#Gazdaság
2025-ben 3048 milliárd forint adózott tőkejövedelmet, vagyis a befektetésekből származó adóköteles hasznot vallott be a hazai lakosság, ami hétszázalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyijövedelemadó-adatait feldolgozó GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzéséből kiderül, hogy az érintettek köre 366 ezer főre bővült, átlagos hozamuk pedig meghaladta a 8,3 millió forintot.
Miközben a zwickaui autógyár jövője bizonytalan, a Volkswagen új üzleti lehetőséget talált abban, hogy az autókat nem összeszereli, hanem szétszedi.
11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában az év első kilenc hónapjában – közölt csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ukrajnából érkezett Budapestre két nő, hogy személyesen vegyék át a nőtől a megtakarítását, azután, hogy már átutaltattak vele hétmillió forintot.
A tárca szerint a költségvetéshez olyan adattal számoltak, mint ami meglepetésként érte az elemzőket.
Idén több mint 800 millió dollárral csökkentette a külső tanácsadókra és alvállalkozókra fordított kiadásait a UBS. A svájci nagybank azért tudta visszafogni a költségeit, mert már a végéhez közeledik a Credit Suisse integrációja, miközben a pénzintézet több ezer munkahelyet is megszüntetett a hatékonyság növelése érdekében, ebből csak idén 5500-at - írta meg a Financial Times.
Az Európai Unió statisztikai hivatala által megjelentetett „Európa demográfiája – 2026-os kiadás” című interaktív kiadvány egy helyen gyújti össze az EU népességére vonatkozó legfontosabb adatokat. Az Eurostat számaiból szemezgettünk és meglehetősen drámai folyamatokra bukkantunk.
Egy EU-lista, aminek az élén vagyunk: egyetlen más országban sem szeretnék ilyen sokan, hogy közös uniós pénzből valósuljon meg az energetikai átállás.
Az autóipar egyik legvitatottabb intézkedése, úgy tűnik, szépen lassan új formát ölt.
A MOSZ szerint jogsértés gyanújának árnyéka vetül az agrárpályázati elutasításokra.
Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződését egy texasi adatközpont számítási kapacitásának bérlésére, így a 35 milliárd dolláros értékeltséggel tőzsdére készülő vállalatnak új ügyfeleket kell találnia a kieső jövőbeli bevételek pótlására -…
Kevéssé változott a forint árfolyama.
A Magyarországon forgalomba helyezett új autók jelentős része rövid időn belül külföldre kerül. Ezért a hivatalos adatok nagyobbnak mutatják a hazai újautópiacot a valóságosnál. A számok mögé nézve azonban kiderült, hogy hiába támaszkodik az ország az autóiparra, itthon csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak új autót.
Két nap alatt átment a törvény, amivel a Tisza komoly pozíciókat és részesedéseket is szerezhet a NER-ben óriásira hízlalt két tőzsdei cégben. Nem biztos, hogy gyors folyamat lesz.
Az Anthropic modelljei nélkül ma már nehéz élvonalbeli AI-terméket építeni, a technológiai cégek mégis egyre nagyobb gyanakvással figyelik a Claude fejlesztőjét. Nemcsak a borsos árak és a merev tárgyalási feltételek miatt aggódnak: attól is tartanak, hogy legfontosabb partnerük egyik napról a másikra a legveszélyesebb riválisukká válik. Egy jogi AI-startup mellett már a Figma is megtapasztalta, […]
Vármegyei összevetésben Pest áll az élen (9,4 millió forint), a sor végén pedig Nógrád és Békés (4,5 millió forint környéke) található. Mi történt? A tőkejövedelemmel rendelkezők száma 2025-ben 366 ezerre nőtt, a lakosságnak mindössze 3,9 százaléka rendelkezik egyáltalán adózó tőkejövedelemmel – írja friss elemzésében a GKI Gazdaságkutató Intézet. A kutatáshoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal […]
A közgazdászprofesszor szerint kérdés, hogy a lakosság és a vállalkozói réteg hosszabb távon hogyan fog reagálni az adóváltozásokra.
Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI &…
A francia államadósság mértéke folyamatosan emelkedik, az adósság GDP-hez viszonyított aránya mára eléri a 120 százalékot.
Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen…