#Gazdaság
Tavaly novemberben lízingelték, decemberben kapott magyar rendszámot a luxusautó, amit végül alig használtak. Egy ilyen modell tavaly újonnan, felszereltségtől függően 110–120 millió forintba kerülhetett.
+6 hasonló
A belügyminiszternek a pénzügyminiszter bevonásával kell felülvizsgálnia a 2022. január 1. és 2025. december 31. között megvalósított nagyobb sportrendezvényeket.
+6 hasonló
A kerület többi részén szigorítanák a rövid távú lakáskiadás szabályait.
+6 hasonló
Az illeték jelenlegi százalékos mértékén nem változtatnak, viszont nem szeretnének kevesebb pénzt sem beszedni ebből, így ennek tranzakciónkénti maximális összegét a tervek szerint növelni fogják.
+6 hasonló
Leó pápa orvosai szerint az egyházfőnek a múlt heti tüdőrákműtétet követően nincs szüksége további kezelésre. A Vatikán szerdai közleménye szerint a szövettani vizsgálat tüdő-adenokarcinómát igazolt, a daganat azonban lokalizált maradt, és nem terjedt át más szervekre. A pápa vezető sebésze, Stefano Margaritora és személyi orvosa, Luigi Carbone közös nyilatkozatban erősítette meg, hogy az onkológiai értékelés alapján nincs szükség további terápiára.
+6 hasonló
Sinisa Mali megerősítette, hogy az ügylet nyomán növekedne Szerbia részesedése a vállalatban. Elmondása szerint írásos megállapodás született arról, hogy a szerb állam tulajdonrésze mintegy 30-ról 35 százalékra emelkedjen.
+6 hasonló
A gyorsforgalmi útszakaszt idén még díjmentesen lehet használni.
+6 hasonló
Akár 200 ezer embert is érzékenyen érinthet.
A pénzügyminiszter kijelentette, hogy a magyarok pénzével nem hazardíroznak.
+6 hasonló
Az állami tulajdonú HungaroControl a magyar és a koszovói légtér irányításáért felel.
+5 hasonló
A Gasztvitál-cégcsoport által üzemeltetett konyha egyes részeiben nem lehet dolgozni, amíg nem igazolják a hibák és hiányosságok javítását, pótlását.
+5 hasonló
A vállalat tájékoztatása szerint a reaktor újraindításához szükséges minimális feltételek teljesültek, ezért szerdán megkezdték az ezt célzó műveleteket. Hangsúlyozták, hogy egy atomreaktor újraindítása összetett folyamat, amelyet szigorú eljárásrend és a nukleáris biztonsági előírások betartásával végeznek – írja az Agerpres.
A Nuclearelectrica vezérigazgatója, Mihai Gioară szerint a reaktor visszakapcsolása fontos az ország energiabiztonsága és a villamosenergia-rendszer stabilitása…
+5 hasonló
A megfigyeléseket három nappal a parlamenti választás előtt szüntették meg, miután „nem találtak kémkedésre utaló bizonyítékot”. Mi történt? Újságírókat, ügyészeket, egyetemistákat és ellenzéki politikusokat is megfigyelt a szerbiai Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) az előző kormányzat idején, vette észre a HVG a szerb Radar oknyomozó hetilap cikkét. A lap által bemutatott dokumentumok szerint a BIA […]
+5 hasonló
Durván gyengül a dollár szerda hajnalban, miután az amerikai félidős választások első eredményei a demokraták jelentős előretörését jelezték. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent.
+5 hasonló
Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától.…
+5 hasonló
Visszavonta az Egészségügyi Minisztérium a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) pedig az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának vezetői megbízatását hétfőn.
Egyelőre nem tudni, mivel gyanúsítják Davor Macurát.
+5 hasonló
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek. A magyar tőzsde felülteljesít, miközben a Telekom péntek után ismét új történelmi csúcsot ért el.
A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM…
A probléma elhárításán már dolgoznak.
A britek jelentős többsége szeretné, ha hazája ismét csatlakozna az Európai Unióhoz. A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint folyamatosan növekszik az újbóli brit EU-csatlakozás híveinek aránya.