#itthon
A miniszterelnök is üzent mindenszentek napján.
Zenésztársai megható sorokkal búcsúztak tőle.
Hosszabb nyitvatartással várják a látogatókat a fővárosi köztemetők mindenszentek és halottak napja idején.
A bántalmazás után a beteg életét már nem lehetett megmenteni.
+5 hasonló
2011 kulcsév volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kialakításában. A kormány ülésein is téma volt az Alaptörvény előkészítése, majd annak 2011 áprilisi elfogadása után a jogszabályi környezetbe ültetése.
Az Országos Népegészségügyi Intézet és az Országos Gyógyszerészeti Intézet is a jogutódja lesz az NNGYK-nak.
Alig egy hete még azt közölték a hatóságok, a válaszadásukig "a kérdezett témában eljárás nem indult". Az ATV.hu most megtudta, most akár indulhat is majd az NNI-nél.
A dajkára és a gyermeknevelőre felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség.
+5 hasonló
A Mészáros Lőrinccel is üzleti kapcsolatban álló Szíjj László cége két év alatt összesen 300 millió forinttal támogatta a Megafont. A Vakond Via Kft. 2024-ben 100 millió, 2025-ben pedig 200 millió forintot juttatott a Fidesz kampányait segítő szervezetnek – derül ki a Direkt36 és a nemzetközi tényfeltáró újságírói hálózat, az OCCRP által feltárt vállalati beszámolókból.
+5 hasonló
A Budapesti Önkormányzatok Szövetségét élesztené újjá nyolc kerületi polgármester, akik nekimennének a főváros-kormány parkolási alkujának is.
+6 hasonló
Az összeghez nyolc év alatt jutott hozzá a fideszes elitképző, de nem teljesen világos, mire ment el pontosan a pénz.
+5 hasonló
Gyanúsnak találja Pintér Bence a volt kormánypárthoz ilyen-olyan módon köthető újabbnál újabb frakciókat. Azt szeretné elérni, hogy népszavazással vissza lehessen hívni az önkormányzati képviselő-testületeket.
+5 hasonló
Kivés Zoltán 2022 óta volt helyettes államtitkár. Utódja is dolgozott korábbi minisztériumokban, de még alacsonyabb rangban.
+5 hasonló
Az esetről egy szemtanú készített felvételt.
+5 hasonló
Még a kétezres évek elején indult nyomozás, amiben Simon Miklós érintettségét mentelmi joga miatt nem tudták vizsgálni, az ügyészség azután kezdte újra az eljárást, hogy áprilisban a képviselő nem szerzett újabb mandátumot.
+5 hasonló
Jichák Hercog izraeli elnök meghívta Magyart Izraelbe is.
+5 hasonló
Robbanás történt, majd tűz keletkezett egy II. kerületi társasházban.
+5 hasonló
Újabb négy évre bizalmat szavaztak neki a keddi tisztújító közgyűlésen. Kinevezésére azonban hatással lehet, ha novemberben az Országgyűlés elfogadja a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosítást.
+5 hasonló
Rágcsálószennyezettség miatt zártak le három helyiséget.
+4 hasonló
Bírálta a kormányt a közszolgálatban dolgozók lakhatási támogatásának eltörlése miatt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdán.
+4 hasonló