#Külföld
A FIS szeptemberben engedélyezte, hogy az orosz és fehérorosz síelők semlegesként induljanak.
A spanyol vonatbalesetben legalább 68-an meghaltak.
+1 hasonló
Épen megmaradt római kori gyerekszarkofágot találtak a régészek Konstancán. A kőből készült síremléket a jelenlegi város helyén álló ókori Tomis temetkezőhelyén találták.
A keddi szavazásról még nincsenek végleges számok, de az látszik, hogy nagyon szoros lesz a végeredmény. Szakértőket kérdeztünk ennek hátteréről és a lehetséges forgatókönyvekről.
Az Európai Bizottság elnöke szeptemberben javasolta, hogy az észak-amerikai ország legyen az EU társult tagja, de sajtóhírek szerint a tagállamok között nincs erről egyetértés.
Ukrajna idén átlagosan mindössze egy tucat Patriot-rakétát kapott az Egyesült Államoktól, így folyamatosan kutatniuk kell az utánpótlást, segélycsomagokat kénytelenek kérni innen-onnan.
A szlovák fegyveres erők átvették szövetséges partnereiktől szerdán az ország légterének védelmét - jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter a kormány pozsonyi ülése utáni sajtótájékoztatóján.
A törvényjavaslat várhatóan az év végéig kerül a horvát kormány elé.
+1 hasonló
Zelenszkij ukrán elnök szerdán látogat Hágába.
A finn és norvég miniszterelnök kedden másfél órás telefonbeszélgetést folytattak Putyinnal az ukrajnai békefolyamatról.
+5 hasonló
A múlt hónapban pedig több mint 3 milliárd dollárt.
+2 hasonló
A videóban a fosztogatók bevásárlókocsival, téglával és fémrudakkal próbálnak meg betörni egy kirakatot – sikertelenül. Ingyen reklám a kínai cégnek.
Eizenkottal feküdtünk le aludni, és Netanjahu mellett ébredtünk. Legtömörebben így lehetne összefoglalni az október 27-i izraeli választási éjszaka eseményeit.
Október 20-án Oslóban újabb megbeszélésre került sor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Steve Witkoff, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja között.Tovább »
A szerb vezető állítólag az erőszaktól sem riadt volna vissza, hogy megtartsa hatalmát, de végül lebeszélték erről.
Szabadság
Bekérette kedden a külügyminisztérium Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövetet a brassói Carfil hadiipari létesítmény területén szeptember 14-én történt tűzeset miatt. A hatóságok szerint a tüzet Oroszországból irányított szabotázshálózat okozta, amely más romániai és európai katonai, illetve ipari létesítményeket is célba vett. A külügyminisztérium határozottan tiltakozott, az orosz diplomáciai képviselet azonban visszautasította a vádakat.
A külügyminisztérium közleménye szerint Bukarest…
Az állatpark vezetése már a támadás után jelezte, hogy a nő állapota életveszélyes, és kevés esélyt látnak a túlélésére.
A cél, hogy a gyerekek ne a telefonok képernyőjét nézzék, és ahelyett inkább a szüleikkel beszélgessenek.
Összeütközött két nagysebességű vonat Spanyolországban, a Madridot Andalúziával összekötő vonalon, amelyen a baleset miatt felfüggesztették a forgalmat.
Kukul Mihajlo 1986. december 6-án született Nagyszőlősön.