#Gazdaság

0 komment

A rezsicsökkentés jövőjéről és a lemondásáról szóló pletykákról is beszélt Kapitány István

Nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét a jövő évi költségvetés készítésekor, és jelenleg sem ennek átalakítása áll a Gazdasági és Energetikai Minisztérium szakmai munkájának középpontjában – mondta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kossuth rádió reggeli műsorában. A tárcavezető ugyanakkor arról is beszélt, hogy olyan energetikai feltételeket akarnak teremteni, amelyek mellett a jövőben több lehetőség áll majd a kormány rendelkezésére.
0 komment

Százezrek mozdultak meg, újabb tüntetési hullám söpör végig Franciaországban

Több mint 250 ezer ember vonult utcára Franciaország-szerte, hogy a megélhetési költségek növekedése ellen tiltakozzon, miközben a parlamentben holtpontra jutottak a jövő évi költségvetésről szóló tárgyalások. A már több mint egy hónapja tartó demonstrációsorozat a közlekedésben is fennakadásokat okozott, a politikai és gazdasági bizonytalanság pedig a pénzpiacokon is érezteti a hatását - jelentette a Bloomberg.
+5 hasonló
0 komment

Ismerős? Újságírókat és ügyészeket is megfigyelhetett a szerb titkosszolgálat, egy diák telefonján Pegasust találtak

A megfigyeléseket három nappal a parlamenti választás előtt szüntették meg, miután „nem találtak kémkedésre utaló bizonyítékot”. Mi történt? Újságírókat, ügyészeket, egyetemistákat és ellenzéki politikusokat is megfigyelt a szerbiai Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) az előző kormányzat idején, vette észre a HVG a szerb Radar oknyomozó hetilap cikkét. A lap által bemutatott dokumentumok szerint a BIA […]
+5 hasonló
0 komment

Kaposvári polgármester: "Nem voltam ügynök, soha nem ártottam senkinek"

Szita Károly kaposvári polgármester szerint nincs semmi új abban, hogy ügynöki múlttal vádolják. A 32 éve hivatalban lévő városvezető hangsúlyozza, hogy soha nem volt ügynök, és senkinek sem ártott. Állítása szerint 2005-ös feljelentése nyomán az ügyészség megállapította, hogy manipulálták az iratokat, a tettest azonban nem sikerült azonosítani. Ungváry Krisztián történész, aki elsőként írt Szita múltjáról, ezzel szemben azt mondja, hogy a most nyilvánossá vált, gazdag adatokkal kitöltött…
+5 hasonló
0 komment

Masszív rali van a tőzsdéken a választás után, 1000 pontot ugrott a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont egyre feljebb kerültek a vezető indexek.…
0 komment

Szétverik a dollárt Trump és a republikánusok fesülésére – a forint is erősödik

Durván gyengül a dollár szerda hajnalban, miután az amerikai félidős választások első eredményei a demokraták jelentős előretörését jelezték. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent.
+5 hasonló
0 komment

Megszavazták: Orbán Viktor és több ezer politikus vagyonát vizsgálhatja a NAV

Akár ötezer embert is érinthet a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvény, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés. A NAV többek között Orbán Viktor, Rogán Antal és Lázár János vagyongyarapodását is ellenőrizheti. Mi történt? 145 igen szavazattal és 48 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényt – írta meg a Telex. A […]
+6 hasonló
0 komment

Újabb részleteket árult el Feledy Botond kirúgásáról Magyar Péter

Hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter miniszterelnök Feledy Botond menesztésére. A kormányfő szerint a Magyar Külügyi Intézet korábbi vezetőjének nem a fideszes múltja vagy a korábbi kormányzati megbízásai jelentettek problémát, hanem az, hogy ezekről nem számolt be a kinevezésekor. Magyar Péter az átvilágítással kapcsolatos kritikákra is válaszolt, és jelezte, hogy más intézményeknél is zajlanak vizsgálatok, amelyek akár feljelentésekhez is vezethetnek.
+5 hasonló
0 komment

Zuhan az olajár, pattanak a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek. A magyar tőzsde felülteljesít, miközben a Telekom péntek után ismét új történelmi csúcsot ért el. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM…

Bejelentkezés vagy regisztráció