#Külföld
Már korábban is elítélték.
+4 hasonló
Például az is baj volt, hogy a végrehajtó négyfős csapat közel egy órán keresztül próbált megfelelő vénát találni Pike karján, hogy beadhassák neki a szert.
+4 hasonló
Alekszandar Vucsics volt szerb köztársasági elnök, az Egyesült Szerbia listavezetője elismerte vereségét a szerbiai előrehozott parlamenti választáson vasárnap este Belgrádban.
+4 hasonló
Kárpáti Igaz Szó
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az 1956-os forradalom 70. évfordulóján méltatta a magyarok bátorságát és szabadságszeretetét. Megemlékezésében hangsúlyozta, hogy a szabadságukért kiálló embereknek szükségük van a nemzetközi közösség támogatására. Az ukrán államfő üzenetét Ukrajna magyarországi nagykövetsége is közzétette közösségi oldalán. Zelenszkij felidézte, hogy hetven évvel ezelőtt Magyarországon az emberek a szovjet rendszer ellen és a szabadságukért […]
+4 hasonló
Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte kedden, hogy betiltja a mesterséges intelligencia (MI) kifejezés használatát a hivatalos dokumentumokban.
+4 hasonló
Washington későbbre írta be Orbán Anitát.
Óriási volt a részvétel, és szoros eredmény várható.
+4 hasonló
Megvitatták „az európai béke és stabilitás előmozdítására irányuló diplomáciai erőfeszítéseket”.
+4 hasonló
Elhunyt egy legendás szinkronszínész.
+4 hasonló
Január 5-én kezdi meg négyéves ciklusát Brazília következő elnöke.
A rendőrség büntetőeljárást indított.
+3 hasonló
A szétlőtt ukrán város, Oleski lakosainak mentésekor jelentették be, hogy a jövőben is lesznek hasonló közös akciók.
+3 hasonló
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a brazil elnökválasztás vesztes jelöltje, Flavio Bolsonaro korlátlan ideig az Egyesült Államokban maradhat. A floridai Mar-a-Lago birtokon tett kijelentés tovább élezheti a két ország közötti diplomáciai feszültséget, noha a külügyminiszterek nemrég még a közeledés jeleit mutatták – számolt be a Reuters.
+3 hasonló
A találkozónak otthont adó országot is megemlítették.
+3 hasonló
Sőt, egyenesen a jogállam aláásásával vádolta meg Karol Nawrocki államfőt és az ellenzéket.
+3 hasonló
Sőt, egy egész galaxisig.
+3 hasonló
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
+3 hasonló
Bojkottról egyelőre ugyan nincs szó, de több ország is jelezte: előfordulhat, hogy egyes játékosok nem lépnek jégre, ha az oroszok is versenyeznek.
+3 hasonló
Németország 77 éves történelme során egyszer sem volt nő a szövetségi elnök – érvelt Merkel.
+3 hasonló
A jegybank azért lépett, mert úgy ítélte: jelentősen romlott a bank pénzügyi helyzete.
+3 hasonló