is igen szerény a tőkefedezeti pillérek súlya. Ráadásul a rekordméretű…
+1 hasonló
Csőszi Attila felidézte, hogy Kósa Lajos és Bánki Erik szerint semmilyen vizsgálat nem indult a kormánypártok részéről az ÁSZ-jelentés előtt, noha az ellenzék 2016-tól folyamatosan bírálta az MNB-alapítványokat.
+1 hasonló
További kamatemelésekre lesz szükség az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről az infláció letörése érdekében – jelentette ki Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke egy csütörtöki interjúban. A jegybankár szerint az irány egyértelmű, a szigorítás pontos mértéke és üteme azonban még nyitott kérdés, bár a maga részéről a fokozatos lépéseket tartja indokoltnak.
Varga Mihály a tiszás képviselők kérdésére elmondta, évtizedek óta működnek alapítványok a jegybank alatt.
+1 hasonló
December 24. is munkaszüneti nap lesz, így már évi 12-vel számolhatunk. Más uniós országokban viszont a költségvetésre vagy a gazdasági helyzetre hivatkozva csökkentik a piros betűs ünnepek számát.
+1 hasonló
A DNSC tájékoztatása szerint az üzenetekben arra hivatkoznak, hogy a Netflix-előfizetés díjának levonása sikertelen volt, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját, ha nem rendezi a tartozást. Az üzenetben szereplő hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol a bankkártyaadatok megadását kérik. Az így megszerzett adatok a csalókhoz kerülnek – írja az Agerpres.
A kiberbiztonsági szakértők azt tanácsolják, hogy
a felhasználók ne nyissák meg a kéretlen üzenetekben szereplő…
+1 hasonló
Csőszi Attila, a vizsgálóbizottság tiszás elnöke az első napirendi pont részeként Matolcsy György meghallgatásával kapcsolatban adott tájékoztatást.
Nem kizárt, hogy a streaming felületükön adnák a futamokat.
+1 hasonló
Erős harmadik negyedévről számolt be a Magyar Telekom: a társaság bevételei másfél éve nem látott ütemben emelkedtek, miközben a nyereségességet jelző EBITDA is jelentősen nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A befektetők bizalmát jelzi, hogy a vállalat részvényeinek árfolyama az idén több mint 60 százalékkal erősödött. Mi áll a kedvező eredmények hátterében, és milyen kilátásokkal várhatja a cég az év végi, hagyományosan erős ünnepi időszakot? Mindezekről kérdezte Korányi G. Tamás tőzsdei…
+1 hasonló
Elkészült az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv, amely mintegy hatszáz oldalon határozza meg a magyarországi vízgazdálkodás jövőbeli feladatait - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.
+1 hasonló
Polyák Gábor bejelentette, hogy az NMHH még csütörtökön eljuttatja az Országgyűlésnek a reklámadóval kapcsolatos hivatalos álláspontját.
+1 hasonló
Újabb fontos lépést tehet a Mol a szerb NIS olajvállalat felvásárlása felé: az amerikai szankciós hatóság ezúttal nem csak a tárgyalások folytatását engedélyezte, hanem bizonyos, az ügylet előkészítéséhez kapcsolódó tranzakciók végrehajtására is zöld utat adott. A felvásárlás tényleges lezárásához viszont továbbra is külön amerikai jóváhagyásra lesz szükség.
+1 hasonló
Egyre több csapat szorulhat hasonló tulajdonosi hozzájárulásra, kérdés, kik lesznek hajlandóak valóban kifizetni. Mi történt? Két különböző, NB I-es labdarúgó-csapatot fenntartó cégnél is jelentős tőkeemelést hajtottak végre a tulajdonosok az elmúlt hetekben, vette észre a G7. Az érintett csapatok nem egyértelműen NER-es tulajdonban vannak: az Újpestről és a Debrecenről van szó, előbbinél a Mol leánycége […]
+1 hasonló
A szakszervezet Facebook-oldalán közzétett beszámoló szerint a Sanitas képviselői a megbeszélésen hangsúlyozták, hogy 2027-nek konkrét megoldásokat kell hoznia, nem pedig az elmúlt évek problémáinak további halogatását – írja az Agerpres.
A szakszervezet elsődleges követelése egy új bértörvény megalkotása a szociális partnerekkel közösen, amely tükrözi az egészségügyi alkalmazottak munkájának értékét, összetettségét és felelősségét, és igazságos bánásmódot biztosít minden szakmai…
+1 hasonló
Soha nem volt még ilyen alacsony a Fertő tó vízszintje az 1965-ben kezdődött folyamatos mérések óta, csütörtökön ugyanis mindössze 114,891 métert mértek az Adriai-tenger szintje felett. Ez egy centiméterrel marad el a 2022-es korábbi rekordtól. A vízállás mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a hosszú távú átlagnál pedig fél méterrel alacsonyabb.
+1 hasonló
Meredek esik ma a világ második legnagyobb konténerszállító vállalatának részvényárfolyama a ma közzétett gyorsjelentés után. A dán Maersk harmadik negyedéves üzemi eredménye több mint két és félszeresére nőtt, és a cég három hónapon belül másodszor emelte meg éves profitelőrejelzését, a számok mégis elmaradtak az elemzői várakozásoktól. A részvények árfolyama ma közel 12 százalékot zuhant.
Az Fővárosi Törvényszék egyetértett azzal, hogy a volt jegybankelnök és társai elérhetetlenné válásának veszélyét megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük.
+1 hasonló