#ingatlan
Az Otthon Start lezárult, de az árakra gyakorolt hatása még sokáig velünk maradhat.
Egy adatalapú klímaforgatókönyv szerint vízpótlás nélkül a század végére három különálló nyílt vízfelületre eshet szét a Balaton. A tó már idén nyáron is 34 centimétert apadt, a jelenlegi kiterjedés megőrzéséhez pedig idővel tartós vízpótlásra lehet szükség.
Kiszámíthatóbb kereskedelmiingatlan-szabályozást, nagyobb adatátláthatóságot és a fenntarthatósági szempontok fokozottabb érvényesítését sürgeti a kormánynak megfogalmazott 10 pontos javaslatcsomagjában az RICS Magyarország, amelyet eljuttatott a Portfoliónak is. A Royal Institution of Chartered Surveyors hazai szervezete szerint az épített környezet értékállósága, az ingatlanpiac finanszírozhatósága és Magyarország hosszú távú versenyképessége szempontjából kulcskérdés, hogy a szabályozási…
Az Otthon Start jövedelmi felső határ nélkül, a hitel nagyságához kötött kamattámogatással főként a legjobban keresőket segítette, miközben a lakásárak emelkedését is gyorsította. Az utódjaként bevezetett Wekerle+ hitel jó irányba szűkít, de a konstrukció alapvető hibáit nem szünteti meg, hiszen továbbra sincs jövedelmi célzás, és a vissza nem térítendő támogatás évtizedekre terheli a költségvetést. A szerzők által javasolt Otthonrész program a háztartás jövedelméhez igazodó, jelzáloggal…
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az új konstrukció legnagyobb előnye nem is az állami támogatás nagysága, hanem az, hogy rendszeres megtakarításra ösztönözheti a lakásvásárlás előtt álló fiatalokat.
Ma Európában a legdrágább adatközpontot építeni a világon. A mesterséges intelligencia térnyerése miatt ugrásszerűen megnőtt a kereslet, de a kontinens súlyos szakemberhiánnyal és hálózati korlátokkal küzd - írja cikkében a Europe Real Estate. Bár az európai ingatlanbefektetők továbbra is előszeretettel csoportosítanak át tőkét ebbe a szektorba, az elszálló kivitelezési költségek és a szűkös kivitelezői kapacitások miatt a beruházások egyre inkább a másodlagos piacok, köztük a…
Akár 20 százalékos növekedéssel is zárhatja az októbert a lakáspiac, 1000-2000-rel több adásvétel lehet egyetlen hét leforgása alatt.
A GTC alapvető finanszírozása a következő négy-öt évre biztosított, így a vállalat fő prioritása most a magas kamatú hitelek visszafizetése és a működési hatékonyság növelése – fejtette ki rövid interjúban a Portfolio kérdéseire Rencz Botond és Országh Mihály. A lengyel és dél-afrikai tőzsdén jegyzett GTC vezetői szerdán hivatalosan is átadták a Centerpoint 3 irodaházat a Váci úton. A cég eközben küzdelmes időszakból igyekszik kilábalni, hiszen érintett volt a Magyar Nemzeti Bank…
Fordulópontot hozott a magas kamatkörnyezet és az általános gazdasági bizonytalanság az amerikai ingatlanpiacon - írja cikkében a CNBC. Miután az adásvételek már hónapok óta szinte teljesen befagytak, a kereslet visszaesése most az árakban is megmutatkozott, így több mint három év után először csökkent a lakások medián eladási ára az Egyesült Államokban, miközben a bérleti díjak újra emelkedni kezdtek.
Véglegesen kitiltják a gépjárműveket London egyik legnépszerűbb turistaközpontjából, a Camden High Streetről. Az intézkedés egy másfél éves tesztidőszak után lép életbe, közvetlenül azt követően, hogy a brit főváros másik híres bevásárlóutcája, az Oxford Street is teljesen autómentessé vált - számolt be a Time Out.
Jelenlegi formájában sem Szombathely, sem a többi érintett település nem tud sikeresen indulni a kormány 3 milliárd forintos azbesztmentesítési pályázatán a teljesíthetetlen és szakmailag hibás feltételek miatt – hívta fel a figyelmet Facebook-videójában Nemény András, Szombathely megyei jogú város polgármestere.
Tíz pont, amire az Otthon Start hajrájában nagyon érdemes odafigyelni, mert a tét több millió, sőt több tízmillió forint is lehet.
Nyomás alá került az európai kereskedelmiingatlan-szektor a növekvő hitelköltségek miatt, amelyek megnehezítik a meglévő hitelek refinanszírozását. A piaci szereplők egyre gyakrabban kényszerülnek a folyamatban lévő tranzakciók újratárgyalására, ami akár 10 százalékot meghaladó árengedményekhez is vezethet, miközben a harmadik negyedévben hároméves mélypontra esett vissza a forgalom - számolt be a Reuters.
Igazán jól azok járnak, akik le tudnak rakni elég önerőt egy új lakás megvásárlásához.
Korszerűsítik a kötöttpályás infrastruktúrát és a hozzá kapcsolódó közúti szakaszt a fővárosi Népszínház utcában – olvasható Budapest Városháza Facebook-bejegyzésében.
Már zajlanak a XIII. kerületi lakópark első ütemének szerkezetépítési munkálatai, a 299 lakásos társasház a Váci út, a Szekszárdi utca, a Madarász Viktor utca és a Szobor utca által határolt tömbön épül - írja közleményében a Living, a WING lakóingatlan-fejlesztő ága. A mélyépítési munkák lezárultak, az alaplemez építése zajlik épp, a következő ütemben pedig elkezdik a felmenő szerkezetek kivitelezését. A Greenway Apartments tervezetten 2028 év végén kerül átadásra.
Az európai országok többségében tovább emelkedtek a lakásárak 2025-ben, az új építésű ingatlanok piacán München bizonyult a legdrágább városnak, míg a legnagyobb árugrást Romániában mérték. A Deloitte legfrissebb jelentése is megerősíti a szomorú tapasztalatot: Magyarországon a kiugróan alacsony lakásépítési hajlandóság.
A Portfolio Checklist szerdai adásában többek között a kabinet új lakáspiaci szabályozásáról ejtettünk szót, egy sor változás érkezik ugyanis az állami támogatások rendszerében vásárlás, hitelfelvétel, illetve felújítás terén, nem beszélve a lakástakarékról, illetve a babaváró hitelről. Palkó István, a Portfolio vezető elemzőjének segítségével tekintettük át a legfontosabb újdonságokat. (A megszólalás 19:39-nél indul.)
Az adás első részében a kormány adócsomagjával foglalkoztunk. A…
Mindössze néhány nap maradt az Otthon Start kedvezményes hitelprogram kihasználására, mivel a feltételek értelmében az adásvételi szerződéseket október 31-ig meg kell kötni. A hirtelen jött határidő miatt hatalmas roham indulhat az ingatlanpiacon, és a Duna House becslései szerint ezen a héten akár ezer-kétezerrel is nőhet a tranzakciók száma, ami komoly terhet ró a vevőkre, az eladókra és az ügyvédekre egyaránt.
Mától lehet előregisztrálni.